Mit mutat a populisták agya?

Az elmúlt években megerősödött egy olyan tudományos irányzat, amely a biológia segítségével igyekszik megérteni a politikai attitűdöket, elsősorban azt, hogy valaki miért lesz konzervatív, illetve liberális. Két politikatudós, akik könyvet is írtak a politikai véleménykülönbségek biológiájáról (Predisposed: Liberals, conservatives, and the biology of political differences), azt is próbálják megmagyarázni, mi állhat a bármely oldali populizmus hátterében. John Hibbing és Kevin Smith meghatározása szerint a populisták a hétköznapi emberek érdekeinek hősi védelmezőjének látják magukat, akik nemes küzdelmet folytatnak ezen érdekek politikai és gazdasági veszélyeztetői ellen, és illusztrálva, hogy populisták mindkét politikai póluson előfordulnak, példának hozzák fel a balos görög Syrizát és a jobbos francia Nemzeti Frontot. Hozzáteszik: a populizmus egyik legerősebb katalizátora a bevándorlás, Európaszerte a politikai rendszerekben mindenhol előfordul legalább egy jobboldali populáris párt, amelyik nyíltan ellenséges a bevándorlókkal.

Az elmúlt évek agyi struktúrával és funkcióval (fMRI), fiziológiai válaszokkal, szemmozgás-követéssel vagy viselkedésgenetikával foglalkozó kutatásai bebizonyították, hogy az egyének politikai orientációja és biológiája között erős kapcsolat van, amelyek általában kívül esnek a személyes kontroll területén, írják a tudósok a New Scientistben megjelent cikkükben.

Mint kifejtik, a populizmus biológiája kapcsán két kérdést érdemes feltenni: miért tűnnek fel és el időről-időre a populista pártok, a többi párthoz képest általában nagyobb sebességgel, illetve miért gyakorolnak egyes emberekre a többiekhez képest jóval nagyobb befolyást? A biológia az első kérdésre nem tud választ adni, és érdekes módon a nem biológiai, pusztán környezeti tényezőket figyelembe vevő válaszok is sikertelenek, hiszen pl. kiderült, hogy a közkeletű vélekedéssel ellentétben, a populizmus nem erősödik meg a gazdasági nehézségek vagy tragédiák miatt.

A második kérdés vizsgálata során sokan úgy vélik, hogy a populizmus a munkásosztály reakciója arra a külső fenyegetésre, ami aránytalanul nagy mértékben sújtja őket, folytatja Hibbing és Smith, azonban ennek a vélekedésnek sincs igaza, mivel a populizmus támogatói sokszor a magasabb társadalmi helyzetű és gazdagabb csoportok tagjai közül kerülnek ki. Viszont erre a kérdésre – mi az oka az egyének közötti nagy eltéréseknek - lehet a leginkább a biológia eszközeivel válaszolni (habár ez a válasz sem nyújt teljes magyarázatot, hangsúlyozzák a szerzők).

Az emberekre erőteljesen jellemző, hogy a negatív behatásokra sokkal nagyobb választ adnak, mint a pozitívakra (negativity bias). A rossz erősebb, mint a jó című cikkükben (Review of General Psychology) Roy Baumeister és munkatársai kifejtik: a rossz eseményeknek nagyobb a hatása ránk, mint a jóknak, a mindennapi élet során és tragédiák esetén egyaránt, a közeli kapcsolatokban, a szociális hálóban vagy a tanulás során, bármikor. A negatív érzelmek és negatív visszajelzések, a rossz szülők és rossz hírek nagyobb hatással vannak ránk, mint a jók, a negatív információt alaposabban dolgozzuk fel, mint a pozitívat. Az énünk motiváltabb a negatív önkép elkerülésére, mint a pozitív ön-meghatározások begyűjtésére. A negatív benyomások és sztereotípiák gyorsabban kialakulnak és tovább fennmaradnak, mint a jók, azaz a rossz nagyobb ereje a pszichológiai jelenségek széles körében érvényesül, így pl. több figyelmet szentelünk a negatív eseményeknek (Negative information weighs more heavily on the brain: the negativity bias in evaluative categorizations) is. Mindennek evolúciós szempontból van értelme, hiszen a túlélés szempontjából súlyosabb következményei lehetnek a negatív helyzeteknek. Mindazonáltal az is bebizonyosodott tudományosan, hogy az egyes személyek különböző mértékben reagálnak a negatív befolyásokra, tovább Hibbing és Smith kutatásai során is kiderült, hogy azok a személyek, akik biológiailag érzékenyebbek a negatív benyomásokra, és több kognitív erőforrást szánnak ezekre, azok gyanakvóbbak az új megközelítésekkel és a tőlük különböző emberekkel szemben, valamint a biztonságot és a tradíciót preferálják, és a bevándorlókkal szemben is ellenségesebbek.

A politikai attitűdök összefüggését a fiziológiai sajátosságokkal Douglas R. Oxley és munkatársai is kimutatták (Political Attitudes Vary with Physiological Traits; Science): azok az emberek, akik kevésbé érzékenyek a hirtelen zajokra és az ijesztő, valamint az undorító képekre, nagyobb valószínűséggel támogatják a liberális bevándorlási politikát, míg az érzékenyebbek nagyobb valószínűséggel szavazzák meg a védelmi pénzek növelését és a halálbüntetést. A félősebbek konzervatívabbak, vonja le a következtetést az egyik kutató, és a republikánusok, ha kockázatvállalás közben figyelik az agyukat, inkább a félelemért felelős jobb amigdalát használják (vastagabb is a jobb amigdalájuk szürkeállománya), míg a demokraták inkább az érzelmek monitorozásáért felelős insulá-t (e teszt 82,9%-os valószínűséggel előrejelzi az alany politikai hovatartozását). Ez persze arra utal, hogy nemcsak az igaz, hogy az agy sajátosságai befolyásolják politikai nézeteinket, hanem az is ugyanígy igaz, hogy a hatás visszafelé is érvényes: az, hogy milyen politikai nézeteink vannak, megváltoztatja az agyunkat.

Nagyon sokat számít a környezet is: az újdonságkereső emberek, akik a dopamin egy bizonyos génvariációjával rendelkeznek (DRD4-7R), nagyobb valószínűséggel lesznek liberálisok, de csak abban az esetben, ha serdülőkorukban sok barátjuk van, és ha olyan környezetben vannak, amiben a nézetek széles skálája megjelenhet (Friendships Moderate an Association Between a Dopamine Gene Variant and Political Ideology).

Mindezekből Hibbing és Smith nem azt a következtetést vonja le, hogy fel kellene menteni a biológialag érzékenyebbeket a felelősség alól, hanem hogy tisztában kell lennünk azzal, hogy a populizmus elleni harc korántsem könnyű, mert az erőteljes elfogultság a negatív dolgok iránt részben biológiai eredetű. Az ember azonban kiemelkedett az állatvilágból, és lehetősége van arra, hogy tudatosan alakítsa saját magát, szögezik le a tudósok, illetve hogy a gyermekeket megfelelő, ingergazdag és toleráns  környezetben nevelje fel.