hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Már 422 praxisközösségi konzorcium jött létre

Eredményesen működnek és egyre népszerűbbek a háziorvosok, házi gyermekorvosok és a fogorvosok körében a praxisközösségek.

A praxisközösségben dolgozó háziorvosok például a mostani januári oltási akciókban is összehangolják munkájukat a helyi lakosság minél nagyobb átoltottsága érdekében – derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleményéből, amelyet csak néhány szerkesztőségnek juttattak el. A praxisközösségek megalakulásával javul a helyi lakosság egészségügyi ellátásának színvonala és a praxisközösségben dolgozók anyagi megbecsülése is.

A magyar lakosság egészségügyi alapellátásának javítása érdekében a kormány Kásler Miklós miniszter vezetésével megteremtette a háziorvosok számára a praxisközösségek létrehozásának lehetőségét.

A praxisközösségek által erősödik a helyben végzett alap és járóbeteg szakorvosi ellátás, növekedik a háziorvosok és szakdolgozók munkájának hatékonysága és a lakosság szélesebb körben és magasabb színvonalon kapja meg a szükséges kezelést már az alapellátásban. 2021 januárjától az emelt szintű praxisközösséget vállalók 100 százalékos, az alapformát választók 80 százalékos többletforráshoz jutottak.

A praxisok orvosi bértámogatása 2022. január 1-től még tovább nő, átlagosan közel 50 százalékkal. A praxisközösségek elindulását követően lehetővé válik, hogy az egészségügyi alapellátásban további egészségügyi szakemberek és egészségügyi adminisztrátorok támogassák az orvosok munkáját.

Az új praxisközösségek lehetőséget kaphatnak arra, hogy tagjai a jelenleg még betöltetlen alapellátási körzeteket akár közösen is elláthassák, jelentősen lecsökkentve ezzel az egy orvosra jutó munkaterhelést.

A kollegiális praxisközösségek bázisán hamarosan járási alapellátási központok jöhetnek létre, amelyek a területi szakmai vezetők irányítása mellett integrálják a rendelkezésre álló egészségügyi kapacitásokat és a járvány időszakában oltópontként és mintavételi tesztpontként is működtethetők.

A kormány idén 1700 milliárd forinttal többet fordít egészségügyre, mint 2010-ben. Az egészségügyi alapellátás támogatása és a háziorvosok megbecsülése is jelentősen emelkedett. A 2021-ben 314 milliárd Ft-ot fordítottunk egészségügyi alapellátásra.

A praxisközösségek megszervezésének végrehajtásával és lebonyolításával kapcsolatos további teendők a minisztérium és az emberi erőforrások miniszterének szakmai felügyelete alá tartozó Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) feladata.

A praxisközösségi regisztráció első üteme óriási érdeklődéssel zárult: országosan már 422 praxisközösségi konzorcium jött létre háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi praxisok részvételével.

Az OKFŐ 359 háziorvosi praxisközösséget és 63 járási fogorvosi praxisközösséget vett nyilvántartásba. A szoros praxisközösségi együttműködésekben résztvevő praxisok száma országosan már a 3000-et is meghaladja.

Ez az aktivitás azt eredményezte, hogy a praxisjoggal rendelkező háziorvosok 40 százaléka, a házi gyermekorvosok 44 százaléka és a fogorvosok 32 százaléka szoros praxisközösségben vesz részt.

A területi kollegiális praxisközösségekbe a praxisjoggal rendelkező orvosok 90 százaléka jelentkezett, amely közel 7000 háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi praxist jelent – írja a Magyar Hírlap szerintközleményében az Emmi.

hirdetés

Könyveink