Aranyanyu Díj: elindult a szavazás

Már lehet szavazni azokra a női orvosokra, egészségügyi szakdolgozókra, pedagógusokra és szociális területen tevékenykedő nőkre, akiket betegeik, kollégáik vagy barátaik neveztek a Richter Aranyanyu Díjra.

A díjjal idén hetedik éve ismerik el azoknak a nőknek a munkáját, akik sokszor a háttérben maradva, kevés anyagi és erkölcsi elismerés mellett végezik az egész társadalom számára felbecsülhetetlen értékű munkájukat. A díjat alapító Richter Gedeon Nyrt. és Rácz Zsuzsa író, valamint a zsűri a közönségtől beérkezett jelölések alapján választotta ki azokat a döntősöket, akikre a www.aranyanyu.hu oldalon november 5-ig lehet szavazni.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is több száz jelölt közül választotta ki a zsűri a kategóriánként négy, így összesen 16 döntőst, akiket a díj honlapján lehet megismerni a róluk készült kisfilmek segítségével.

A hagyományokhoz híven a zsűri – Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Rácz Zsuzsa író, Kriston Andrea, a Kriston-intimtorna kidolgozója, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, valamint Dobó Kata színésznő  által odaítélt díjak mellett idén is kiosztanak kategóriánként egy-egy közönségdíjat is a november 16-ai budapesti gálán.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...