2025. május. 09., péntek - Gergely.
hirdetés
hirdetés

Hungarostudy 2021

A legfrissebb Hungarostudy-kutatás is azt bizonyítja, hogy a családok támogatása az egyik legfontosabb befektetés a jövőbe, mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Hornung Ágnes a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) Család - Egészség - Közösség című konferenciáján, amely egyúttal a Hungarostudy 2021 kutatás bemutatója is, arról beszélt, hogy a magyar családpolitika célja a családok további erősítése, valamint a fiatalok előtt álló akadályok lebontása, hogy egyszerűbb, könnyebb legyen a boldogulás az új nemzedékeknek. A fiataloknak szóló támogatások közül megemlítette a Nemzeti Tehetség Programot, amelynek köszönhetően évente 300-350 ezer fiatal részesülhet támogatásban, az ingyenes kresz- és nyelvvizsgát, valamint a 25 év alattiak szja mentességét, amellyel akár évente 780 ezer forint többletjövedelemhez juthatnak a fiatalok. A kormány szeretné megadni a lehetőségét annak, hogy ne kelljen választani a tanulás és a család, a munka és a család között, ezt segíti például idén januártól a 30 év alatt gyereket vállaló nők szja-mentessége, a szintén 30 év alatti, a tanulmányaik alatt vagy azok befejezését követően gyereket vállaló nők teljes diákhitel tartozásának elengedése, valamint a babaváró hitel meghosszabbítása 2024-ig.

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke a Kopp Mária és munkatársai által 35 éve indított a Hungarostudy-kutatást úgy jellemezte, mint ami a legátfogóbb képet adja a magyarok lelkiállapotáról, a családhoz és a közösséghez való viszonyáról.  A legfrissebb, 2021-es felmérés a KINCS és a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének közös munkája, az adatfelvétel során hétezer embert kérdeztek meg, az adatokból pedig 27 tanulmány született, amelyek fontos iránytűként szolgálhatnak a tudományos terület és a politikai döntéshozók számára is.

Fűrész Tünde röviden ismertette a kutatás eredményeit. Ennek alapján a magyar fiatalok még mindig kettőnél több gyereket szeretnének, a magyarok a házasságot a legideálisabb együttélési formának tekintik, a párkapcsolati elégedettség szintje a házasok esetében a legmagasabb, a pozitív szülésélmény pedig hozzájárul a további gyerekek vállalásához. A vizsgálat feltárja a gyerekvállalás elutasítása mögötti okokat, és vizsgálja azt is, hogyan ítélik meg a magyarok a családtámogatási formákat. A kutatásból kiderül továbbá, hogy a mentális és testi egészég szétválaszthatatlan egymástól, és az is, hogyan befolyásolja a közérzetet fájdalom, a fizikai aktivitás, az elhízás, az alvászavarok, a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás, valamint hogy, milyen okok húzódnak meg ezek mögött.

A felmérésben vizsgálták, hogy a magyarok hogyan dolgozták fel a pandémia traumáját, valamint, hogy hogyan alakult a depressziósok aránya a társadalomban. A közösségről szóló fejezetből az derül ki, hogy a társas kapcsolatoknak milyen fontos szerepe van a szubjektív jóllét és az egészségi állapot alakulásában, és hogy a fiatalok boldogsága és elégedettség-érzete annál magasabb minél jelentősebb társas támogatással rendelkeznek. Látható, hogy a magyarok önbecsülése nőtt, képesek megbirkózni a nehézségekkel, a kihívásokkal, lojálisak és büszkék a hazájukra, de tisztában vannak a hiányosságokkal is, és erős szabálykövetési hajlandósággal jellemezhetők. Az eredmények szerint tehát annak ellenére, hogy "sok minden beteges, ami körülvesz bennünket", a családhoz, a támogató közösségekhez és a nemzethez való viszonyulása egészséges a magyaroknak, ismertette Fűrész Tünde.

Székely András, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) tudományos főmunkatársa, Salamin Géza, a KINCS tudományos elnökhelyettese, Fűrész Tünde, a KINCS elnöke, Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója (b-j) a KINCS Család - Egészség - Közösség című konferenciáján, a Hungarostudy 2021 kutatás tanulmánykötetének bemutatóján a KINCS budapesti székházában 2023. január 13-án. (MTI/Bruzák Noémi)

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...