2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Veszélybe került az ukrajnai egészségügyi ellátás

Veszélybe került az ukrajnai egészségügyi ellátás az Oroszország indította háború miatt, figyelmeztetett Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetője Kijevben tartott sajtótájékoztatóján.

Minden harmadik ukrán páciensnek gondjai vannak azzal, hogy nem tud hozzáférni gyógyszereihez, a konfliktusövezetekben élő betegek egyötöde pedig pszichológiai segítségre szorul. Fennáll a kolerajárvány veszélye is, jelezte az MTI szerint, amit az ATV idéz.

"A WHO máig az egészségügyi ellátórendszer ellen elkövetett 226 támadást igazolt Ukrajnában. Ez naponta csaknem három támadást jelent február 24. óta. Ezekben legalább hetvenöt ember vesztette életét és ötvenkilencen megsebesültek", ismertette. Kijelentette, hogy semmivel sem lehet igazolni az egészségügyi dolgozók elleni támadásokat, és sürgette az incidensek kivizsgálását. "Egyetlen egészségügyi szakembernek sem lenne szabad a penge élén táncolva űznie foglalkozását", tette hozzá.

Jarno Habicht, a WHO ukrajnai képviseletének vezetője szerint több gondozóközpont, kórház és mentőkocsi szenvedett károkat az orosz támadások során. Beszélt arról is, hogy gondot okoz a koronavírus-járvány, amely továbbra sem ért véget. Dorit Nitzan, a WHO ukrajnai incidenskezelési menedzsere szerint a többhetes ostrom nyomán orosz erők kezére került Mariupol azon területek között van, ahol esetleg kitörhet a kolera.

(forrás: ATV/MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink