2017. november. 22., szerda - Cecília.

Beszélgetés prof. dr. Tóth Kálmánnal, az MKT elnökével

A rehabilitáció is legyen szívügyünk!

Az elmúlt másfél évtized talán legnagyobb egészségügyi sikertörténete a szív- és érrendszeri betegségekből eredő halálozások számának jelentős csökkenése volt, amelyben vitathatatlanul nagy szerep jutott a szakmai lobbinak. Prof. dr. Tóth Kálmán, a Magyar Kardiológusok Társaságának (MKT) elnöke, a Pécsi Tudományegyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának igazgatója, az egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese szerint azonban számos területen kell még változást elérni annak érdekékben, hogy az életmentő kardiológiai beavatkozásoknak hosszú távon is hasonlóan jó eredménye legyen.

hirdetés

– A szív- és érrendszeri betegségekkel összefüggő halálozások száma meredeken csökken az utóbbi 10–15 évben. Sikerszakma a kardiológia?

– Elfogultság nélkül mondhatom, hogy ez volt az elmúlt egy-másfél évtized sikertörténete az egészségügyben, hiszen valóban jelentős áttörést tudtunk elérni a szív- és érrendszeri betegségek ellátásában és bizonyos mértékig megelőzésében is. Ugyanakkor nem lett lényegesen kisebb az elmaradásunk mértéke a fejlett európai országok összesített eredményeihez viszonyítva, hiszen náluk ez a csökkenő trend már a hetvenes évek elején elindult, és előnyüket máig megőrizték Magyarországgal szemben.

– Jól lobbizott a szakma?

– A szívinfarktus korai halálozási mutatóinak kedvező alakulása, a kiterjedt katéteres laborhálózati rendszer létrehozása mögött valóban kemény lobbitevékenység is áll. Ennek eredményeként 19 centrum működik ma hazánkban. Az ország teljes területe lefedett az ellátással, így minden szívinfarktusos beteget, aki időben orvoshoz fordul, korszerűen gyógyíthatunk a korai katéterterápiás módszerrel. Elsőként Budapesten, Debrecenben és Szegeden nyílt kardiológiai centrum, majd Zalaegerszeg előzte a pécsi egyetemet, ahol csak a kilencvenes évek derekán épült ilyen. A „nagy bumm” országszerte az ezredforduló után indult el.

– Több a centrum és a szívkatéterezés Magyarországon, mint a fejlettebb európai országokban?

– A centrumok száma ma elegendőnek mondható, s az infarktusban végzett beavatkozások száma és sikere is megközelíti a fejlett Európa átlagát.

– A korai szívinfarktus-halálozás kevesebb, mint a felére csökkent, a kórházi halálozásban megközelítjük az áhított nyugat- és észak-európai értékeket. Később veszítünk a megszerzett előnyből?

– A Magyar Nemzeti Infarktus Regiszter adatai alapján az egyéves túlélést tekintve már jelentős, mintegy 20–25 százalékos az elmaradásunk. Ezek az adatok azonban nem vonatkoznak az összes szív- és érrendszeri halálozásra, ahol ennél lényegesen rosszabb a helyzet. Mindez azt mutatja, hogy a követés, a gondozás, a szekunder prevenció, a rehabilitáció még nem működik megfelelően.

– Valamennyi szív- és érrendszeri betegséget tekintve ilyen a kép?

– Nagyon vegyes. A koszorúérbetegek jelentős részét korábbi stádiumban tudjuk kiszűrni, mint húsz évvel ezelőtt, a szív- és érrendszeri betegségek közül ennek az ellátása a legjobb Magyarországon. Az agyi érbetegségek a középkategóriába esnek, itt most indul el az a pozitív tendencia, amelyet a koszorúér-betegségnél 15–20 évvel ezelőtt tapasztaltunk. A legelhanyagoltabbak ma a perifériás ütőérbetegek, amit az is igazol, hogy nagyon nagyszámú amputáció történik Magyarországon, mert ijesztően későn kerülnek orvoshoz ezek a páciensek.

– Mennyit segítene a megfelelő prevenció?

