hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Megszűnik az Egészségügyi Minisztérium

Orbán Viktor bemutatta kormányát minden idők legkevesebb, nyolc miniszterével – egészségügyi miniszter nem lesz.

Az új miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy Pintér Sándor lesz a belügyminiszter, Navracsics Tibor a közigazgatásért és az igazságügyért felel majd kormányfő-helyettesként. Szintén miniszterelnök-helyettes lesz Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője, Varga Mihály pedig a Miniszterelnökséget vezető államtitkár lesz. Martonyi János irányítja a külügyi tárcát, Matolcsy György a Nemzetgazdasági, Hende Csaba pedig a Honvédelmi Minisztériumot, Fellegi Tamás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetője, Fazekas Sándor a vidékfejlesztési miniszter és Réthelyi Miklós a nemzeti erőforrásokért felelős tárcavezető lesz.

Ez utóbbi minisztériumhoz tartoznak majd az egészségügy mellett az oktatás, a kultúra, a sport és a szociális ügyek is. Réthelyi Miklós humánpolitikai miniszter feladata az egészségügy rendbetétele, illetve az, hogy esélyt teremtsen a fiataloknak az oktatásban, mondta Orbán Viktor.

A 71 éves Réthelyi Miklós Zalaegerszegen született, neve gerincvelőkutatásai miatt jól ismert a tudományos életben. A pécsi orvosi egyetemen végzett Szentágothai János kezei alatt, akivel együtt került Budapestre a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) Anatómiai Intézetéhez. Pályája nagy részében a Semmelweis Orvostudományi Egyetemhez kötődött. 1991-ben választották meg a SOTE rektorának, a posztot négy évig töltötte be. 1995-től öt évig a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központját vezette, de 1994-2004 között a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének igazgatója is volt. 2000 óta a Semmelweis Egyetem, Szentágothai János Idegtudományok Doktori Iskoláját vezeti. Dolgozott és tanított Ukrajnában, Párizsban és több alkalommal az Egyesült Államokban. Két esetben vállalt államigazgatási pozíciót: 1990-ben a népjóléti tárca főosztályvezetője volt, 1998-1999 között az Oktatási Minisztérium Tudományos Ügyek Főosztályát vezette.

A hírek szerint a több területet egyesítő minisztériumban (szak)államtitkári pozícióra esélyes az oktatás területén a KDNP-s Hoffmann Rózsa, a szociális területen Soltész Miklós, a kulturális területen pedig Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója illetve Szőcs Géza költő.

MedicalOnline
a szerző cikkei

(forrás: MTI, Index)

cimkék

hirdetés

Könyveink