2020. július. 11., szombat - Nóra, Lili.
hirdetés
hirdetés

A Székely-ügy és a hálapénz

Az eset nagyon jól bemutatja, mitől rohad a magyar egészségügy, véli Drajkó Zsombor a Magyar Narancs Materia Medica blogján közölt írásában.

hirdetés

Mit keresett a kérdéses napon az intézet műtőjében egy olyan plasztikai sebész, akinek semmilyen szerződése nem volt az ellátóhellyel? Ennek a kérdésnek a súlya óriási: ha igaz, hogy a plasztikai sebésznek nem volt szerződése, akkor a kérdéses mellimplantátumot úgy cserélték ki, hogy a műtétet végző orvos munkáját semmilyen felelősségbiztosítás nem biztosította. Hiba esetén legfeljebb informális háttéralkukban bízhatott a beteg. A felelősségbiztosítások ugyanis nem úgy szoktak működni, hogy bárki „jöttmentre” vonatkoznak, aki az intézet falain belül operál. A plasztikai sebész javadalmazásával kapcsolatban pedig nem sok lehetőséget hagy nyitva a történet menete.

Szerződések, megbízások nélkül ugyanis tiszta jövedelme nem származhatott ebből a műtétből, vagyis itt két eset lehetséges: vagy önkéntesként, puszta jóindulatból, teljesen ingyen vállalt el egy olyan műtétet, aminél ha hibázik, nem védi se őt, se a beteget semmilyen felelősségbiztosítás, vagy itt a paraszolvencia tankönyvi esetét láthatjuk a gyakorlatban. Életszerűtlen azt képzelni, hogy valaki a saját karrierjét is kockáztatva vállal el egy ilyen, nem életmentő műtétet, pusztán jóindulatból, ezért bocsássák meg nekem, ha inkább a második verziót vagyok hajlamos elhinni.

Megdönthetetlen bizonyítékunk nincs. Ha történt bármilyen tranzakció, jelen esetben majdnem mindegy, hogy előre vagy utólag fizetett a beteg. Garancia ugyanis semmi, felelősségbiztosítás semmi, a páciens szerződés nélkül, pusztán az orvos jóindulatában bízva vágott bele a kezelésbe, az orvos pedig felelőtlenül belement ebbe. Itt pedig nagyon jól megmutatkozik, hogy a hálapénz egyik rendkívül káros aspektusa: a betegek bizonytalan kimenetelű üzleteket kötnek mindenfajta garanciális felelősségvállalás nélkül, az orvosok pedig sajnos nem parancsolnak azonnal megálljt, hanem tevőlegesen részt vesznek ebben az egészben.

Egy használt kazettás magnó vásárlásakor talán nem akkora gond ez. Veszítünk pár ezer forintot, üsse kavics. Ha viszont a termék az egészség, a gyógyulás, ráadásul egy komplett iparág épül erre a „feketepiacra”, akkor az borzasztó nagy gond.

Kár erre egy legyintéssel azt mondani, hogy ez mindig is így volt. Ha így volt, az nagy baj. Ha most is így van, az még nagyobb. Az pedig, hogy a mindenkori kormányok szemet hunynak efelett, sőt, törvényileg legalizálják, az egyenesen katasztrófa.

Van azonban ennek az ikonikus szívműtétnek még egy nagyon súlyos oldala.

Székely László távozásával megszűntek a minimálinvazív szívbillenttyűműtétek a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben. Van tehát egy műtéttípus, amit egy országos ellátóban, sőt lehet, hogy az egész országban csak egyetlen orvos képes elvégezni. Hogy létezhet az, hogy a tudásátadás ennyire nem működik a hazai egészségügyben? Hogy létezhet az, hogy a hosszú, munkával töltött évek alatt ezt a tudást Székely László nem adta át senkinek?

A modern orvoslás alapvetően egy betegcentrikus csapatmunka. Ideális esetben. Ezzel szemben Magyarország még mindig a „nagy professzorok” országa. Egy jól működő egészségügyben nem szabadna olyannak megtörténnie, hogy egy műtétet csak egy orvos képes elvégezni. Nem szabadna olyannak lennie, hogy egy országos ellátón belül az esztétikus végeredménnyel járó szívműtétért a betegeknek egy konkrét orvoshoz kell mennie, mert azt csak X. professzor úr tudja elvégezni. X. professzornak ugyanis, ha a betegek érdekeit tartaná szem előtt, kutya kötelessége lenne a lehető legtöbb embernek átadnia a tudását, és ezzel javítania a hazai ellátást.

A tudásféltés, a tudás átadásának problémája nem egyedi eset. Ez része a magyar egészségügynek, része a rezidenséletnek. Természetesen felmerül az a kérdés, hogy miért akar valaki megtartani egyes-egyedül magának olyan tudást, amit csak közfinanszírozott ellátóhelyeken kamatoztathat. Hiszen tudás-nem tudás, a közalkalmazotti bérezésen mindez nem változtat.

A rejtély kulcsa sajnos legtöbb esetben itt is a paraszolvencia: nem dokumentáltan, de piaci megkülönböztető ereje van annak, ha valaki egymaga van a tudás birtokában. Ez pedig végtelenül elkeserítő: így foszlik szét a szolidáris egészségügy szövete, így senyved el az egyenlőség és így szakad(t) darabokra az egészségügy.

A teljes írás a Magyar Narancs Materia Medica blogján olvasható.

(forrás: Materia Medica)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!