hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Élete során minden tizedik nőnél alakul ki mellrák

A 2002 óta működő mellrákszűrés részvételi aránya átlagosan negyven-ötven százalék között van – írja a Magyar Nemzet.

Magyarországon a tüdő- és vastagbélrák után a harmadik leggyakoribb daganatos betegség a mellrák – hívta fel a figyelmet az Országos Onkológiai Intézet főigazgató-helyettes főorvosa a Mindennapok Női Szemmel Egyesület által szervezett, „Szűrj az életedért!” című konferencián. Takácsi-Nagy Zoltán József tájékoztatása szerint a magyar női népesség átlagos emlőrákkockázata nyolc-tíz százalék körül van, ami azt jelenti, hogy élete során minden tizedik nőnél alakul ki a betegség. 

Elmondása szerint a 2018-as Nemzeti Rákkontroll program által azt a célt tűzték ki, hogy 2030-ra tíz százalékkal csökkenjen a daganatos halálozás Magyarországon. Takácsi-Nagy Zoltán József emellett arra is kitért, hogy a 2002 óta működő mellrákszűrés részvételi arányát ahhoz, hogy az emlődaganat következtében elhunytak számát húsz-harminc százalékkal csökkenteni lehessen, legalább hetvenszázalékos részvételre lenne szükség. 

„A rák ellen az emberért, a holnapért” Társadalmi Alapítvány elnöke szintén a prevenció fontosságáról beszélt, kiemelve, hogy az emlődaganatok nem csekély része a daganatok kialakulásának veszélyét befolyásoló tényezők figyelembevételével megelőzhető. 

Kiss István szerint az önvizsgálat és a szűrés a legfontosabb, hiszen az időben felfedezett elváltozások, a korai diagnózis és az időben megkezdett terápia sokszorosára növelheti a túlélés esélyét – számol be a Magyar Nemzet.

(forrás: Magyar Nemzet)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés