hirdetés

 

SZTE - 300 program a Kutatók Éjszakáján

Máskor nem látogatható helyszínek nyílnak meg, a természettudomány, a társadalomtudomány az élettudományok érdekes területeit ismerhetik meg, látványos előadások és laborlátogatások részesei lehetnek azok, akik részt vesznek az idei Kutatók Éjszakája Szegedi Tudományegyetem szervezte programjain Szegeden és Hódmezővásárhelyen. Minden rendezvény ingyenes.

A Szegedi Tudományegyetem minden eddiginél több oktatója, kutatója és hallgatója szervezi a Kutatók Éjszakája szegedi és hódmezővásárhelyi programjait. Az érdeklődőket – az óvódásoktól a felnőttekig – 2017. szeptember 29-én délután négy és éjfél között várják mintegy 300 programmal csaknem száz helyszínen.

A kutatók ünnepe a Kutatók Éjszakája: az Európai Unió Bizottsága több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára ezt a kezdeményezést, hogy Európa-szerte megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítse a természettudományokat, megmutassa, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás. A programok látogatásához tudományos előképzettség nem szükséges.

Az SZTE idei programjai között találhatók korhatárosak, emellett újdonság, hogy az egyes helyszínek befogadóképességét is feltüntettük. A szegedi programok és a hódmezővásárhelyi kínálat egyaránt megtalálhatóak a honlapon, ahogyan a szegedi és vásárhelyi főszereplők – kutatók, oktatók, hallgatók – bemutatkozói is. Az esemény szervezői folyamatosan jelentkeznek friss hírekkel a Facebookon. A regisztrációköteles programokra szeptember 8-án pénteken 0 órától lehet jelentkezni a Kutatók Éjszakája honlapján – érdemes gyorsnak lenni, mert a helyek hamar elkelnek.

A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága idén is elkészíti a nyomtatott programfüzetet, amelyet szeptember második felében kapnak meg a szegedi és vásárhelyi általános és középiskolák.

Minden program ingyenes!

(forrás: MedicalOnline, Szegedi Tudományegyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...