2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Oltóközpont nyílt a magyar-román határon

Koronavírus elleni oltóközpont nyílt az Ártánd-Borsi határátkelőhely romániai oldalán, közölte a Bihar Megyei Egészségügyi Igazgatóság.

Az oltóközpontot egy konténerben alakították ki, amelyet az országúti határátkelőhely Romániába tartó sávja mellett, a határtól mintegy ötven méterre helyeztek el. Az oltóközpont naponta romániai idő szerinti reggel 8 és este 20 óra között (közép-európai 7-19-ig) tart nyitva, és a jelentkezőknek előjegyzés nélkül beadják a Johnson&Jonhson vakcinát, amely egyetlen dózissal biztosít védettséget a koronavírus-fertőzés ellen. Az oltás ingyenes, az oltóközpont személyzetét a temesvári katonakórház biztosítja.

Dorel Tirt, a Bihar Megyei Egészségügyi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: az oltást az Európai Unió bármely tagállamának polgárai, valamint a Romániában tartózkodási engedéllyel rendelkező, EU-n kívüli polgárok is megkaphatják. A beoltottaknak helyben átnyújtják a romániai oltási igazolást.

Az Ebihoreanul.ro Bihar megyei portál kedden arról számolt be, hogy a nyitás napján mindössze hárman vették igénybe a borsi oltóközpontot. Az illetékesek a hírverés hiányának tulajdonították a csekély érdeklődést. Hozzátették: a kamionsofőrök is könnyűszerrel beoltathatják magukat Borson, hiszen az oltóközpont egy kamionparkoló közelében található.

Korábban az Arad megyei hatóságok közölték, hogy oltóközpont nyitására készülnek a magyar-román államhatár romániai oldalán, a Nagylak-Nagylak 1 és a Csanádpalota-Nagylak 2 határátkelőhelyen. A döntést azzal indokolták, hogy egyre több, külföldön dolgozó román állampolgár tér haza csak azért, hogy előjegyzés nélkül beoltathassa magát. Az Arad Megyei Egészségügyi Igazgatóság illetékese az MTI-nek elmondta: dolgoznak még a nagylaki oltóközpontok megnyitásán, ezeket egyelőre még nem sikerült létrehozni.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink