2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Díjátadó Gála szakdolgozóknak

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nagy hangsúlyt fektet arra, hogy elismerje az egészségügyben tevékenykedő kollégák legjobbjait.

Mindannyiunk érdeke, hogy hazánkban elegendő egészségügyi szakdolgozó legyen, vonzó legyen a pálya, növeljük a szakma presztízsét. Ennek érdekében a Díjátadó Gála keretében összesen 3 féle díjat adtak át. Balog Zoltán Emberi Erőforrások Minisztere videóüzenetben szólt a szakdolgozókhoz, valamint az EMMI képviseletében Ladányi Márta, Egészségügyi Ágazati Koordinációs Helyettes Államtitkár az eseményt megtisztelte és a díjátadásban is közreműködött.

Az „Év Kiváló Szakdolgozója” díj kortól, nemtől függetlenül bármelyik kamarai tag megkaphat. A nyertes e díj birtokában kivívja a szakmai köztestület tagságának elismerését, amelyet kimagasló, kitartó munkájával, emberi magatartásával, megbízhatóságával ért el.
 
A díj nyertese 2017-ben: MURARIK HELÉNA IRÉN
 
Ápoló, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Ápolási Osztályának főnővér helyettese.  A nővéri munka megkezdése óta az idősellátásban dolgozik, egy munkahelyen. Ápoló, majd szintvezető, jelenleg főnővér helyettes. Az évek során számtalanszor bizonyította az idősek iránti szeretetét, empátiáját, nagy fokú türelmét. Az osztályos munka mellett folyamatosan képezte magát OKJ ápolói, majd diabetológiai szakápolói képzésen. Budapesten a III. kerületben vezet diabetes klubot önkéntes alapon, melynek során klub tagjait oktatja, tanítja, segíti az önmenedzselés megvalósításában. Rendszeresen szervez szűrővizsgálatokat és kirándulásokat a cukorbetegek részére.  Lakhelyén és annak környékén is részt vesz primer prevenciós szűrőprogramokban.  Diplomás ápolói végzettség megszerzése a célja, mert tanulni, fejlődni szeretne. Új kolléga érkezésekor Heléna mentorként vezeti be az ápolás folyamatába és az osztály életébe a kollégákat. Ápolási munkája kiemelkedő, pontos, precíz és nagyon kreatív. Munkája nagy mértékben segíti az osztály jó hírnevének kialakítását, a minőségi ápolás megvalósítását. Az osztály minőségügyi vezetője. Nagyon jó közösségi ember, minden közösségi programban rendszeresen részt vesz, a szervezésben is nagy segítséget nyújt. Kollégái tisztelik és becsülik.  A kolléganő egyedül neveli 1 kiskorú gyermekét, rengeteget dolgozik, mindig lehet rá számítani, nincs olyan probléma, amit ne oldana meg. A kolléganő szavait idézem: "Úgy érzem, hogy számomra az idős betegek ápolása nem munka, hanem hivatás, ezért a továbbiakban is mindenképpen idős ellátásban szeretnék dolgozni. Szeretném a hozzátartozókat abban segíteni, hogy otthonukban hogyan lehet az idős betegeket a lehető legmagasabb színvonalon és méltósággal ápolni."
 
További helyezettek:
 
Havlikné Glabisz Iwona (gyógytornász, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet - Bp.) 

Horváth Zsófia Katalin (gyógytornász, Mazsihisz Szeretetkórház – Budapest)

Tóth Andrea (epidemiológiai szakápoló, Kenézy Gyula Kórház - Hajdú-Bihar m. – Debrecen)

 

A jövő, a feltörekvő fiatal nemzedékének díja: „Az Év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója 2017” pályázat
 
Idén ötödik alkalommal hirdették meg a kamara és a Literatura Medica Kiadó által Az Év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója pályázatot. Célunk volt az idősebb korosztály kiemelkedő képviselőinek „életmű-jellegű” elismerése mellett az szakdolgozói kar fiatalabb rétegét is jutalmazni. A díjjal ösztönözni szeretnénk a fiatal nemzedéket, meggyőzni őket arról, hogy munkájuk fontos, és hogy kitartásuk, emberségük, szakmai kiválóságuk vagy éppen valamilyen kezdeményezésük, saját szűk munkakörnyezetükben való napi helytállásuk nem hiábavaló.   
 
A díj nyertese 2017-ben: SZÁVU DALMA
 
Az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátó Osztályának szakápolója. Az oklevél megszerzése után a Budapesti Honvéd Kórházban dolgozott a Sebészeti osztályon. Ápolói tanulmányai alatt felfigyeltek kiemelkedő teljesítményére, és megkapta A V Kovács János díjat.  Kórházában 2012 óta dolgozik a Sürgősségi Betegellátó Osztályon ápolóként. Szakmai tevékenysége, a betegekkel és kollégákkal való kapcsolata példaértékű. Folyamatosan képzi magát. Három alkalommal nyerte meg csapatával a Heves megyei "Hivatásunk mestere" MESZK által szervezett szakmai versenyt. Az országos versenyeken 2014-2015-ben negyedik helyezést, 2016-ban I. helyezést értek el. Eközben a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar ápolás betegellátás szakán II. éves hallgató.  A kórházon belül az osztályok részére szervezett, valamint kötelező szakmacsoportos továbbképzések BLS oktatás gyakorlati részében tevékenyen részt vesz.  Az ápoló tanulók sürgősségi osztályos gyakorlati felkészítésében jelentős szerepet vállal.  
 
További helyezettek:
 
Rüdiger Bianka (védőnő, Albert Schweitzer Kórház - Rendelőintézet, Szülészet-Nőgyógyászati osztály - Hatvan)

Böjte Attila István (Műtéti szakasszisztens, Országos Onkológiai Intézet, Központi műtő - Budapest)

Kiss Evelin (konduktor/okleveles rehabilitációs szakember, Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Szanatórium utcai telephely, Rehabilitációs osztály)
 
A csapatmunka, közösségek elismerésének díja: „Év Kiváló Szakdolgozói Közössége” díj
 
A díj alapításának célja, hogy elismerje a szakmai közösségek munkáját, akik emberi magatartásukkal, szakmai elkötelezettségükkel, példaképül állíthatók. Tevékenységükkel, helytállásukkal méltán vívták ki kollégáik és a környezet elismerését, és ezzel növelték a szakma presztízsét. A zsűri a második körben két kiváló csoport felterjesztését vitte döntésre.
 
A díj nyertesei 2017-ben:  
 
1. Helyezett: Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet  
 
Horváth Éva (intézetvezető ápolási helyettes)

Szántóné Böcskei Beáta (diplomás ápoló)

Baksa Gábor Jánosné (szakápoló) -

Ányosi Lajos Lászlóné (szakápoló)

Ferencziné Vitai Andrea (diplomás ápoló)

Balogh Krisztina (klinikai laboratóriumi szakasszisztens)

Kiss Ferencné (diplomás ápoló)

Somogyiné Bakonyi Anita (diplomás ápoló)

Szabó Tímea (diplomás ápoló)

Grabiczáné Csizmadia Nagyezsda (diplomás ápoló)

Némethné Vasas Rita (szakápoló)

Andorné Alcsics Valéria (gyógytornász) 

Martonné Szalóki Eszter  (gyógytornász) 

Simon Anita (gyógytornász)

Miszory Erika Viktória (gyógytornász (Msc.) 

Kabai-Dányádi Anita (gyógytornász)

Kiss Gabriella (konduktor, rehab. tevékenység terapeuta)

Tubolyné Szántó Gyöngyi (fizioterápiás szakasszisztens)  
 
A HÉMORI közössége a mai szakmailag magas színvonalú, etikus és empátiás betegellátás mintaképe. Minden dolgozó magas színvonalon végzi munkáját, egymásra figyelve a beteg érdekét a javát szolgálva minden pillanatban, mind sikeresebb rehabilitáció érdekében. Beosztásukban, munkakörükben maximálisan a legmagasabb képzettségekkel, ismeretekkel rendelkeznek, a továbbképzéseken való ismeretszerzés számukra természetes. PhD hallgató, Msc. végzettség, főiskolai diploma egyaránt megtalálható a képzettségi szintekben. A "mindent a betegért" esetükben nem szlogen, nem kérkedés, hanem belsőből fakadó, a közösség által elvárt kötelesség, mely valójában a magas színvonalú szakmai munka alapja. A mindent a betegért, a minden beteg egyforma, minden betegre egyformán kell figyelni elv mindenki számára természetes, magától értetődő tény, és ennek szellemében, egymással összefogva, team munkában, egymás munkájára is figyelve szolgálják a betegellátás mind sikeresebb és eredményesebb teljesítését.  ...mert "valahol Zalában van egy egészségügyi intézet, ahol a zalai ízek, zalai szavak mellett ott lakozik a szív és a szeretet."
 
