hirdetés
2021. február. 28., vasárnap - Elemér.

Közbeszerzéssel folytatódik a főváros CT és MR-programja

Nyílt közbeszerzési eljárást indított a Fővárosi Önkormányzat képalkotó diagnosztikai vizsgálatok elvégzésére.

A főváros és a kormány korábbi megállapodása értelmében a fővárosi és a kerületi önkormányzatok 5 év alatt 50 milliárd forintot fordíthatnak egészségügyi fejlesztésekre és képalkotó diagnosztikai vizsgálatok finanszírozására a központi költségvetésből. A 2020. novemberében nyújtott 2 milliárd forintos állami támogatást a Fővárosi Önkormányzat a képalkotó a diagnosztikai vizsgálatok számának növelésére, és ezzel együtt a budapesti daganatgyanús betegek vizsgálati várólistájának csökkentésére költi. Ennek megfelelően a Fővárosi Önkormányzat uniós közbeszerzési eljárást folytat le CT és MR diagnosztikai szolgáltatások beszerzésére, közölte szerkesztőségünkkel a Főpolgármesteri Hivatal.

Mint emlékeztetnek, az Eurostat adatai alapján Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések aránya az Európai Unió tagállamaiban. A daganatos betegségek jelentik a második leggyakoribb halálokot Magyarországon. Minden negyedik haláleset megelőzhető vagy kezelhető lenne az országban. 2019-ben a fővárosban 21 ezren haltak meg és ebből 5488 volt a daganatos halálozás. A főváros számára ezért is kiemelt jelentőségű cél a képalkotó diagnosztikai várólisták csökkentése, illetve megszüntetése. Ehhez nyújthatnak segítséget a most kiírt közbeszerzési eljárások, amelyek eredményeként az eddig e tárgyban megkötött szerződések mellett a nyertes gazdasági szereplőkkel megkötött szerződések alapján szélesebb körben folytatódhat a daganatgyanús indikációval rendelkező budapesti lakosok CT és MR diagnosztikai vizsgálata.

A „CT diagnosztikai szolgáltatás beszerzése” tárgyú közbeszerzés eljárást megindító felhívása 2021. január 15-én 2021/S 010-020273 számon jelent meg az Európai Unió hivatalos lapjában, valamint tájékoztató jelleggel ugyanezen a napon a Közbeszerzési Értesítőben 24699/2020 számon. Az ajánlattételi határidő 2021. február 15. 11:00 óraA közbeszerzési dokumentumok elérhetősége itt.

Az „MR diagnosztikai szolgáltatások beszerzése” tárgyú közbeszerzés eljárást elindító felhívása 2021. január 15-én 2021/S 010-020315 számon jelent meg az Európai Unió hivatalos lapjában, valamint tájékoztató jelleggel 2021. január 18-án a Közbeszerzési Értesítőben 24701/2020 számon. Az ajánlattételi határidő 2021. február 16. 11:00 óra. A közbeszerzési dokumentumok itt érhetők el.

A közbeszerzési eljárásokat az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) igénybevételével kell lebonyolítani, így az ajánlatokat is az EKR-ben kell benyújtani. A Fővárosi Önkormányzat várja a gazdasági szakmai szereplők jelentkezését.

(forrás: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink