hirdetés
2022. május. 26., csütörtök - Fülöp, Evelin.
hirdetés

Súlyosbodik a koronavírus-járvány Csehországban

Csehországban is bizonyíthatóan megjelent az omikron. Válságstábot hoznak létre a német kancellári hivatalban. Nemzetközi kitekintés.

Egyre súlyosbodik a koronavírus-járvány Csehországban, a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették az új vírusmutáció, az omikron megjelenését is, derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján hétfőn nyilvánosságra hozott adatokból. Az omikront egy libereci fiatalasszonynál mutatták ki a szűrések. A hölgy korábban többedmagával Namíbiában járt, Dél-Afrikán és Dubajon keresztül szombaton tért vissza Csehországba. A szombati szűrés eredményét hétfőn az állami laboratórium is megerősítette. Jelenleg folyik a csoport többi tagjának a kivizsgálása is, náluk egyelőre nem mutatták ki a fertőzést. A cseh hatóságok időközben betiltották azon országok állampolgárainak csehországi látogatásait, ahol az omikron feltűnt.

Az ügyvezető cseh kormány és az országos válságstáb képviselői hétfői találkozójukon arra az álláspontra jutottak, hogy mérlegelni kell a koronavírus-elleni oltás kötelezővé tételét. "Egyetértettünk abban, hogy az oltást az egészségügyben, a szociális szférában, a mentőknél, a büntetésvégrehajtásnál, a hadseregben és a 60 éven felülieknél kötelezővé kellene tenni" - jelentette ki Jan Hamácek ügyvezető belügyminiszter, a válságstáb elnöke. Hamácek szerint az egészségügyi tárca a következő napokban kidolgozza a szükséges törvényes intézkedések javaslatait, amelyeket azután az egyes minisztériumok és a kormány is napirendre tűznek.  

A 10,7 milliós Csehországban eddig 6,4 millió személy kapta meg a vakcina mindkét adagját. A harmadik, megerősítő adagot 800 ezren kapták meg. A kórházakban jelenleg 5800 beteget kezelnek, közülük 950 állapotát súlyosnak minősítették az orvosok. A napi igazolt fertőzések száma a múlt héten munkanapokon háromszor is túllépte a 25 ezret, ami új rekordot is jelent. A napi halálesetek átlagszáma megközelíti a százat, a koronavírus-járvány tavaly márciusi kirobbanása óta pedig a 33 ezret.  

Múlt péntek óta Csehországban újra egészségügyi szükségállapot és számos, a normális életet korlátozó óvintézkedés van érvényben.  

*

Olaszországban elsőként az északkeleti Friuli-Venezia Giuliában emelték a járványintézkedések fokozatát többek között kötelező maszkviseléssel az utcákon, miközben a polgármesterek szövetsége (ANCI) minden városban ugyanezt szorgalmazza. A Szlovéniával határos, 1,2 millió lakost számláló tartomány hétfőtől úgynevezett sárga színű övezetnek számít, amely a járványintézkedések szigorítását jelenti.

Ismét kötelező a maszkviselés, de nemcsak az üzletekben, hivatalokban, iskolákban, a tömegközlekedési eszközökön és minden más zárt téren, hanem a szabadban is. Kivételt egyedül a magányos séta jelent, például parkban kutyasétáltatás közben, vagy szabadtéri sporttevékenység esetében.

A tartomány egy héttel megelőzte az országosan december 6-tól bevezetendő szigorítást, miszerint a tömegközlekedési eszközökre majd kizárólag azok szállhatnak fel, akik legalább egy adag oltást megkaptak. Ugyanaz vonatkozik a színházakba, mozikba, múzeumokba, sportlétesítményekbe történő belépésre is, valamint oltási igazolás szükséges a bárok és éttermek belső termeiben történő asztali fogyasztáshoz is. Az oltási igazolás csakis a betegségből történt felgyógyulással "váltható ki", a negatív teszteredmény nem elegendő többé a védettség igazolásához.

*

Válságstábot hoznak létre a német kancellári hivatalban a koronavírus-járvány elleni védekezés összehangolására az ügyvezető szövetségi kormány és a formálódó új koalíció együttműködésével, a testület napokon belül megkezdi munkáját. A válságstáb "a hét elején" lát munkához. A várhatóan tíz napon belül hivatalba lépő új kormányt alkotó koalíció legnagyobb pártjának vezetője a Bayerischer Rundfunk bajor tartományi közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni az intenzív osztályokra nehezedő teher csökkentéséért.
    A stábot várhatóan a hadsereg (Bundeswehr) egy magas rangú logisztikai szakértője, Carsten Breuer vezérőrnagy irányítja. Breuer a hadsereg belföldi katonai-polgári együttműködésért felelős parancsnokságának (Kommando Territoriale Aufgaben der Bundeswehr) parancsnokaként vezeti majd a stábot.
    A Bundeswehr eddig is részt vett a járvány negyedik hulláma elleni védekezésben. A védelmi minisztérium hétfői összesítése szerint csaknem nyolcezer katona segíti a polgári hatóságok, intézmények munkáját. Több mint hétszázan például kórházak személyzetét egészítik ki, majdnem hétszázan az oltási kampányban dolgoznak, csaknem 2500 katona pedig a helyi - járási, városi - egészségügyi hivatalok munkáját támogatja.

A negyedik hullám továbbra is a felívelő szakaszban van, naponta több tízezer ember szervezetében mutatják ki az új típusú koronavírust(SARS-CoV-2). Az eddigi tapasztalatok szerint a fertőzöttek nagyjából egy százaléka 7-10 napon belül intenzív kórházi kezelésre szorul. Ez napi több tízezer új fertőződés mellett naponta több száz súlyos állapotú új beteget jelent, és hosszabb távon az ellátórendszer túlterhelődéséhez vezethet, figyelmeztetett a hét végén a nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina - Nationale Akademie der Wissenschaften). Állásfoglalása szerint azonnal és nagymértékben csökkenteni kell a fertőzésveszéllyel járó érintkezések, találkozások számát és be kell vezetni a Covid-19 elleni védőoltás beadatásának mindenkire vonatkozó kötelezettségét.

A rendkívüli állásfoglalás egyik szerzője, Jutta Gärtner, a göttingeni egyetemi klinika gyermekgyógyászati intézetének vezetője hétfőn a ZDF országos köztelevíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy érthetetlen és elfogadhatatlan a járvány lassításához szükséges intézkedések elmaradása, a politikai döntéshozók "tétovázása". Mint mondta, a korlátozásoknak egyformán kell vonatkozniuk a beoltott és a be nem oltott emberekre, mivel az oltottak is továbbadhatják a vírust.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői az eredeti tervek szerint legközelebb december 9-én egyeztetnek a védekezésről. Egy hétfői sajtóértesülés szerint ezt a tanácskozást előrehozzák, már kedden megtartják.

Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) hétfői adatai szerint 4599 embert ápolnak a vírus okozta betegség (Covid-19) miatt az intenzív osztályokon Németországban. Ez ugyan több mint ezerrel elmarad a járvány második hullámának legnehezebb szakaszában, tavaly karácsonykor mért 5762-es csúcstól, de 140-nel több az egy nappal korábbinál, és 754-gyel több az egy héttel korábbinál. A kimutatás szerint országszerte 2458 szabad ágy van az intenzív osztályokon.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) hétfői adatai szerint az utóbbi 24 órában 29 364 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez csökkenés az egy héttel korábbi 30 643-hez képest. Az új esetekkel együtt 5 791 060 ember szervezetében mutatták ki a vírust a járvány tavaly tavaszi kezdete óta. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 73 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 100 956-ra emelkedett Németországban.

*

Kína egymilliárd adag koronavírus elleni vakcinát ajánlott fel Afrikának a járvány elleni küzdelemhez, derült ki Hszi Csin-ping kínai elnök hétfői beszédéből, amelyet videókapcsolaton keresztül mondott el a Kína és Afrika együttműködéséről Dakarban rendezett fórum résztvevőinek. A kínai elnök kijelentette: országa 600 millió adag védőoltást juttatna el adomány formájában, a többit pedig afrikai országok és kínai vállalatok közötti együttműködés részeként állítanák elő. Az egymilliárd dózissal Afrika lakosságának 60 százalékát olthatnák be a jövő évben, mondta. Az oltóanyagok mellett Kína egészségügyi csapatokat, összesen 1500 embert is küldene Afrikába a járvány kezelésére.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint Afrika lakosságának jelenleg alig több mint 7 százaléka kapott védőoltást.

Kína eddig immár több mint 1,7 milliárd adag koronavírus elleni oltóanyagot biztosított több mint 110 ország és szervezet részére. Mások mellett 50 afrikai országnak, valamint az Afrikai Unió Bizottságának juttatott vakcinaadományokat.

Peking arra ösztönzi majd a kínai vállalatokat, hogy a következő három év során legkevesebb 10 milliárd dollár értékben fektessenek be Afrikában. Emellett 10 milliárd dollárnyi hitellehetőséget biztosít az afrikai kis-és középvállalatok fellendítése érdekében. Kína ezeken felül elenged idén esedékes, kamatmentes kölcsönöket a járvány által súlyosan érintett gazdaságok megsegítésére.

Kína 2009 óta Afrika legnagyobb kereskedelmi partnere, és jelentős beruházásokat hajt végre a kontinensen. 2019-ben a kínai közvetlen beruházások értéke az afrikai országok ipari szektorába az előző évhez képest 9,9 százalékkal növekedett, és elérte a 2,59 milliárd dollárt. Az Afrikába irányuló befektetések ezzel 3 százalékkal magasabb ütemben nőttek Kína külföldre irányuló befektetéseinek összességénél.

*

A világon 262 143 965 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 207 160 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 261 495 713 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 199 585 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink