hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Kiderült végre: ki, hova mehet orvoshoz? (FRISSÍTVE)

Több hónapos halogatás után kiderült: melyik egészségszervezési nagytérséghez tartoznak majd az egyes települések. A fővárost három részre „szabdalták”, s bár erősen tiltakoztak, nem jártak jobban a Szolnok megyeiek sem.

Nyugat-Közép-Magyarország: a főváros I., II., XI., XII., valamint XXII. kerülete, Fejér megye egésze, az esztergomi kistérség kivételével Komárom-Esztergom megye, Pest megyéből pedig a budaörsi és az érdi kistérség.

Nyugat-Dunántúl: a teljes Győr-Moson-Sopron megye mellett Zala, Vas és Veszprém megye valamennyi települése, továbbá Somogyból a Csurgói kistérség négy települése: Inke, Porrog, Porrogszentkirály és Pogányszentpéter.

Észak-Magyarország: Borsod-Abaúj-Zemplén megye – a tokaji kistérség kivételével – valamint Hevesből a bélapátfalvai, az egri a füzesabonyi, a hevesi és a pétervásárai kistérségek.

Észak-Közép-Magyarország: a főváros III., IV., VI., XIII., XIV., XV. és XVI. kerülete, Nógrád megye, Hevesből a gyöngyösi és a hatvani kistérségek, Pest megyéből az aszódi, a dunakeszi, a gödöllői, a Pilisvörösvári, a szentendrei, a szobi, a váci valamint a veresegyházi, Komárom-Esztergom megyéből pedig az esztergomi kistérség.

Észak-Alföld: Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből a karcagi és a tiszafüredi, Borsod-Abaúj-Zemplénből a tokaji kistérség, Békés szeghalmi kistérségéből pedig Bucsa.

Dél-Közép-Magyarország: Budapest V., VII., VIII., IX., X., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXIII. kerületei mellett Jász-Nagykun-Szolnok megyéből a jászberényi, a mezőtúri, a szolnoki és a törökszentmiklósi, Pest megyéből pedig a dabasi, a gyáli, a monori, a nagykátai, a ráckevei és a ceglédi kistérség – kivéve Nagykőröst.

Dél-Dunántúl: Baranya és Tolna megye, valamint Somogy kivéve Inkét, Porrogot, Porrogszentkirályt és Pogányszentpétert.

Dél-Alföld: Bács-Kiskun és Csongrád megye, Békés – Bucsa kivételével –, valamint Pest megyéből Nagykőrös, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből pedig a Kunszentmártoni kistérség.

Horváth Judit
a szerző cikkei

cimkék

hirdetés

Könyveink