hirdetés
hirdetés
2017. június. 24., szombat - Iván.
hirdetés

Mi hívhatja fel a figyelmet az induló autoimmun betegségekre?

A poliszisztémás autoimmun kórképek – vagy ahogy a nemzetközi irodalomban nevezik – kötőszöveti betegségek (connective tissue disease, CTD) sok szervet érintő gyulladásos betegségek, kialakulásukhoz egy adott genetikai háttér mellett külső és/vagy belső környezeti tényezők szükségesek, például vírus-, baktérium-, gyógyszerhatás, hormonális változások, napfény.

hirdetés

A poliszisztémás autoimmun kórképeknek nemzetközileg elfogadott kritériumtünetei vannak. Meghatározott klinikai és immunszerológiai eltérések jelenléte szükséges ahhoz, hogy a szisztémás lupusz eritematózust (SLE), a kevert kötőszöveti betegséget (mixed connective tissue disease, MCTD), a szisztémás szklerózist (SSc), a polymiozitisz/dermatomiozitiszt (PM/DM), a Sjögren szindrómát (Ss), a reumatoid artritiszt (RA) diagnosztizálni tudjuk.

A poliszisztémás autoimmun kórállapot kifejlődéséhez az esetek többségében hetek, hónapok, sokszor évek szükségesek. A kialakulás fázisában már észlelhetők olyan klinikai tünetek és immunszerológiai sajátosságok, amelyek gyanút kelthetnek SLE, MCTD, SSc, Sjögren szindróma, PM/DM kialakulására, de a meglévő eltérések még nem elégségesek ahhoz, hogy a poliszisztémás autoimmun betegséget egyértelműen véleményezhessük.

Azt az állapotot, amikor a poliszisztémás autoimmun betegségnek csak a gyanúja merül fel, de nincs meg az adott kórkép diagnosztizálásához szükséges tünetcsoport és autoantitest, illetve nincsenek meg a poliszisztémás autoimmun betegség diagnosztikai kritériumkövetelményei, a poliszisztémás autoimmun kórképek előfázisának, a nem differenciált kollagenózis (NDC) – más terminológiával az UCTD (undifferentiated connective tissue disease) – stádiumának tekintik.

A nem differenciált kollagenózis az esetek jelentős részében az autoimmun betegségek korai stádiuma.

Az NDC kórállapotban előforduló leggyakoribb klinikai tünetek: poliartritisz/ poliartralgia, reggeli kéz kisízületi merevség, Raynaud jelenség a kéz és/vagy a láb ujjain, mialgiform fájdalom, bőrtünetek (eritéma, fotoszenzitivitás, nyálkahártya fekélyek), pleuritisz/perikarditisz, szem- és szájszáradás, központi idegrendszeri tünetek (konvulzió, fejfájás, migrén, trigeminus neuralgia), funkcionális és morfológiai légzőszervi eltérések, perifériás neuropátia, egyéb okkal nem magyarázható láz, visszatérő hőemelkedés, máskor nyirokcsomó-, máj-, lépnagyobbodás. Az 1. táblázatban az NDC-s betegek leggyakoribb szervi eltéréseit tüntettük fel.

Az NDC kórállapotot (klinikai + szerológiai eltérések együtt) megelőzően lehetséges egy klinikai tünetek nélküli előfázis, amikor „csak” szerológiai eltérések vannak, patogén autoantitestek, és az autoimmunitás nem ér el olyan mértéket, hogy az klinikai tünetekben is megnyilvánuljon. A klinikai tünetek nélküli előfázis még nem NDC. Az NDC mint kórállapot akkor véleményezhető, ha a szerológiai, immunológiai abnormitások mellett a betegnek a poliszisztémás autoimmun betegségekhez hasonló klinikai tünetei is vannak.

A rutin laboratóriumi vizsgálatok közül az egyik leggyakoribb eltérés az alacsony fehérvérsejtszám, a trombocitaszám csökkenés, az anémia, a proteinuria, a magas reumatoid faktor (RF) titer. Az NDC-s betegek szérumában kimutatható autoantitestek a sejtmag és citoplazma komponensek ellen termelődnek: anti-natív DNS, anti-ENA, anti-Sm, anti-RNP, anti-SSA, anti-SSB, anti-Scl-70, anti-centromer, anti-Jo1, anti-PM1, foszfolipid struktúrák elleni antitestek (anti-kardiolipin antitest) lehetnek jelen.

A III. sz. Belgyógyászati Klinika Autoimmun szakrendelésén közel négy évtizede követjük és gondozzuk az autoimmun betegségre gyanús betegeket. A nemzetközi irodalomban leírtakhoz hasonló véleményünk, hogy NDC kórállapot akkor áll fenn, ha a betegnek legalább két poliszisztémás autoimmun betegségre jellemző szervi tünete van, és egy nem-szervspecifikus autoantitest mutatható ki a szérumában. Az NDC kórállapot kimondásához szükséges, hogy előzetesen kizárjuk a rejtett gyulladást vagy daganatos betegséget.

Az NDC kórlefolyása és prognózisa

A NDC nem stabil, hanem dinamikus jellegű kórkép, aminek progresszióját a klinikai állapot változása jelzi. A betegség előrehaladásával új szervi manifesztációk jelenhetnek meg, a már meglevő klinikai és immunológiai abnormitások intenzívebbé válhatnak, állandósulhatnak. Közel 600 NDC-s beteg követésével nyert adataink azt mutatják, hogy az NDC-s betegek 30–40 százaléka definitív autoimmun kórképbe differenciálódik, míg a betegek fele megmarad az NDC stádiumban. Mintegy 10 százalékban az is előfordulhat, hogy a meglevő tünetek visszafejlődnek, és nem is jelentkeznek újra. Általában elmondható, hogy az NDC stádiumból a poliszisztémás autoimmun betegségbe történő differenciálódás mértéke az NDC állapot fennállásának első két évében a legnagyobb, 70–80 százalék, míg a továbbiakban évente 3–4 százalékban alakul ki definitív szisztémás autoimmun betegség. A 10 éven át fennálló NDC periódus után minimálisra csökken a definitív poliszisztémás autoimmun betegség kialakulásának esélye.

A bekövetkező progresszió során az NDC bármelyik típusú definitív poliszisztémás autoimmun betegségbe differenciálódhat, így SLE, RA, Sjögren szindróma, MCTD, PM/DM egyaránt kialakulhat. A tünetek jellegét, a laboratóriumi és immunszerológiai eltéréseket figyelembe véve nagy valószínűséggel meg lehet mondani, milyen típusú kórkép irányába történik a kimenetel (Lásd a 2. táblázatot!).

Fiatal nőben más okkal nem magyarázható láz, ismétlődő szerozitiszek, fotoszenzititivás, vagy a vizeletben észlelt proteinuria esetén SLE-re kell gondolni. Szklerodaktília vagy nyelési panaszokat okozó nyelőcsőmotilitási zavar SSc-re tereli a gyanút. A Raynaud jelenség és az anti-centromer vagy anti-topoizomeráz antitestek jelenléte ugyancsak az SSc első megnyilvánulása lehet. A más okkal nem magyarázható szem- és szájszáradás első és korai jele lehet az Ss-nek. A kéz kisízületeire lokalizálódó poliartritisz és anti-RNP pozitivitás esetén MCTD irányába várható progresszió, míg a poliartritisz, a reggeli ízületi merevség, az emelkedett RF titer, vagy a sokkal érzékenyebb ciklikus citrullinált peptidek (anti-CCP) ellen termelődött autoantitestek jelenléte RA-ra hajlamosító állapotot jelez.

A korai diagnosztika fontossága

Az autoimmun betegségeket döntő többségükben felismerjük, de nem lényegtelen, hogy mikor. A beteg sorsát alapvetően megszabhatja, hogy milyen korán részesül a megfelelő kezelésben. A betegség gyanújának felvetése, minél koraibb stádiumban történő felismerése és mindezek alapján adekvát terápiája esetén jelentősen javulnak a beteg életkilátásai, és jelentősen csökken a maradandó szervi károsodás kialakulása.

Az NDC korai szakában az ízületi gyulladásra, a savóshártya-gyulladásra, az erek sajátos, ún. vaszkulitisszel járó eltéréseire alacsony dózisban, rövid távon, 2–3 hónapon át kortikoszteroid készítményeket kell adni. A korai bőrtünetekkel vagy ízületi fájdalommal járó panaszok esetén az antimaláriás szerek adása hatásos, és a betegek jól tolerálják.
Az NDC-s kórfolyamat előrehaladását, dinamikáját elsősorban a klinikai állapot változásával lehet nyomon követni. Új tünetek jelenhetnek meg, a meglevő klinikai és immunológiai abnormitások intenzívebbé válhatnak, állandósulhatnak.

Az autoimmun betegségek korai felismeréséhez alapvetően szükséges,

1/ hogy az NDC-s betegeket rendszeresen, 3–4 havonta ellenőrizzük szakrendelésen, és állapotuktól függően intézeti kezelés is szükséges a vesefunkciók, a légzőszervi panaszok, a szívkárosodás felmérésére. Az eredmények birtokában a kezelést is azonnal meg kell kezdeni.

2/ Az NDC-s betegekben olyan vizsgálóeljárásokat kell alkalmazni, melyek már a klinikailag tünetmentes szakban is kimutatják a szervi eltéréseket. Ezek közé tartozik például az izotópos nyeletéses vizsgálat, ami a nyelőcső mozgászavarát már nagyon korai stádiumban felfedi.

Az NDC állapot követése során alapvető cél, hogy minél korábbi stádiumban ismerjük fel az induló definitív szisztémás autoimmun kórképet. Ez a gondozás során a klinikai tünetek, laboratóriumi eltérések, az autoantitestek típusának és szérumkoncentrációjának szoros követését, ellenőrzését jelenti, a kutatás szempontjából pedig azoknak a tényezőknek a felismerését, amelyek elősegítik az NDC állapot differenciálódását a definitív autoimmun betegség irányába.

Mindezen vizsgálatok célja az, hogy autoimmun kórképek előfázisában a terápiát a még klinikailag tünetmentes szakban kezdjük el, amikor még nem alakultak ki maradandó szervi eltérések.

Rendkívül fontos, hogy a beteget fel kell világosítani arról, hogy a meglevő eltérések nem jelentenek definitív autoimmun betegséget, de állapota folyamatos, tartós ellenőrzést igényel. Kerülnie kell azokat a tényezőket, hatásokat (pl. erőteljes napozás, fogamzásgátlók szedése), amelyek provokálhatják a fennálló tünetek progresszióját.

Prof. dr. Bodolay Edit
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink