hirdetés
2025. szeptember. 14., vasárnap - Szeréna, Roxána.
hirdetés

 

A rákbetegségek 20-40 %-a lenne megelőzhető

A JAMA Oncology című folyóiratban amerikai kutatók az egészséges életmód rákmegelőző hatásáról közöltek publikációt.  

Egészséges életmóddal megelőzhető lenne a rákbetegségek 20-40 százaléka, valamint a daganatos betegségek miatt bekövetkező halálesetek fele – mutatták ki tanulmányukban a Harvard Egyetem és a Massachusettsi Általános Kórház kutatói. Több mint 135 ezer ember adatait elemezték az amerikai orvostársaság JAMA Oncology című folyóirat honlapján csütörtökön megjelent tanulmányukban, hogy megvizsgálják az összefüggéseket az egészséges életmód és a rákbetegségek előfordulása, illetve a daganatos betegségek okozta mortalitás között.

Egészséges életmód alatt értették a szakemberek a nem-dohányzást vagy a dohányzással való felhagyást, a minimális alkoholfogyasztást (egy vagy kevesebb ital nők és kettő vagy kevesebb férfiak esetében), a 18,5-27,5 közötti testtömegindexet, valamint heti 150 percnyi mérsékelt vagy 75 perc intenzív fizikai aktivitást. Azok a személyek, akik megfelelnek ezen összes feltételnek, alacsony kockázattal, mindenki más magas kockázattal bír a daganatos betegségek kialakulása tekintetében – olvasható a Medicalxpress orvostudományi ismeretterjesztő hírportálon.

A tanulmányba 89 571 nő és 46 399 férfi adatait vonták be, közülük 16 531 nő és 11 731 férfi tartozott az alacsony kockázató csoportba, a többiek a magas kockázatúban.

Összehasonlítva a két csoportban előfordult rákmegbetegedéseket és halálozást, a szakemberek azt találták, hogy az egészséges életmód nagy hatással van bizonyos ráktípusokra: a tüdőrákos esetek nagy többsége az életmóddal állt összefüggésben, csakúgy mint a bél-, a hasnyálmirigy- és a veserákos esetek egyötöde. 

Kivetítve ezeket az összefüggéseket az amerikai lakosságra, megállapították, hogy még nagyobb mértékben lehetne megelőzni rákbetegségeket és az elhalálozást. 

A nők esetében úgy becsülték, hogy a daganatos betegségek 41 százaléka, a halálozás 59 százaléka, a férfiak esetékben a rákbetegségek 63 százaléka, a halálozások 67 százaléka megelőzhető lenne – ismertette a részleteket a The Washington Post amerikai napilap honlapja.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...