hirdetés
2025. július. 19., szombat - Emília.
hirdetés

Sok orvos egzisztenciájára mér csapást a hálapénz büntethetősége

Az élet ki fogja kényszeríti az orvosi béremelést is magába foglaló, a hálapénzt és a másodállásokat is megtiltó törvény korrekcióját – mondja Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont alapítója és első embere a Növekedés.hu-nak.

(...) Ön szerint mennyire fogja megváltoztatni az egészségügy eddigi működését a tavaly nagy hirtelen elfogadott jogállási törvény?

A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint a kormány kevés előkészítéssel fogott hozzá ehhez a folyamathoz, ami azért is sajátos, mert alapvetően fogja megváltoztatni  a hazai egészségügyi ellátást. Ugyanakkor sok korrekcióra számítok, amiket maga az élet fog kikényszeríteni, miután az előzetes hatásvizsgálatok egészen nyilvánvalóan elmaradtak.

Mit gondol, a jelentős béremelés, a másodállás tilalma vagy a hálapénz vesztegetéssé nyilvánítása az, ami a legmarkánsabb és legnagyobb hatással bíró elem az új törvényben?

A paraszolvencia büntethetőségével egy nagyon tiszta helyzet áll elő, ez hatalmas előrelépés. Abban az értelemben is, hogy ez a változtatás sok orvos egzisztenciájára mér súlyos csapást, emiatt ők nagy döntésekre kényszerülnek. Komolyan át kell gondolniuk, hogy vajon a megemelt fizetésükkel biztosítható-e az az életvitel, amelyhez hozzászoktak. Szerintem sokan lesznek, akik inkább a magánellátást választják majd, ahol ezután is egészen biztosan többet tudnak keresni, legálisan, mint az állami intézményekben.

Főként, ha nem lehet majd több állása is egy orvosnak, ápolónak. 

El sem tudom képzelni, hogyan is fognak tudni a gyakorlatban ilyen súlyú döntésre kényszeríteni bárkit. Az olyan hiányszakmában, mint a patológia, a radiológia vagy az aneszteziológia évek óta vállalkozóként dolgozik az orvosok döntő többsége, így tudtak korrekt díjazást kialkudni. Egyszerre tucatnyi kórházzal állnak szerződésben, kizártnak tartom, hogy az ő státuszuk megváltozzon. Úgy gondolom, sokaknak fogják engedélyezni a másodállásokat is, fel fog puhulni ez a törvény. (...)

A teljes interjút itt olvashatja

(forrás: Növekedés.hu)

Könyveink

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...