2. Helyezett: Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinika Transzplantációs Osztály
 
Bán Bernadett (gyógytornász)

Bartalovics Pomázi Edina (diplomás ápoló)

Beckné Bálinti Noémi (INA ápoló)

Bognár Györgyi Réka (diplomás ápoló)

Fodor Klaudia (dietetikus) 

Holczer Jánosné (osztályvezető diplomás ápoló)

Kovács Hajnalka (általános ápoló, általános asszisztens)

Mátyás-Rém Tünde (adminisztrátor)

Mári Piroska (NEA ápoló)

Neu Ágnes (NEA ápoló)

Orbán Katalin (diplomás ápoló)

Stefán Yvette (dietetikus)

Paulikné Lovász Edit (diplomás ápoló)

Podhorszky Györgyné (diplomás ápoló)

Tóth Marianna (ápolásszakmai igazgatóhelyettes, okleveles ápoló)

Török Nikolett (OKJ ápoló (55)

Varga Éva (INA ápoló)

Verkmann Beáta (INA ápoló) - Vereczkei-Orf Andrea (koordinátor, diplomás ápoló)

Viola Mária (koordinátor, mentőtiszt)  
 
 
1993 szeptemberében a PTE Sebészeti Klinikán megkezdte munkáját a transzplantációs munkacsoport dr. Kalmár Nagy Károly vezetésével. 1998 októberében itt történt Magyarország első hasnyálmirigyvese szimultán átültetése, melyet ezt követően még 5 évig kizárólag ebben a régiócentrumban végeztek el. A szakdolgozói munkacsoport minden tagja átlagon felüli szellemi tőkével, magas szintű szakmai tapasztalattal, hozzáértéssel rendelkezik. Ars-poetica-jukat meg tudták, tudják őrizni a mindennapok harcaiban: "Előbb csináld azt, ami a szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen."  Assisi Szent Ferenc
 

2013 óta minden évben köszöntik azokat a 75, 80, 85, 90 éves kollégákat, akik máig aktívan tevékenykednek és kamarai tagsággal rendelkeznek.
 
 
Barcza-Rotter Béláné 75 éves fogászati asszisztenst, aki mai napig aktívan tevékenykedik a szakmában;

Bitai Balykó Péter 75 éves kamarai tagot, aki röntgen asszisztens végzettséggel rendelkezik;

Borsai Miklósné 75 éves gyógyszertári asszisztenst, aki a mai napig dolgozik a Nyírő Gyula Kórház patikájában;

Csernák Jánosné 80 éves kamarai tagot, aki csecsemő- és gyermekápoló és gondozó végzettséggel rendelkezik, 2 éve már végleg nyugállományba vonult;

Dr. Ákoshegyi Györgyné 75 éves műtős asszisztenst, aki a mai napig hetente két alkalommal dolgozik;

Dr. Gaál Ferenc 80 éves egészségügyi gázmestert, aki a mai napig tevékenykedik a szakmában;

Dr. Kaposi Novák Pálné 75 éves kamarai tagot, aki audiológiai asszisztens, klinikai elektrofiziológiai asszisztens végzettséggel mai napig 6 órában tevékenykedik a BESZ V. kerületi Szakrendelőben;

Eöllős Péterné 75 éves csecsemő- és gyermekápoló és gondozót, aki jelenleg is dolgozik a XX. kerületi Gyermek-egészségügyi Rendelőben;

Gál János 75 éves egészségügyi gázmestert, aki időnként még mai napig is dolgozik;

Havasi Béláné 75 éves gyógyszerkiadó szakasszisztenst, aki mai napig tevékenykedik a szakmában;

