Úgy tűnik, a szakdolgozók egy része már nemcsak a rendszerben, hanem a saját kamarájában is csalódott: alternatív közösségek szerveződnek, a közösségi médiában egyre hangosabb a kritika. Balogh Zoltánnal, a MESZK elnökével bizalmi válságról, a kamara mozgásteréről, érdekérvényesítő erejéről és a betegbiztonság határairól beszélgettünk.
A rendszer nem működhet tovább úgy, hogy a döntésekből pont azok maradnak ki, akikről az egész szól – fogalmazott a MedicalOnline-nak Hegedűs Zsolt. Az új tárcavezető első miniszteri interjújában beszélt a parancsuralmi működés lebontásáról, a hálapénz „átalakult” rendszeréről és arról is, kiknek kell aggódniuk az egészségügyben induló transzparencia-leltár miatt.
Az államosítás, a központosítás, az alapellátás elhanyagolása és a betegek magukra hagyása miatt a rendszer napi túlélésre rendezkedett be – mondta a Népszavának Sinkó Eszter.