hirdetés

Többmilliárdos fejlesztések a Városmajori Klinikán

Új, a nyiroksebészeti beavatkozás hazai bevezetésének helyszínt biztosító műtővel, világszínvonalú tudományos kutatólaboratóriummal, valamint orvosi és asszisztensi pihenőszobákkal bővült az első ütemben a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikája, mely összesen több mint hét és félmilliárd forintból újul meg 2022 őszére. A klinika fejlesztése ezt követően is folytatódik.

„Mérföldkőhöz érkezett a Semmelweis Egyetem, és annak zászlóshajója, a Városmajori- Szív és Érgyógyászati Klinika” – fogalmazott dr. Merkely Béla rektor, klinikaigazgató azon az eseményen, amelynek keretében három most lezárult, jelentős fejlesztést adtak át. A kardiovaszkuláris megbetegedések a leggyakoribb népbetegségnek számítanak, és ezek a vezető halálokok Magyarországon. Ezért nagyon fontos, hogy európai szinten is a legerősebbek közé tartozzunk ebben a diszciplínában – hangsúlyozta a rektor, aki emlékeztett: kardiovaszkuláris területen a Semmelweis Egyetem már most a világ 55. legjobb intézménye.

Az elkészült beruházásokat ismertetve a rektor elmondta: a dr. Gloviczki Péter nemzetközi hírű érsebészről elnevezett műtőben olyan, a mikrosebészetet és az érsebészetet kombináló rekonstrukciós nyiroksebészeti beavatkozásokat fognak végezni, amelyek jelenleg európai szinten is csak néhány helyen érhetők el. A klinika Városmajor u. 68. alatti főépületében megvalósuló beruházás további ütemében a többi műtő is megújul és létrejön egy 10 ágyas transzplantációs osztály, továbbá új oktatási terek is alakulnak. Az ősszel záruló, kormányzati támogatásból megvalósuló projekt teljes költsége 3,8 milliárd forint, amelyet 1,7 milliárd forint értékű eszközfejlesztés is kísér.

A Juhász-Nagy Sándor Tudományos Kutató Laboratóriumban egymilliárd forint értékű felújítás és bővítés történt a Nemzeti Szívprogram és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával. A Határőr úti Képalkotó Diagnosztikai Részleg pedig a több mint 700 millió forintos KEOP-pályázatból megvalósult fejlesztésnek köszönhetően újult meg energetikai szempontból – ismertette a rektor. A mostani ütem részeként a főépület tetőterében új orvosi ügyeleti szobákat is kialakítottak.

A rektor szólt arról is, hogy a klinika a következő években tovább bővül: a Városmajor 70. projekt keretében a szomszédos telken egy új szárny jön létre, amelyet zárt folyosó köt majd össze a főépülettel. Az új szárnyban egyebek mellett a legkorszerűbb képalkotó diagnosztikai és katéterterápiás berendezések, továbbá ambulanciák, hallgatói terek kapnak majd helyet.

További részletek az egyetem honlapján

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

(forrás: semmelweis.hu)

Könyveink

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...