2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Nemzetközi díjat kapott Ádány Róza

A Debreceni Egyetem Népegészség- és Járványtani Intézet egyetemi tanárának ítélték oda idén a Népegészségügyi Társaságok Világszövetségének legmagasabb kitüntetését. A Hugh R. Leavell díjjal a professzor nemzetközi szinten is kimagasló szakmai teljesítményét ismerték el.

Ádány Róza az európai népegészségügyi képzés- és kutatás-fejlesztés, ezen belül a krónikus nem-fertőző betegségek okozta korai halálozás hátterének vizsgálata, a veszélyeztetettség biomarkereinek feltárása, a roma lakosság egészségi állapotának javítását célzó kutatások területén végzett szakmailag kimagasló munkáját emelték ki az elismerés adományozásának indoklásaként az előterjesztők, az Európai Népegészségügyi Társaság (European Public Health Association) elnökségi tagjai.

A professzor tevékenységét a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának alapító dékánjaként, a magyar Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Egyesületének alapító elnökeként, az MTA-DE Népegészségügyi Kutatócsoport jelenlegi vezetőjeként, az Association of Schools of Public Health in the European Region (ASPHER) korábbi elnökeként és a European Public Health Association (EUPHA) népegészségügyi genomikai szekciójának jelenlegi elnökeként hazai és nemzetközi kollaborációban végezte és végzi.

 

Egy ilyen díj mögött nem pusztán egyéni teljesítmény áll. Hálás vagyok mindazon egyetemi-, illetve hazai és külföldi szakmai egyesületi vezetőnek, közvetlen munkatársnak és kollaborációs partnernek, akik az elmúlt 25 évben segítették a munkám, és velem együtt dolgoztak a népegészségügyi oktatás- és kutatásfejlesztés terén, és e tevékenység eredményeinek szakpolitikai hasznosulásán, megismertetésén és elismertetésén – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Ádány Róza.

A Debreceni Egyetem professzora kiemelte Martin McKee, a népegészségügyi szakirodalomban a világon legtöbbet idézett oktató-kutató támogatását, amit a magyar felsőoktatás történetében első – a Debreceni Egyetemen alapított – Népegészségügyi Kar létrehozása kapcsán nyújtott. Meghatározó jelentőségűként említette Jakab Zsuzsanna, a WHO korábbi európai igazgatójának, jelenlegi helyettes-főigazgatójának, segítségét a „Társadalmi Sebezhetőség és Egészség” Kollaborációs Központ létrehozása és működtetése terén.

Ádány Róza jelenleg a Debreceni Egyetem Népegészség- és Járványtani Intézet professzoraként vezeti a legjelentősebb hazai népegészségügyi kutatási projektet, az MTA-DE Népegészségügyi Kutatócsoportot és a DE Egészségtudományi Doktori Iskoláját is, melynek keretében eddig 19 hallgatója szerzett PhD-fokozatot, hat további hallgató védése pedig a közeljövőben várható. 

– A szakmai utánpótlás nevelése kiemelt feladat számomra. Az az energia és tudás, amit ebbe a tevékenységbe teszünk nem vész el, él, hat és továbbadódik, miközben ismereteink az egészség fejlesztéséről és a betegségek megelőzéséről – saját kutatási eredményeinknek köszönhetően is – tovább gazdagodnak. Ezen a területen jó lenne munkálkodni, míg ez a magamtól elvárt színvonalon erőmből telik, bízva eredményeink gyakorlati hasznosulásában – hangsúlyozta a szakember.

Az 1979-ben alapított díjat (Hugh R. Leavell Award) a világ 130 népegészségügyi egyesületét tömörítő Népegészségügyi Társaságok Világszövetsége (World Federation of Public Health Associations - WFPHA) háromévente ítéli oda egy népegészségügyi szakembernek.

Ádány Róza személyében a díjjal második alkalommal ismerték el európai, először pedig közép-kelet európai népegészségügyi szakértő munkáját. A díjat jelképesen az online megrendezett Népegészségügyi Világkongresszus október 16-ai záróünnepségén adták át. 

(forrás: Debreceni Egyetem)
hirdetés

Könyveink