Úgy tűnik, nem csak a finanszírozás alapkérdéseiben van nézetkülönbség a Nemzetgazdasági Minisztérium és az egészségügyet felügyelő belügyi tárca között, de az események arra utalnak, hogy az intézmények eszközbeszerzése okán is elkezdődött a szkander – derült ki a XXXI. Magyarországi Egészségügyi Napokon, ahol az is elhangzott, jövőre 80 milliárd forintos többlethez jut az ágazat.
Hegedűs Zsolt ortopédsebészt, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának korábbi elnökét kérte fel Magyar Péter, a Tisza párt elnöke, hogy november végére állítsa össze a minisztériumot vezetői csapatot.
Volt pusmogás, volt morajlás, de még harsány kacaj is a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség XXVII. konferenciájának egészségpolitikai fórumán, ahol Takács Péter egészségügyi államtitkár arról is beszélt, jól fogadja a kormány az unortodox ötleteit.
Sinkó Eszter egészségügyi szakközgazdász furcsállja, hogy a kormány hiába adott plusz 5 milliárd forintot a várólisták ledolgozására, csak a forrás bő felét használták fel az állami intézmények.
Pintér Sándor nyugállományú rendőr vezérezredes – jelenleg egészségügyért is felelős miniszter – döntése értelmében a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója, aki 29 évvel ezelőtt az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál kezdte a pályafutását, egyáltalán nem ért ahhoz, amivel az elmúlt – kis híján – 30 évben foglalkozott.
Az egészségügy finanszírozásáról, új „szerepek”, feladatok kialakításáról is beszélt az egészségügyért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában.