hirdetés
2024. május. 12., vasárnap - Pongrác.

Tízezer forintokkal csökkenhet egyes védőnők jövedelme (Frissítve: a BM)

A védőnők eddig az önkormányzattól kaptak cafetériát, jutalmat, volt ahol ruhapénzt, és benzintámogatást is. Ezeket a béren kívüli juttatásokat azonban a kórházak jövő hónaptól nem fizetik ki. Az RTL Híradó riportja.

Nem tudni ki látja el a gyerekeket hétfőtől a Veszprém megyei Pétfürdőn, ugyanis a falu mindhárom védőnője felmondott. Egyikük azt mondta: az, hogy júliustól az önkormányzattól a megyei kórházhoz kerülnek, csak az utolsó csepp volt a pohárban.  A Belügyminisztérium szerint a váltással mindenkinek nő a bére, a védőnők szerint viszont sokaknak csökken, mivel az állam nem fizeti azokat a béren kívüli juttatásokat, amelyeket eddig az önkormányzatok adtak.

Mint a riportban elhangzik: Gárdonyi Andrea már csak ezen a héten lát el kisgyerekeket Pétfürdőn, mivel június 30-án véget ér 17 éves védőnői pályafutása. Mint ahogy a másik két kolléganőjének is. Ezzel a falu összes védőnője felmondott. Nem tudni, hétfőtől kihez mehetnek kisgyerekükkel az anyukák.

A védőnők bére nő júliustól, 18 százalékkal, ezt hangsúlyozta többször is az egészségügyért felelős államtitkár. Alapvetően az egy garancia, hogy a kereste senkinek nem csökkenhet – mondta még június elején Takács Péter. Andrea szerint azonban ez nem igaz. Eddig az önkormányzattól kaptak cafetériát, jutalmat, volt ahol ruhapénzt, és benzintámogatást is fizettek. Ezeket a béren kívüli juttatásokat azonban a kórházak jövő hónaptól nem fizetik ki. Így Andreának 20-30 ezer forinttal csökkenne a fizetése, a béremelés ellenére.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság a Híradónak azt írta: az önkormányzatoknak „továbbra sem tiltja semmi, hogy béren felüli juttatásokat biztosítsanak.” Pétfürdő polgármestere nem akart nyilatkozni, de kamerán kívül elmondta: mostantól a Veszprém megyei kórház feladata, hogy védőnőket találjon.

A Veszprémi kórház azt írta: az ellátást új védőnő megbízásával biztosítják majd, az átmeneti időszakban pedig helyettesítéssel. De nem lehet könnyű dolguk, Andreáéknak a felmondási idejük alatt is dolgozniuk kellett, mert nem találtak senkit, aki helyettesítette volna őket.

Közben a védőnők megkapták az új szerződésüket a kórházaktól. A béren kívüli juttatásokat egyáltalán nem kapjuk, és a jelenleg szerződéshez kötött bérelemeinket csak szeptemberig biztosítja a kórház – mondta Szalainé P. Boglárka, védőnő.

Vagyis azt a pénzt, ami a körzet létszáma után jár. Így akár havi 50-80 ezer forinttal is kevesebb lehet a bérük ősztől.

A teljes információ

Frissítés:

A BM késő délutáni közleménye szerint "viharos gyorsasággal, fenntartások nélkül terjed a médiában a két pétfürdői területi védőnő felmondásának híre. A tények a következők. A két védőnő már 2023. május 22-én, hétfőn benyújtotta felmondását. Ebben az időpontban még nem lehetett semmilyen ismeretük az új munkaszerződésük tartalmáról, így - elmondásuk szerint csökkenő - járandóságaikról sem. Amennyiben elfogadják új munkaszerződésüket, egyikük illetménye havi 88 764 forinttal, a másikuké havonta 104 129 forinttal növekedett volna. Az tény, hogy mindketten havi 20 000 forint cafeteriát kaptak munkáltatójuktól, Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Pétfürdői Gondozási Központtól, amit 2023. július 1-jétől új munkáltatójuk, a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház - a vonatkozó jogszabály kizáró rendelkezése miatt - nem folyósította volna részükre. Annak viszont semmi akadálya, hogy Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata ezt a béren kívüli juttatást továbbra is biztosítsa a területi védőnőknek, amennyiben a képviselő testület úgy ítéli meg, hogy munkájukkal kiemelkedő módon támogatják a pétfürdői közösséget. A gondozási központ 2023. május 10-i adatszolgáltatása szerint a két említett védőnő semmilyen más béren kívüli juttatásban nem részesült, jutalmat, ruhapénzt, benzintámogatást nem kaptak.

A 4 565 lélekszámú Pétfürdőn a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház 2023. július 1-jétől két helyettesítő védőnővel, 2023. augusztus 1-jétől pedig újonnan felvett védőnőkkel biztosítja 263 gondozott teljes körű ellátását, közölték.

(Forrás: MTI-OS)

(forrás: RTL.hu, MTI-OS)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...