– E betegségek esetében általános szabály, hogy a megfelelő prevenció az összes elért eredmény legalább 50 százalékát teszi ki. Az érelmeszesedés folyamata ugyanis megfelelő táplálkozással (mediterrán típusú diéta), rendszeres testmozgással, a dohányzás mellőzésével, testsúlykontrollal, jó hatásfokkal megelőzhető. Az összes gyógyszeres terápia és a katéteres beavatkozások együtt sem tudnak több eredményt hozni, mint a prevenció. Így természetesen az MKT is törekszik arra, hogy az arteriosclerosissal összefüggő betegségek mind kisebb számban jelentkezzenek, mert ez az a terület, ahol még nem vagyunk elég jók.

– Számos kormányzati intézkedés, így a nemdohányzók védelméről szóló törvény, a népegészségügyi termékadó, a transzzsírsav-rendelet célozza a megelőzést. Mennyi idő, míg ezek éreztetik majd a hatásukat?

– Komoly formában minimum tíz év, de inkább egy emberöltő, hiszen az idősebb korra berögzült rossz szokások már kevésbé változtathatóak meg. Elsősorban a fiatalabb korosztályt kell elérni az egészséges életmód igényét kialakító lépésekkel. Következetes munkával talán 20 év múlva lehet áttörő, a statisztikákban is markánsan megmutatkozó eredményt elérni.

– Ha kialakul az akut állapotokat megelőző érelmeszesedés, időben orvoshoz kerül a beteg?

– Óriási a jelentősége annak, hogy milyen stádiumban fedezzük fel az érrendszer teljes hálózata mentén előforduló betegséget, amelynek vannak a páciens számára is felismerhető tünetei. Ha a beteg ennek ellenére nem fordul az orvosához, akkor gyakran nem vagy elkésett módon, csak részlegesen tudunk segíteni.

– A betegek a háziorvoshoz mennek elsőként. Ott megfelelő ellátást kapnak?

– A családorvosok ilyen irányú képzettsége sokat javult az elmúlt 15–20 évben, sok továbbképzés irányul arra, hogy felismerjék és megfelelően elindítsák a szív- és érrendszeri betegségek kivizsgálását és kezelését. Bár a rendszer működhetne jobban, ha kiszűrik a beteget az alapellátásban, és bekerül a kardiológiai ellátórendszerbe, akkor a rendelkezésre álló kapacitásainkkal el tudjuk végezni az akut koszorúér-eseményt megelőzhetővé tevő elektív kivizsgálásokat és beavatkozásokat.

– A szív- és érrendszeri katasztrófák hátterében gyakorta fedeznek fel kezeletlen hipertóniát. Ha a vérnyomásmérés rutinszerű a háziorvosnál és a szakrendelőkben, miért nincs javulás ezen a területen?

– Bár egyetemi szinten is oktatjuk, a vérnyomásmérés körülményei nem mindig megfelelőek, a kötelező nyugalmi periódust nem minden esetben tartják be a kollégák, mely hamis értékek detektálásához vezethet. Sajnos még ma is napi gyakorlat, hogy az első agyi vagy szív- és érrendszeri eseménykor derül fény a hipertóniára. Ennek ellenére a kockázati tényezők közül éppen a magasvérnyomás-betegség az, ahol jelentős előrelépés volt az elmúlt évtizedben, s így ma hazánkban a betegek több mint 40 százaléka célértékre van kezelve. Bár ezzel sem lehetünk hosszú távon elégedettek, de az európai trendeknek megfelelünk.

– És a másik kockázati tényező, a kóros vérzsírszint?

– Nincsenek pontos adataink arról, hogy a magyarok hány százalékának magas a koleszterinszintje, azt viszont hazai vizsgálatok is igazolják, hogy a vérzsírcsökkentők, a statinok egyéves perzisztenciája csak 10–20 százalék körüli, ami tragikusan rossz arány. Emögött egyrészt az áll, hogy az egy-két hónapos gyógyszerszedés utáni kontroll-laborvizsgálat általában már normál, vagy legalább javuló értékeket mutat, így a beteg úgy érzi, hogy meggyógyult, és elhagyja a tablettákat. A másik probléma, hogy bár a vaszkuláris medicina nem tud felmutatni még egy olyan gyógyszercsoportot, amely annyi életet képes megmenteni, mint a statinok, komoly vagy annak tartott szaktekintélyek is felszólalnak időnként a készítmények ellen, olyan hamis eredményeket hangoztatva, amelyekkel elijesztik a betegeket azok használatától. A koleszterinszint-csökkentők elleni kampány véleményem szerint a bűn kategóriájába tartozik.

– Az akut katéterterápiás ellátás szinte optimális, ellenben, mint említette, a kardiológiai rehabilitáció kevéssé sikeres. Miért?

– Korábban az infarktusos beteg hetekig kórházban feküdt, most a beavatkozás után pár nappal hazamegy, alapvető élménye az, hogy pillanatok alatt meggyógyították, tehát nem is történt olyan nagy baj. Jó esetben jelentkezik a háziorvosnál, rosszabb esetben még azt sem, legfeljebb kiváltja a kórházban kapott recepteket, majd akár évekre is eltűnik a rendszerből, amíg nem jön a következő infarktus. A családorvos elküldheti a beteget kardiológiai gondozásra, beutalhatja rehabilitációs központba, ám a legoptimálisabb az lenne, ha a közel húsz invazív centrumból a betegek megfelelő irányítással közvetlenül rehabilitációra kerülnének. Ennek az egyik akadálya a beteg maga, aki nem akar több hétre kórházba feküdni, azonban a kollégák sem mindig erőltetik ezt.

– Mi lenne a megoldás?

– Az ambuláns kardiológiai rehabilitációs centrumok országos hálózatának kiépítése, ahol komplex szolgáltatást kaphatnának a betegek, bennfekvés nélkül. Uniós támogatással az elmúlt fejlesztési ciklusban több helyen létrejöttek ilyen intézmények. Pécsett szeptemberben adtunk át egy ilyen modern ambuláns rehabilitációs központot, ahol a megfelelő speciális vizsgálatok és monitorozott tréningprogram mellett életmód-tanácsadás, mintakonyha, dohányzásról leszoktató program, pszichológus és munkaterapeuta is elérhető.

– Rendelkezésre áll a hálózat kiépítéséhez szükséges munkaerő és finanszírozás?

– A kardiológiai rehabilitációs szakorvos ma még kevés, dietetikus, gyógytornász és pszichológus lenne elegendő, de őket koncentrálni kell ezekbe a szervezetekbe. A finanszírozás sem megoldott, ennek kidolgozása még várat magára. A szakma feladata az egységes protokoll kimunkálása, a meglévő nemzetközi guideline-ok adaptálása és megújítása, azonban ez nagyban függ attól is, hogy az ellátásnak mely szegmense és milyen mértékben kap finanszírozást. Néhány éve volt ígéret arra, hogy összefésülnék a szakmai és finanszírozási protokollokat, ez itt most nagyon hiányzik.

– Milyen változásokat hozott a kardiológiában az elmúlt évek infotechnológiai robbanása?

– Ez az a terület, ahol az e-Health és mobil-egészségügyi alkalmazások egyre inkább teret nyernek. A technikai vívmányokat a szekunder prevencióban és rehabilitációban is szeretnénk hasznosítani úgy, hogy a beteg otthonába visszük ezeket az alkalmazások segítségével. Így a páciens folyamatos felvilágosítást, tájékoztatást kaphat, a kezelőorvos pedig rendszeresen jut olyan adatokhoz, amelyekhez eddig csak a személyes találkozások alkalmával fért hozzá. A hosszú távú megfigyelés lehetősége forradalmasíthatná a rehabilitációt.

– Az MKT-ben mi az, amit az elmúlt években sikerült megvalósítaniuk a kitűzött tervekből?

– A jó személyi kontaktusokon keresztül nagyon egységes koncepciót dolgoztunk ki. Hat éve azt tűztük ki fő célul, hogy a magyar kardiológiát minél közelebb vigyük a nemzetközi, elsősorban az európai színvonalhoz, és az Európai Kardiológusok Társaságában is elismerést nyerjen a magyar kardiológia. Úgy gondolom, ezt sikerült megvalósítani, hiszen több európai szervezetben tudtunk és tudunk vezető pozíciókat betölteni, komolyan jelen vagyunk a nemzetközi színtéren. Ezt szeretnénk tovább erősíteni a jövőben is.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Könyveink