A krónikus veseelégtelenséggel élő betegek döntő többsége számos társbetegséggel rendelkezik. A kezeletlen hipertónia és a diabétesz krónikus veseelégtelenséggel szövődve jelentősen lerövidíti a várható élettartamot. A nefrológiai ambulanciára járó betegek gondozása komplex feladat, a társbetegségek kezelése és a további progresszió megelőzése sok esetben elegendő a vesefunkció romlásának lassításához. Számos esetben a holisztikus gondolkodás nagyságrendekkel javíthatja az eGFR-értéket, és csökkentheti a proteinuriát. A krónikus nefropátiával élők vérnyomásának normalizálása a helyes, sokszor kombinációs terápia megválasztásával, elengedhetetlen a kardiovaszkuláris (CV) rizikó csökkentéséhez és a szív- és érrendszeri halálozás megelőzéséhez.

A krónikus veseelégtelenséggel élő betegek döntő többsége számos társbetegséggel rendelkezik. A kezeletlen hipertónia és a diabétesz krónikus veseelégtelenséggel szövődve jelentősen lerövidíti a várható élettartamot.

A CKD-s betegek hipertóniájának kezelése kiemelt jelentőségű, mert a hipertónia az egyik legfontosabb kockázati tényezője – a kardiovaszkuláris betegségek mellett – a vesefunkció további romlásának és a későbbi szövődmények kialakulásának.

Az elhízással összefüggő magas vérnyomás mögött meghúzódó mechanizmusok összetettek és sokrétűek, és többek között magukban foglalják a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer/szimpatikus idegrendszer túlaktiválását, az adipokinek túlzott stimulációját, az inzulinrezisztenciát, az immunrendszer diszfunkcióját, a vese-, szív-, és zsírsejtek strukturális/funkcionális változásait.

2024. február 16. szomorú nap a modern kori kardiológia történetében: a szívgyógyászat nagy formátumú művelőjétől és alakítójától, egy igazi úttörőtől, a transzkatéteres aortabillentyű-beültetés megálmodójától, a módszer kidolgozójától, Alain Cribier professzortól kellett elbúcsúznunk.

A stroke ellátása jelentős mértékben fejlődött az utóbbi évtizedekben. Az agyérkatasztrófát követő periódusban gyakran alakulhatnak ki neuropszichiátriai kórképek, ezek közül a poststroke-depresszió a leggyakoribb.

A hazai adatok azt mutatják, hogy az érintett betegkör nagysága és az amputációt jellemző mutatók alapján a nyugat-európai helyzethez képest jelentős elmaradásban vagyunk.

A kezdetben glükózcsökkentő tulajdonságaik miatt kifejlesztett nátrium-glükóz kotranszporter 2 (SGLT2) inhibitorok (SGLT2i) a gyógyszeres terápia sikertörténetévé váltak, amelyek szív- és érrendszeri jótékony hatásai messze túlmutatnak a vércukorszint szabályozáson.

A népesség öregedésével egyre inkább előtérbe kerülnek a váz-izomrendszeri és kardiovaszkuláris komorbiditások. Az életkor előrehaladtával az osteoporosis növeli a csontritkuláshoz társuló törések kockázatát, illetve az ezzel összefüggő halálozást és rokkantságot az idősebb korosztályban. Ennek fényében a stroke-prevenció céljából kezdett alvadásgátló kezelés során is figyelembe kell venni az egyes orális antikoagulánsok szedéséhez társuló csonttörési kockázatot. A metaanalízis tanúsága szerint az apixaban szedése jár a legkisebb csonttörések kockázattal az összes DOAC közül.

Krónikus vesebetegségben fokozott a thromboemboliás események és a vérzések kockázata, melyet figyelembe kell venni a pitvarfibrillációval élő beteg stroke-prevenciójának megtervezésekor. A szerzők az e klinikai szituációban alkalmazott DOAC-ok és a warfarin hatásosságát és biztonságosságát hasonlították össze. Megállapították, hogy előrehaladott vesebetegség fennállásakor az apixaban mellett volt a legalacsonyabb a súlyos vérzés kockázata.