hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Ma van a Nemdohányzók Világnapja

Fejenként 250 méter cigaretta

Csütörtökön tartják a Nemdohányzók Világnapját, amelyet 1987-ben hívott életre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a cigarettázás ártalmaira és a dohányzásmentes életmód előnyeire.

A dohányzás korunk legelterjedtebb szenvedélybetegsége. A világon mintegy 1,3 milliárd ember cigarettázik. Tizenkilenc percenként meghal egy ember a dohányzás következtében; évente négymillióan vesztik életüket káros szenvedélyük miatt. Az áldozatok mintegy 20 százaléka a nők közül kerül ki, és 151 ország adatait tekintve a serdülőkorú lányok mintegy 7, míg a fiúk nagyjából 12 százaléka dohányzik – olvasható a Magyar Kardiológusok Társaságának az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A "dohányzási világranglistán" hazánk dobogós helyre került. Ez azt jelenti, hogy évente 35 ezer ember veszíti életét a dohányzással összefüggő betegségek következtében: ez a szám az éves halálesetek mintegy húsz százalékát teszi ki. A személyenkénti cigarettafogyasztás duplája a világátlagnak, vagyis fejenként meghaladja az évi háromezer szálat. Ezek a szálak egymás mellé helyezve mintegy 250 métert tesznek ki, vagyis a magyarok mintegy kétmillió kilométernyi cigarettát, az Egyenlítő hosszának 48-szorosát füstölnek el évente.

Nem csupán a felnőttek, de a fiatalok is egyre többen váltak, illetve válnak a dohányzás rabjaivá: minden ötödik tízéves már elszívta az első cigarettáját. A 13 évesek között 50 százalékos az arány, 10 kezdő középiskolásból pedig már 7 cigarettázott. Sokan a szüleiktől lesik el a rossz szokást és minden ötödik gyerek egy doboz cigarettát szív el passzív dohányosként egyetlen hétvége alatt.

A dohányosok életében sokkal magasabb a kockázata a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek, mert a dohányzás következtében a szívet tápláló koszorúereken úgynevezett plakkok képződnek, melyek előbb szűkítik, majd később elzárják az ereket, anginát, illetve szívinfarktust okozva. A plakkok egy része azonban hirtelen, minden figyelmeztető tünet nélkül okozhat koszorúér-elzáródást, és a betegek harmadánál hirtelen szívhalált – hívja fel a figyelmet Merkely Béla, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke. A felmérések szerint a magyar családok több mint fele hódol e káros szenvedélynek, ugyanakkor a dohányzók 75 százaléka szeretne megválni rossz szokásától.

Tíz évvel hosszabb élettartamra számíthatnak azok, akiknek akár 40-50 éves korukban sikerül leszokniuk a káros szenvedélyről. Amennyiben sikerülne betartatni a január 1-jével életbe lépett dohányzási szabályokat, akkor csökkenne a perifériás érbetegségek, az akut szívinfarktusok száma; három-négy év szükséges ahhoz, hogy észrevehető legyen a javulás a statisztikai adatok terén.

A cigaretta letételét követő egy nap elteltével jelentősen csökken a hirtelen szívhalál kockázata, három hónap után a tüdő teljesítménye 30 százalékkal javul, kilenc hónapot követően a krónikus köhögés megszűnik, egy év után a szívinfarktus, öt év után pedig a tüdőrák rizikója is a felére csökken. A Nemdohányzók Világnapja alkalmából a Magyar Kardiológusok Társasága azt kéri minden dohányzótól, hogy legalább csütörtökön ne gyújtson rá.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink