hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Közvéleménykutatás a gyerekek és a demensek halálhoz való jogáról

A belgák 74 százaléka támogatja, hogy a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kiskorúak is kérhessék orvosaiktól, hogy vessenek véget életüknek - derül ki egy friss kutatásból.

Belgium azon kevés országok egyike, ahol nem csak a passzív eutanázia törvényes, hanem az aktív is, vagyis azok a gyógyíthatatlan, fájdalmaktól szenvedő betegek, akiknek nincs esélyük a gyógyulásra, kérhetik, hogy orvosuk, szigorú szabályok betartásával, segítse a halálba őket. Jelenleg ez a jog csak a szabad belátással rendelkező felnőtteket illeti meg.

A döntésképes gyerekek eutanáziához való jogáról már a belga politikai pártok között is konszenzus van kialakulóban.

Ráadásul a La Libre Belgique által közzétett, reprezentatív közvélemény-kutatás adati szerint a belgák 38 százaléka teljes mértékben, 36 százaléka pedig inkább egyetért azzal, hogy azokat a gyermekeket is halálba segíthessék az orvosok, akik már nincsenek olyan állapotban, hogy maguk döntsenek erről, vagy mert kómában vannak, vagy mert hosszan tartó vegetatív állapotba kerültek. Az ezt teljes mértékben ellenzők aránya 6 százalék a teljes népesség körében, 8 százalék pedig inkább nem támogatná.

A felmérés során a demens nagykorúak halálhoz való jogáról is megkérdezték az embereket. Az ezt teljes mértékben vagy inkább támogatók aránya csaknem 80 százalék. Itt a lap arra is kitér, hogy azok is választhatnák az élet helyett a halált, akik például már nem bírják elviselni az Alzheimer-kór megpróbáltatásait, ha ezzel két különböző orvos is egyetért, közülük az egyiknek a betegség specialistájának kell lennie.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink