hirdetés
2025. március. 09., vasárnap - Franciska, Fanni.
hirdetés

Teljesítménybecslés helyett más jön az egészségügyben

Az OKFŐ a 2025-ös évre vonatkozó várható teljesítmény előzetes felmérését kérte a kórházaktól, közli az InfoStart.

A Népszava a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva írt arról, hogy orvosokra osztott teljesítménybecslést vezetne be az Országos Kórházi Főigazgatóság. A lap szerint a jövőben a kórházak és a szakrendelők igazgatóinak gyűjteniük és továbbítaniuk kell az adatokat, hogy az adott szakterületen mely orvos mennyit dolgozott. A várólistás ellátások esetében a tavaly elvégzett esetszámokat kell a minimumnak tekinteni – írta a napilap. Az Országos Kórházi Főigazgatóság az InfoRádió megkeresésére ugyanakkor azt közölte, a Népszava értesülése téves és rosszindulatot feltételez.

Azt írták, az OKFŐ a 2025-ös évre vonatkozó várható teljesítmény előzetes felmérését kérte a kórházaktól. Ez a kórházi szervezeti egységek – fekvőbeteg-osztályok és járóbeteg-szakrendelések – vezetőinek a feladata annak érdekében, hogy a szervezeti egységben a rendelkezésre álló kapacitások kihasználását és a betegellátás hatékonyságát a tervezés eszközével fokozza. Ennek köszönhetően az adott egységben dolgozó orvosok tevékenysége transzparens és összehasonlítható lesz – közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság.

A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint egy ilyen felmérés segítségével hasznos adatokhoz juthatnak a kórházak, de az is fontos, hogy ezeket az információkat megfelelő érzékenységgel kezeljék – mondta az InfoRádióban Velkey György.

"Lássuk azt, hogy milyen számban végeznek műtéteket, járóbeteg-ellátásokat az orvosok, de közben mindig lássuk azt is mellette, hogy ez egy teammunka, nagyon sok más feladat van, asszisztálni kell például a műtőben, oktatni, tudományos munkát végezni, és például osztályos háttérben dolgozni, vagy például egy intenzív terápiás orvos helyenként akár hetekig egy-egy nagyon súlyos beteggel tölti az idejét, tehát nem is minden mérhető össze egymással. Egy beteg az egyik helyen egész mást jelent, mint egy másik helyen" – hangsúlyozta az elnök, és hozzátette: hosszú folyamat lesz oda eljutni, hogy valódi értékelésekre jók lesznek ezek az információk, de nagyon hiányoznak az ilyen adatok ma az egészségügyből.

A Bethesda Gyermekkórház igazgatója arról is beszélt, hogy jelentős hiány van egészségügyi szakdolgozóból és egyes szakterületeken orvosból is. Szerinte ebből is adódik a jelentős túlmunka, bizonyos értelemben "zaklatottság", hiszen a hiányzók – például a műtős segítségek, a klasszikusan műtősfiúnak nevezett munkatársak – miatt nem ritkán műtéteket kell átcsoportosítani vagy esetleg másnak kell átvennie ilyen feladatot is.

(forrás: InfoRádió)

Könyveink