Havasi József 75 éves kamarai tagot, aki egészségügyi gázmester, közegészségügyijárványügyi felügyelő végzettséggel rendelkezik;

Heinrichné Kiss Margit 75 éves kamarai tagot, aki fülakupunktúrás addiktológus végzettséggel rendelkezik;

Hellebrandt Jenőné 90 éves kamarai tagtársunkat, aki 1962 dec.16-tól kezdett dolgozni a Szigetszentmiklósi szakorvosi rendelő röntgen osztályán, korkezdeményes nyugdíjazása után a sportorvos asszisztensként dolgozott 2013 december 31-ig majd önkéntesként dolgozott 2016 június 1.ig. Jelenleg nyugdíjas éveit tölti otthon, de most is szívesen jár be  a rendelőintézetbe. Mindenki "Záli" mamája, soha nem tudott nemet mondani mindig mindenkinek segített, betegeknek, kolléganőknek egyaránt. Kedvessége munkaszeretete példaértékű!

Hornyánszki Katalin 75 éves körzeti ápolót, aki jelenleg is dolgozik egy hajléktalan intézményben pszichiátriai asszisztensként;

Kispál Csabáné 75 éves kamarai tagot, aki fogászati asszisztens végzettséggel rendelkezik, egy éve már nem dolgozik;

Korom Józsefné 80 éves kamarai tagot, aki védőnői végzettséggel rendelkezik. Már nem dolgozik a szakmában, részt vett a kamara első díjátadó ünnepségén 5 évvel ezelőtt;

László Jánosné 75 éves csecsemő- és gyermekgondozót, aki 53 évet dolgozott az egészségügyben, 2 éve vonult nyugdíjba;

Légrády Csobán Ákosné 75 éves védőnőt, aki mai napig 4 órában dolgozik tüdőgondozóban;

Németh Gézáné 75 éves kamarai tagot, aki felnőtt szakápoló végzettséggel rendelkezik;

Neubauer Józsefné 75 éves műtős szakasszisztenst, aki a Szent. János Kórház nőgyógyászati műtőjében mai napig dolgozik, immár 51 éve tevékenykedik az egészségügyi ellátásban;

Pallai Éva 75 éves kamarai tagot, aki izotóp-laboratóriumi asszisztens, általános laboratóriumi asszisztens végzettséggel rendelkezik;

Panker Edit Sarolta 75 éves körzeti közösségi szakápoló végzettséggel a mai napig teljes munkaidőben dolgozik;

Pap Józsefné 75 éves kamarai tagot, aki intézetvezető végzettséggel rendelkezik;

Perczel Tamás József 75 éves kamarai tagot, aki nyugdíjba vonulása előtt aneszteziológiai szakasszisztensként tevékenykedett;

Réfi Kádi Tituszné 75 éves kamarai tagot, aki gyógyszerkiadó szakasszisztensként tevékenykedett;

Süly Sándorné 75 éves kamarai tagot, aki a mai napig körzeti nővérként tevékenykedik;

Szabó Imréné 75 éves kamarai tagot, aki csecsemő- és gyermekápoló és gondozó, műtős asszisztens végzettséggel rendelkezik;

Szalay Kálmánné 75 éves kamarai tagot, aki mai napig körzeti ápolóként tevékenykedik;

Szatmári Ferencné 75 éves röntgenasszisztens végzettséggel mai napig tevékenykedik;

Szilvássy Lajosné 75 éves kamarai tagot, aki a kamara megalakulásában aktív szerepelt töltött be, a Mátészalkai Kórház ápolási igazgatójaként hosszú éveken keresztül a Magyar Ápolási Egyesület elnökségi tagjaként aktív szerepet vállalt;

Szívós Julianna 75 éves kamarai tagot, aki gyógyszerkiadó szakasszisztensként tevékenykedett;

Tarjáni Jánosné 75 éves kamarai tagot, aki hospice szakápoló- koordinátorként tevékenykedett;

Vajdáné Szabó Julianna 75 éves kamarai tagot, aki mai napig szakápolóként aktívan tevékenykedik;

Vida Ferencné 75 éves kamarai tagot, aki a mai napig gyógyszerkiadó szakasszisztensként tevékenykedik, immár 58 éve.

hirdetés

Könyveink