Müller Cecília: Továbbra is be kell tartani a szabályokat

Egy hete folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma, de az elhunytak száma szinte változatlan, csak egy-egy esetet regisztrálnak, közölte az országos tisztifőorvos vasárnap az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

Müller Cecília az alacsony halálozási arányt azzal magyarázta, hogy most leginkább a fiatalok körében terjed a vírus, ezért a betegség lefolyása jellemzően enyhe. A megbetegedések száma az egész világon emelkedik, a járvány második hullámának idejét éljük. Mint mondta: Magyarországon a legfrissebb adatok szerint 292 új fertőzöttet regisztráltak. Az esetszámok főként a külföldről való behurcolás és a közösségi terjedés miatt emelkednek, ezért szeptember elseje után meg kell akadályozni a behurcolást, és fontos, hogy csak egészséges ember menjen közösségbe.

Hangsúlyozta azt is, hogy megnőtt az egyéni felelősség a járvány elleni védekezésben. Továbbra is be kell tartani az alapvető higiénés szabályokat, mert azok fontosak a vírus terjedésének megakadályozásához. A maszkviselés az üzletekben és a közösségi közlekedésben kötelező, de mindenhol javasolt, ahol nem tartható a másfél méteres távolság – mondta Müller Cecília.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés