hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Miben halunk meg?

Leginkább szívbetegségben halunk meg, derül ki a KSH Ezüstkor-Időskorúak Magyarországon című kiadványából, amit a napi.hu idéz

Magyarország lakossága öregszik, 2001-2017 között a lakosság ötödéről több mint negyedére nőtt a 60. életévüket betöltők aránya. Míg az összlakosságot nézve 100 ezer lakosonként 392 férfi halálát daganatos betegségek, 596 férfiét pedig a keringési rendszer megbetegedései okozzák, korcsoportos bontásban kicsit más a kép. A 60-64 éves férfiaknál a daganatos betegség a vezető halálok, a 65. életév betöltése után a keringési rendszer betegségei válnak vezető halálokká, 75 évtől pedig már kétszer annyian hunynak el szívbetegség következtében, mint rákban. A 85 év felettieknél már több mint ötszörös a szorzó.

A daganatok közül a 60-64 éves férfiak körében a légzőszervi rák vezet a halálozáshoz: több mint kétszer annyian halnak bele ebbe a betegségbe (százezer lakosra vetítve), mint a sorban másodikként következő ajak, szájüreg, nyelőcső rákos elváltozásában. A 65 évesek illetve idősebbek körében a tüdő és a légcső rosszindulatú elváltozásai után, a szájüregi daganatos megbetegedések mellé a haláloki sorrendben felzárkózik a vastagbélrák, amely a 70. életévtől átveszi a második helyet a halálos szájüreg daganatoktól. Igaz, ebben az életkorban a tüdőrák háromszoros előnnyel "vezet" 100 ezer lakosonként, mely az idősebb korcsoportokra is igaz marad.

A keringési rendszer megbetegedése a vezető halálok a nőknél is a teljes népességet illetően (százezer lakosra vetítve több mint kétszer annyian halnak meg szívbajban, mint rákban), korcsoportos bontásban azonban itt is színesebb a kép. A 60-64 évesek közül a rák csaknem kétszer annyi nőt visz el, mint a szívbaj, még az utána jövő korosztályban is jobban aratnak a daganatos megbetegedések és csak 70 éves kortól fordul meg az arány a szívbetegségek "javára".

Daganatonkénti bontásban a nőknél is mindent elsöprő a légzőszervi rákok halálozási mutatója, 60-75 év között 1,5-3 szorosa a mellrákénak és 2-4 szerese a harmadik leggyakoribb haláloknak, a vastagbélráknak. A 75 évesnél idősebb nőknél viszont a mellrák csaknem olyan gyakori halálokká lép elő, mint a légzőszervi daganat.

Háziorvoshoz a férfiak minden korcsoportban magasvérnyomással fordulnak legtöbben, a nőknél is ez a fő indok, mellette az ischémiás szívbetegség.

A teljes cikk

(forrás: Napi.hu)
hirdetés

Könyveink