hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Kórházigazgató lesz az ÁEEK-vezér?

Gondos Miklós lesz a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója – értesült a MedicalOnline; átalakításra vár az Állami Egészségügyi Ellátó Központ.

Augusztus 3-án, a korábban érvénytelenített főigazgatói pályázatot követően ismételten hirdetmény jelent meg a Bajcsy-Zsilinszky kórház főigazgatói posztjára. A MedicalOnline információi szerint Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója foglalhatja el a vezetői széket. Arról egyelőre ellentmondásosak az információk, hogy a kinevezés „a lehető leghamarabb”, október 1-jétől datálódik, vagy a pályázati kiírásnak megfelelően, decemberben veheti át a stafétát a kórházfenntartó vezére Bodnár Attilától, aki a tavaly érvénytelenített pályázatot követően megbízottként igazgatta a kórházat.

Lapunk úgy tudja egyébként, hogy átalakítás előtt áll az ÁEEK, amelynek – legalábbis mostani, fő funkciója megszűnik –, ellenben erősödni fog a kórházparancsnoki rendszer. Egyes forrásaink szerint a Bajcsy-Zsilinszky kórházat a fegyveres szolgálatok tagjainak ellátására jelölnék ki, mert a belügyminiszter elégedetlen a Honvédkórház teljesítményével. Gondos Miklós korábban sebészként a Honvédkórház műtőblokkját irányította.

Telefonon elértük Gondos Miklóst, akinek azt a kérdést tettük fel, hogy október 1-jétől, vagy csak decembertől veszi-e át az intézmény vezetését. Erre a kérdésünkre úgy válaszolt, hogy nem nyilatkozik ebben az ügyben. Újabb kérdésünkre sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta információnkat.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink