2025. július. 11., péntek - Nóra, Lili.
hirdetés
hirdetés

WHO: köszönet a magyar egészségügyben dolgozóknak!

Köszönetet mondott a magyar egészségügyi dolgozóknak Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója, miután Ledia Lazerival, a WHO magyarországi irodájának vezetőjével szerdán látogatást tett az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleménye szerint Hans Kluge, aki az intézet több szakemberével is találkozott, megköszönte az egészségügyi dolgozók heroikus munkáját.

"Magam is orvos lévén, nagy érdeklődéssel vártam a látogatást a Korányi-intézetben, különösen azért is, mert a pályám kezdete óta dolgozom a tuberkolózis megszüntetéséért világszerte. Lenyűgözött mindaz, amit itt tapasztaltam. Az OKPI a tuberkulózis elleni harc magyarországi éllovasaként döntő szerepet játszott a WHO új modelljeinek kísérleteiben. A tbc visszaszorításában elért eredményeiket, azt a tudást és tapasztalatot most, a koronavírus legyőzésében is sikeresen tudták alkalmazni", idézték az WHO tisztviselőjét.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az eseményen méltatta a magyar egészségügyben dolgozók kitartó és önzetlen munkáját és megköszönte helytállásukat. Mint fogalmazott: ők azok, akik minden egyes élet minden egyes percéért úgy küzdenek, hogy a rájuk bízott betegek minél jobb életminőséggel térhessenek vissza egészséges embertársaikhoz.

Bogos Krisztina főigazgató főorvos az intézet bemutatásakor kiemelte, hogy intézetük kellő tapasztalatot szerzett a koronavírus okozta megbetegedések kezelésében, így az OKPI módszertani ajánlásai alapvető jelentőségűek a koronavírus elleni küzdelemben. A kritikus állapotú, intenzív légzési ellátást igénylő betegeknél elsőként alkalmazták az ECMO-kezelést (műtüdőkezelés). Az országban elsőként publikálták a koronavírus okozta többszervi érintettség miatti rehabilitáció módszertanát, amely tartalmazza a betegség követési és gondozási protokollját.

Az Emmi a közleményben kiemelte: a járvány leküzdésének egyik legfontosabb eszköze a vakcináció. Azt írták, az OKPI az elsők között alakította ki oltópontjait, amelyek folyamatosan működnek. Miután az intézet a dohányzásról való leszokás országos központja is, a WHO javaslatot tett az intézetnek egy, a civilizációs betegségek megelőzésére és ellenőrzésére szolgáló közösségi alapú beavatkozásokra vonatkozó projektre. Ez lett az alapja a kormány által finanszírozott "Három generáció az egészségért" programnak, amely az önkormányzatokkal, iskolákkal, szociális szolgáltatásokkal együttműködve promóciós és megelőzési tevékenységekből áll. Néhány héttel ezelőtt a Budakörnyéki Egészségprogram nemzetközi elismerésben részesült, olvasható a közleményben.

Hans Kluge kétnapos látogatása első napján a WHO Európai Regionális Irodájának szervezésében videókonferencián vett részt Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország vezetőinek részvételével.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...