hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Olcsóbb szuperkórház lehetett volna a Szent Imre

Hiába újult még 20 év alatt 20 milliárd forintból a Szent Imre Kórház, funkcióját veszti, ha megépül a dél-budai szuperkórház, mondta a Zoom.hu-nak László Imre korábbi főigazgató.

A szakma egyöntetű véleménye az volt, hogy a kormány által tervezett dél-budai centrumkórház megvalósítása a Tétényi úti intézmény felújításával történhetne meg a leghatékonyabban. Ehelyett egy teljesen új épületet húznak fel a XI. kerületi Dobogó városrészben. László Imre, korábbi főigazgató a Zoom.hu-nak kiemelte, a tervezők egy évtizeddel ezelőtt azt mondák: a Szent Imrében minden adott ahhoz, hogy átalakítsák, és betöltse ezt a funkciót.

„Ezt nem csak én és a tervezők gondoltuk így, később az a 14 fős szakmai stáb is hangoztatta, amelyiknek az volt a feladata, hogy megkeresse a dél-budai régió legalkalmasabb helyszínét. Nem csak a bővíthetőség volt egyébként fontos szempont. Könnyen megközelíthető és ismert kórházat találtak”– hangsúlyozta.

László Imre 2001-ben került a kórház élére, akkor fejeződött be a rekonstrukció első, hároméves üteme. A második 2007-ben kezdődött és 2011-ig zajlott. Mint a lapnak elmondta, mindent elkövetett azért ez idő alatt, hogy a sürgősségi ellátás szempontjából tökéletes helyen fekvő intézmény rendelkezzen azokkal a szakmákkal, amelyek szükségesek a sürgősségi ellátáshoz, és egy színvonalas baleseti sebészeti osztály jöjjön létre. Ehhez azonban elmondása szerint a főváros nem járult hozzá.

László Imréék szerették volna baleseti sebészetet, de szükség lett volna az invazív kardiológiai ellátás lehetőségének a megteremtésére is, hogy infarktusos betegeket fogadhassanak. A főváros azonban paradox módon csak egy helikopter-leszállópályát épített, arra több száz millió forintot áldozott. Az ellátáshoz szükséges szakmákat azonban nem engedte ide helyezni.

A szakember szerint 30 milliárd forintból tokkal-vonóval elkészülhetne a szuperkórház a Szent Imréből. Mint mondta, az alapok megvoltak hozzá, a két említett ütemben egyetlen épületszárny kivételével valamennyi megújult. Ha pedig – mint szó van róla – elviszik onnan a szakembereket az új intézménybe, akkor a krónikus betegellátás színterévé válik. Ez nem lenne probléma, ha az utóbbi 20 évben nem költöttek volna rá mintegy húszmilliárd forintot.

A dobogói tervek jelenleg 160 milliárd forintnál tartanak, ez azonban László Imre szerint biztosan nem áll meg itt.

(forrás: Zoom)
hirdetés

Könyveink