Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász a Klubrádióban azt mondta, az alapellátás problémáit nem lehet azonnal orvosolni.
Átlagosan 17 százalékkal emelik az egészségügyi szakdolgozók bérét, ez 123 ezer dolgozó megélhetését és családjának biztonságát érinti.
Az optogenetika kidolgozásáért és a fénykapuzott ioncsatornák azonosításáért hárman kapták a 2026-os orvosi-élettani Nobel-díjat.
A MESZK leszögezi, hogy az orvosokkal való egyeztetés nem egyenlő a teljes egészségügyi szakmával folytatott párbeszéddel.
Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, mi az oka a hazai mutatók kedvezőtlen alakulásának.
Bár már látszanak a generációváltás első jelei, az utánpótlás sem tudja pótolni a pályaelhagyókat és a nyugdíjba vonulókat, írja a Világgazdaság.
Magyarországon az egészségben eltöltött évek alacsony száma miatt a betegek rendkívül korán medikalizálódnak, hangzott el az InfoRádióban.
Gyors terápiát nem ígér, de az orvosok újfajta ösztönzőkre, a szakdolgozók idei béremelésre számíthatnak. A hvg360 interjúja.
A fekete ruhás nővérként ismertté vált Sándor Mária tíz évvel az egészségügyi demonstrációk után új civil mozgalommal tér vissza, írja a Blikk.
A Pénzcentrum szerint 2030-ra közel 7500 orvos eshet ki az ellátórendszerből, ami a jelenlegi szakemberállomány csaknem egyötödét teszi ki.