2025. szeptember. 14., vasárnap - Szeréna, Roxána.
hirdetés
hirdetés

Hős katonaorvosokra emlékeztek

Katonai tiszteletadás mellett helyeztek el koszorúkat a magyar orvos hősi halottak emlékszobránál a Nemzeti Fórum Egyesület és a Honvédelmi Minisztérium közös megemlékezésén szerdán Budapesten.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke beszédében azt hangsúlyozta: több mint egy évtizede jönnek el ehhez a szoborhoz emlékezni és emlékeztetni az elmúlt évszázadok hős orvosaira, egészségügyi dolgozóira, mentőseire, ápolóira, azokra, akik a legnehezebb időkben is tudásuk legjavát adva segítettek másokon.

Felidézte: 64 éve, 1956-ban a szerdai megemlékezés helyszínén, az Üllői úton tankok dübörögtek. Ő a Teréz (akkor Lenin) körúton lévő lakásuk erkélyéről nézte a körúton haladó szovjet harckocsikat. Azt hangsúlyozta: az elmúlt évtizedek megpróbáltatásai után a mostani fiatalok sem lehetnek nyugodtak, a többi közt a koronavírus-járvány és a terrorveszély miatt. Ugyanakkor napjainkban is ott vannak a kórházakban, orvosi rendelőkben, mentőautókban azok, akik "próbálják a lehetetlen helyzetben is a lehetségest" megtenni, mondta, kiemelve: ezért a mai orvosoknak, ápolónőknek, az egészségügyben dolgozóknak is kifejezik tiszteletüket.

Wikonkál Norbert Miklós, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának főigazgatója kiemelte: köszönet és dicsőség illeti az elődöket, akik például a forradalom idején látták el a sebesülteket. Fontos viszont, hogy a mai generációkban is tudatosítsák: "a helytállás mindenki számára kötelező. Vigyázni kell az emberek életére, az emberek egészségére. Mindenkinek vigyáznia kell saját egészségére". A rendezvényen körbenézve megjegyezte: az, hogy most mindenki maszkot visel, jelzi, hogy "a harc soha nem ér véget", csapataink most is "harcban állnak". A kórházak zárt falai mögött óriási küzdelem folyik, mondta. Magyarországnak meg kell küzdenie a koronavírus jelentette kihívással, közölte, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a feltételek adottak az egészségügyben, a dolgozók "derekasan" helytállnak.

A főigazgató kitért arra is, hogy az egészségügyben jól időzítették az átalakulásokat. Az új jogállási törvény véleménye szerint "új érát" jelent.

Az elhunyt hősökről az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület, a Magyar Patrióták Közössége, valamint a Rákóczi Szövetség egy-egy képviselője is megemlékezett. A koszorúzást követően a résztvevők a VIII. kerületi emlékműnél elhelyezték a kegyelet virágait, valamint az emlékezés fáklyáit.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...