hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Lombikbébi-program: elfogadhatatlan

A mesterséges megtermékenyítés nem elfogadható a Katolikus Egyház számára, mondta Veres András a Magyar Nemzetnek.

Veres András győri megyéspüspök szerint tudatlanság áll a lombikbébiprogram hátterében, és a tudatlanság mértékétől függ, hogy az mekkora bűn. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Magyar Nemzetnek adott villáminterjújában beszélt erről.

– Augusztus 20-ai szentbeszédében miért üzent hadat a lombikbébiprogramnak?
– Nem hadüzenet volt ez. A Katolikus Egyház tanítása ebben a kérdésben nagyon egyértelmű. A magyar törvénykezés nem megfelelő a keresztény értékrend szerint, és kormányzati szinten történt változtatás, nagyobb összeget rendeltek a lombikprogramhoz, ezért a nemzeti ünnepen, amikor a keresztény önfeladásról szóltam, szólni kívántam arról is, hogy a keresztény értékek ezen a téren is mást diktálnak.

– Ha a törvényileg szabályoznák a lombikbébiprogramot, ha minden létrehozott embriót beültetnének és egyetlenegyet sem pusztítanának el, elfogadhatónak tartaná a beavatkozást?
– A Katolikus Egyház egyértelműen az élet védelme mellett teszi le a voksát, ahogy azt a mai orvostudomány tartja, a fogantatás pillanatától a természetes befejeződéséig. A lombikbébiprogrammal az a probléma, hogy nem a férfi és a nő természetes kapcsolatában fogan meg az élet, ráadásul pluszmegfoganások is történnek mesterséges körülmények között. A többi embriót vagy lefagyasztják és félreteszik, vagy elpusztítják. A mesterséges megtermékenyítés nem elfogadható a Katolikus Egyház számára.

– Az egyház azt kívánja a kormánytól, hogy ne támogassa a lombikbébiprogramot?
– Ilyen kérést nem fogalmaztunk meg, mert nyilván a kormány saját belátása szerint cselekszik, de mint a Katolikus Egyház egyik papja, illetve püspöke, kötelességemnek érzem erre figyelmeztetni, mint ahogy az abortusszal szemben is számtalanszor felemeljük a szavunkat.

– Bűnt követ el az, aki részt vesz a programban?
– Attól függően, hogy mennyire volt tudatos részéről a döntés, ennek mértékében a bűne súlyosabb vagy kevésbé súlyos.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink