2020. augusztus. 06., csütörtök - Berta, Bettina.

Sok gyerek hordozhatja a koronavírust

Ez egy olyan rejtett részlet, amely jelentősen alábecsülheti az egészségügyi ellátórendszerekre és a gyermekgyógyászati intenzív osztályokra vonatkozó igényeket, állítja egy napokban publikált amerikai tanulmány, amit az Origo idéz.

hirdetés

A Dél-Floridai Egyetem (USF) új publikációja a Journal of Public Health Management and Practice című egészségügyi szakfolyóiratban jelent meg. A kutatók becslése alapján minden olyan gyermekre, akinek intenzív ápolásra van szüksége a COVID-19 miatt, átlagosan 2381 vírushordozó gyermek jut.  Ez a számítás a Kínai Betegségmegelőzési Központ tanulmányát követi, amely több mint 2100 koronavírussal fertőzött gyermek esetét elemezte.

A friss kutatásban napvilágot látott adatok alapján március 18. és április 6. között 74 gyermek került intenzív osztályokra a COVID-19 miatt, így ez alatt az idő alatt nagyjából 176 190 fiatalkorú fertőzött lehetett az Egyesült Államok területén. Ezeknek az eseteknek a 30 százalékát a 2 évnél fiatalabbak tették ki, míg a 2-11 év közöttiek aránya 24 százalék, a 12-17 év közöttieké pedig 46 százalék volt.

Amennyiben a modellek szerint az USA lakosságának 25 százaléka megfertőződik, 2020 végére a súlyosabb tüneteket mutató, és így kórházi kezelést igénylő gyermekek száma eléri az 50 000-et.  Közülük 5400 páciens állapota válhat annyira kritikussá, hogy lélegeztetőgépre lesz szükségük. Az eddigi klinikai adatok alapján a COVID-19-cel kórházba került kiskorúak átlagosan 14 nap alatt gyógyulnak fel annyira, hogy haza lehessen engedni őket, közölte az Origo.

(forrás: origo)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!