2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Meghalt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak főigazgatója

Dr. Adorján Gusztáv halálának hírét közösségi oldalán a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház közölte.

A Magyar Narancs még október elején írta meg, hogy Adorján Gusztáv koronavírus-fertőzés miatt kórházi ellátásra szorul. Az információt az intézmény sajtófőnöke megerősítette, jelezve, a kontaktkutatás megtörtént, ismert koronavírus-fertőzött nincs a munkatársak között.

*

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma részvétét fejezi ki a ma hajnalban elhunyt Dr. Adorján Gusztáv,  a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója családjának. Dr. Adorján Gusztáv a Debreceni Orvostudományi Egyetem elvégzése után a nyíregyházi Megyei Kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályán kezdte szakmai pályafutását, ahol közel négy évtizeden át dolgozott. 2010 júliusától volt a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, majd 2013-ban a négy kórház integrációjaként létrejött Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgató-helyettesének, 2015 márciusában pedig az intézmény főigazgatójának nevezték ki.

Szakmai pályafutása során a szülészet mellett a nőgyógyászati onkológia és az onkosebészet területén is kimagasló munkát végzett. Ennek elismeréseként a Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társaságának vezetőségi tagja, a Magyar Méhnyakkórtani és Kolposzkópos Társaság főtitkára, a Nőgyógyászati Onkológia Folyóirat szerkesztőbizottságának, a Magyar Nőorvos Társaságnak, a Nőgyógyászati Ultrahang Társaságnak és a Nőgyógyászati Endoszkópos Társaságnak is tagja volt. Jelentős szerepet vállalt a kórház nőgyógyászati onkológiai sebészeti profiljának fejlesztésében, a legkorszerűbb műtéti technikák bevezetésében. Szakterületén rendszeresen tartott előadásokat és jelentek meg tudományos publikációi.

A kezdetektől aktívan részt vett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye négy kórháza jogi, szakmai és gazdasági integrációjának végrehajtásában, melynek eredményeként országosan is minta értékű modell jött létre, és javult a megyében az egészségügyi ellátás hatékonysága.

Aktív közéleti tevékenységet is folytatott, 2010-től  tagja volt Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának egyéni képviselőként, a FIDESZ-KDNP frakcióvezetőjeként. A Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség presbitere és a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka volt. Nyíregyháza díszpolgára lett. Feleségével együtt három gyermeket neveltek, és két unokájának örülhetett.
Egész pályafutása során a betegellátás iránti elhivatottság, a betegek tisztelete, szeretete, a gyógyításért érzett elkötelezettség vezérelte.

(forrás: MTI-OS, Facebook, Magyar Narancs)
hirdetés

Könyveink