hirdetés
2020. január. 23., csütörtök - Zelma, Rajmund.
hirdetés

Őszödi beszéd kell az egészségügyben is!

Hagyjuk abba a kollektív hazudozást az egészségügyben, amelyben ma mindenki úgy csinál, mintha minden rendben működne. Mondjuk ki, hogy a rendszer a régi módon fenntarthatatlan; talán eljött az idő arra, hogy az egészségügyet levegyük a politikai közmegegyezés várólistájáról.

hirdetés

Ezek az egészségügyben igencsak szokatlan mondatok azon a szombati budapesti egészségpolitikai konferencián hangzottak el, amelyre az MSZP Társulás a Szociáldemokrata Értékekért Platformja hívott meg szakértőket és korábbi egészségügyi minisztereket, hogy Kökény Mihály kétszeresen is ex-miniszter elmondja: az idei évben kiderülhet, vajon tartunk-e már ott, hogy felülemelkedjünk a napi lövészárkokon, avagy a szokásos sárdobálásos technikával újra megpróbáljuk eldönteni, kinek, mikor, miben volt igaza az egészségügyben.

Az idei évben kiderülhet, hiszen a Népszabadságból az államtitkári agytröszt egyik tagjától, Gaál Pétertől megtudhattuk, vészhelyzet van; kutya kemény év lesz a 2012-es, azaz már az egészségügyi kormányzat sem a fenntartható átrendezés időszakáról beszél. Pályaelhagyás, pénzhiány, gyógyszerügyek – csupa időzített bomba, amelyekről a volt miniszter azonban elismeri, hogy nem az elmúlt másfél évben keletkeztek, s amelyeket a válság és a be nem tartott ígéretek miatti bizalomhiány csak tovább nehezít.

Nem is véletlen, hogy politikai berkekben általában kerülik a kudarcosnak sejtett egészségüggyel kapcsolatos kommunikációt, igaz, kérdés, hogy a válságból való kimenekülésként minderre jó válasz-e az államosítás. 

Kökény Mihály szerint talán elérkezett már az idő arra, hogy az egészségügyet levegyék a politikai közmegegyezés várólistájáról. Ezt erősítette Lendvai Ildikó ex-frakcióvezető és ex-pártelnök is, amikor kifejtette: a szociáldemokrácia 100 éves sikersztorijának része volt az ingyenes egészségügy és oktatás, valamint a biztonságot adó nyugdíj, csakhogy a rendszer a régi módon fenntarthatatlan (többen vagyunk, tovább élünk, drágább az orvostechnológia), amiről annak kényes volta miatt senki sem beszél szívesen, s amit a szocialisták is "csak kioktatólag mondtak ki olyan társadalmi-politikai viszonyok közepette, amikor az nem kaphatott támogatottságot." El kell tehát dönteni, mennyire leszünk őszinték, hajlandóak leszünk-e megvitatni a honpolgárokkal az ellátásokhoz kérni szükséges fizetség, a co-payment mértékét, avagy azt, mi az, amit bizonyosan nem kaphatnak meg a befizetett járulékért cserébe – mondta.

Ugyancsak az őszödi beszédre utalva Rácz Jenő ex-miniszter úgy fogalmazott: "hagyjuk abba a kollektív hazudozást az egészségügyben", amelyben ma mindenki úgy csinál, mintha minden működne.

A volt miniszter szerint az ágazatot sosem tették a bevételi oldalra, miközben több GDP-t termel, mint amennyi pénz a költségvetésből elfogyaszt; ennek megértésére lehetne jó tanulószoba, ha az aktuális pénzügy- és egészségügyi miniszterek évente váltanák egymást a bársonyszékekben. Rácz Jenő szerint "az Ószövetséget úgy hagytuk kimúlni, hogy nem hoztuk létre az Újszövetséget". Felborult az egykoron az állam, az egészségügyi rendszer és az egyén között megkötött társadalmi szerződés, ami helyett nincsen új, így ma senki nem azt csinálja, ami a dolga lenne. Az egyén lassan jobban ért a gyógyításhoz, mint az orvos, és ha lehetne, egy fillért sem fizetne az ellátásért. Új szövetséget, társadalmi szerződést kellene kötni ezért, megmondani, kinek mi az elvárása, és azt is, hogy cserébe mire hajlandó.

Kérdés azonban, hogy lehet-e pártokon felülemelkedve konszenzusra jutni a nehéz kérdésben. Irigylik-e azért például Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárt, hogy komoly kormányzati többség van mögötte? Mi az, amit szívesen megtettek volna helyette, s mi az, amit semmiképp? – kérdezte a vitavezető. Kökény Mihály, ha Szócska helyében lenne, már többször felajánlotta volna a lemondását - közölte, utalva az egészségügy kormányzaton belüli háttérbe szorított szerepére, s arra, hogy számos komoly kérdés "eldöntéséről" csak utólag értesült. Székely Tamás, korábban az egészségbiztosítási pénztár vezető székéből a bársonyszékbe érkező miniszter ugyancsak nem nevezte irigylésre méltónak az államtitkár helyzetét. Mint fogalmazott: "ha Miklós csinálná az egészségpolitikát, akár irigyelhetném is, de tartok tőle, hogy nem ő csinálja."

Székely szívesen megvalósította volna a struktúraátalakítást objektív alapon – ha lett volna hozzá kellő támogatottsága –, a gyógyszerpiaci intézkedéseket és a szociális adó bevezetését azonban ellenezte volna. Ez utóbbi nem keletkeztet jogosultságot – így később a nyugdíj és az ellátás biztonságával is baj lehet –, miként a járulékot sem csökkentette, sokkal inkább emelte volna. Rácz Jenő szerint célszerű lett volna kimondani, hogy a rendszer toldozgatása-foldozgatása nem megy tovább, azt azonban nem kellett volna állítani, hogy egyetlen kórházat sem zárunk be. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképzőjének programvezetője – aki többször, több helyütt jelezte már, hogy nem tartja jó iránynak az államosítást, miként a kórházak számát is csökkenthetőnek ítéli – azt tanácsolná az államtitkárnak, hogy "pörgesse fel" az átalakítást, s legyen kemény kezű a szakmai alapon kiérlelt változtatásoknak ellenálló lobbikkal szemben.   

Kökény Mihály úgy fogalmazott: Szócska Miklós elérkezett az ő Lovasberényéhez, amikor is ki kell találni, "mi vált funkciót". (Ahelyett, hogy pálcasegítség kell a lónak, mondhatnák azt is, hogy megverik – jelezte ezzel kapcsolatban Székely Tamás.) Kökény sajnálja, hogy a kórháztörvény formai okokból elvérzett anno az Alkotmánybíróság előtt, miként azt is nehezen éli meg, hogy a hajdanvolt irányított betegellátási modell mellé nem álltak oda kellőképpen. Nehéz szívvel gondol arra, hogy látszatlépések lettek a hálapénz ellen megkezdett küzdelemből. Olyan alaptörvényhez nem adta volna a nevét, amely felpuhítja az alapvető egészségügyi jogokat, és az ÁNTSZ és a társadalombiztosítás szétverésében sem segédkezne – üzente az államtitkárnak.

De vajon miért van az, hogy az ellenzékben jól látott dolgok mintegy szétfoszlanak kormányra kerülve? Kökény szerint mindez nem csak magyar sajátosság; talán úgy szocializálódunk, hogy az egészség ügye rendre betegségüggyé degradálódik, ha a miniszter szembetalálkozik képviselőtársaival a Parlamentben.

Talán nem is véletlen, sőt az elmúlt 20-22 év alatt "elfogyasztott" egészségügyi miniszterek száma is jól jelzi, miféle politikai infantilizmus jellemzi a pártokat – jelezte Sinkó Eszter, utalva arra is: az egyetlen miniszter, aki kitöltötte ciklusa négy évét, Surján László, a rendszerváltozás utáni első szabadon választott Antall-kormány minisztere volt.

Igaz, épp most bontjuk le azokat a reformvívmányokat, amelyeket akkor vezettek be az egészségügyben, s amelyek sajátossága volt az is, hogy a rendszerváltozást megelőző utolsó egészségügyi miniszter, Csehák Judit reformtitkárságát vezető Jávor András lehetett a közigazgatási államtitkár (igaz, ma is ő viszi ezt a posztot a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban).

Köbli Anikó
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink