hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Várják kórházukba Varga Mihályt a haragos szakdolgozók (FRISSÍTVE: a kamara elhatárolódást vár...)

Szegény Kórházat állított fel a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ), ahová a politikusokat is elvárják, ahogyan a július 1-jei demonstrációra is, amelyet egyéjszakás virrasztás követ. Az is elképzelhető, hogy lemondják az önként vállalt túlmunkát, amivel működésképtelenné teszik az ellátórendszert.

A Nemzetgazdasági Minisztérium bejáratával szemben állította fel az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség azt a kórtermet, amellyel a gazdasági döntéshozók figyelmét szeretnék felhívni az egészségügy gyalázatos helyzetére, hátha így több pénzt szánnak az ágazatnak – mondta keddi sajtótájékoztatóján Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke. A július 1-jéig a József Nádor téren álló, a mai egészségügyi ellátóhelyek állapotát bemutató „Szegény Kórházban” állandó orvosi ügyelet, jogi tanácsadás, sürgősségi bemutató és egészségügyi közgazdászi kerekasztal is lesz az elkövetkező napokban. Az is kiderült, hogy a Semmelweis Napon nemcsak demonstrálnak, hanem virrasztanak is a szakdolgozók a Parlament előtt, ahová az országgyűlés frakcióinak szakpolitikusait is elvárják egy egészségpolitikai fórumra. Mint azt a MedicalOnline megtudta, a pártok már megkapták a meghívást, és volt, aki jelezte: ott lesz jövő héten szerdán. (Kedden délelőtt a parlamenti többség megszavazta a 2016-os költségvetési törvényt. A szerk.)

Július 1-jének ünnepnek kellene lennie, de erre nincs oka az ágazatnak – mondta a szakszervezet elnöke a sajtótájékoztatón. Az egészségügyi rendszerben komoly problémák vannak, az egészségügy szükségállapotát szemléltető „Szegény Kórházzal” és a készülő demonstrációval az ágazatban dolgozók már nem csak aggodalmukat, hanem dühüket, haragjukat is kifejezik azok felé, akik tétlenül szemlélik mindazt, ami az ellátórendszerben folyik. Az eddigi figyelemfelhívó akciók hangjai nem jutottak a parlament falain belülre, a képviselői többség egészen más döntéseket hoz, mint amit a szakdolgozói társadalom elvár. Kiss László szerint ezért is gyorsult fel a migrációs folyamat – legalábbis erre utalnak személyes munkahelyi tapasztalataik – amely csak erőteljes béremeléssel állítható meg. Petíciójuk, amelyet május 12-én nyújtottak át Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkárnak, aki vállalta, hogy továbbítja azt a kormányzat felé, máig hatás nélkül maradt. Az elmúlt időszakban két ízben keresték meg név szerint az összes országgyűlési képviselőt, akik megkapták az akciószövetség petícióját és követeléseit is, ám a küldeményre egyetlen politikus sem reagált. A MedicalOnline kérdésére válaszolva a FESZ elnöke azt is kifejtette, ez a demonstráció már nem politikamentes, mint a májusi; pártállástól függetlenül minden politikai szereplőt várnak.

Zombor Gábort akarjuk támogatni – számolt be az eddigi egyeztetések eseményeiről Kiss László, aki szerint az államtitkár érti és támogatja törekvéseiket, remélhetőleg ezeknek hangsúlyt is tud majd adni a júliusi, kihelyezett kormányülésen. Az eddigi ágazati érdekegyeztetéseken megerősítést nyert, hogy a jogszabályokban előírt juttatások fokozottabb figyelmet kapnak a jövőben, és ellenőrizni is fogják, hogy a dolgozók megkapják-e azokat. Az európai uniós forrásokból megvalósuló szakdolgozói ösztöndíjat, eszköztámogatást és nővérszálló korszerűsítést üdvözlik, azonban ez még kevés, és ha a szakpolitika részéről meg is kapnak minden lehetséges támogatást, a gazdasági döntéshozók ingerküszöbét eddig nem sikerült elérni.

 

Sztrájk nélkül is megbéníthatják az ellátást

– Remélem, hogy Varga Mihály kijön ide, és megnézi a valós helyzetet – mondta lapunknak Fabók Ferencné Ica, a FESZ alelnöke, a „Szegény Kórház” ötletgazdája, hozzátéve, egyes intézményekben a mai napig olyan ágyak és éjjeliszekrények között dolgoznak, amelyet 1968-ban szereltek össze az akkori orvosok és szakdolgozók. Számos esetben jogszabályokat sértő eszközökkel dolgoznak, így például már öt éve betiltották a higanyos vérnyomásmérők használatát – bár az értékeket ez egyébként pontosabban méri –, sok helyütt most is ezek szolgálnak, mert újakra nincs pénz. Mindezzel a politikusok nem szembesülnek.

– A beteg látja a fekete szalagot és megkérdezi, hogy kit gyászolok – folytatja Ica, kitűzőjére mutatva. Ilyenkor csak annyit válaszol: az egészségügy siralmas helyzetét. Úgy érzi, pácienseik megértik és támogatják őket, és a társadalom is kezd ráébredni, hogy baj lesz az egészségügyben. Az is sok erőt ad, hogy külföldön, sokkal jobb körülmények között dolgozó kollégáik is kitűzik a fekete szalagot, kifejezve szolidaritásukat mindazokkal, akik itthon küzdenek érdekeikért.

– Nincs, akinek megtanítsuk a szakmát – hozott elő egy újabb problémát az alelnök, aki szerint a 45-55 éves generáció nyugdíjazása után alig lesz, aki ellássa a betegeket. Az egészségügyben heti 40 óra helyett 48 óra munkára kötelezhető a dolgozó, ami az önként vállalt túlórákkal együtt heti 60-72 órát is jelenthet. Bár tapasztaltak némi javulást a túlórák kifizetésében, de még mindig vannak intézmények, ahol ez késik. Úgy vélte, a döntéshozók csak akkor hiszik el, hogy valóban nagy a gond, ha minden dolgozó visszavonja az önként vállalt túlmunkát, amire egyébként a jogszabályok lehetőséget adnak; ez megbéníthatja az ellátórendszert anélkül, hogy sztrájkolnának. Kérdésünkre, mely szerint készül-e a FESZ arra, hogy általánosan felhívja erre a szakdolgozói társadalmat, az alelnök úgy válaszolt: „sok mindenen gondolkodunk”.  Azt is elmondta, a „Szegény Kórház” berendezését több helyről igyekeztek összeszedni, azonban az intézmények még a leselejtezett felszereléseiket sem voltak hajlandóak kölcsönadni erre az egy hétre. Végül egy alapítvány bocsátotta rendelkezésükre azokat.

Hiába keresték meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarát (MESZK), hogy a májusihoz hasonlóan ismét közösen demonstráljanak, a hivatásrend elhatárolódott ettől, mondván, „nem megfelelő viselkedést tapasztaltak” a szervezetek részéről – mondta Kiss László a sajtótájékoztatón, lapunknak azonban hangsúlyozta: nagyon szeretnék, ha ismét együtt protestálnának a kamarával, és reméli, hogy a MESZK az elkövetkező egy hétben felülvizsgálja mostani döntését.

Frissítés (2015. 06. 23. 22:33):

Minden egészségügyi szakdolgozót vár július 1-jén négy órára a Parlament elé a MESZK, ahová a Jászai Mari térről érkeznek – mondta lapunknak dr. Balogh Zoltán elnök, hozzátéve, hogy valamennyi, a szakdolgozókat képviselő szervezet célja közös, csak a megfelelő eszközöket kell megtalálni annak eléréséhez. A kamara a tárgyalásokban bízik, ugyanakkor továbbra sem engednek a 12-ből – célzott a köztestület vezetője arra a petícióra, amelyet március 21-ei nagygyűlésük után juttattak el a kormányzatnak. Megjegyezte, a pontok közül néhány már teljesült, vagy teljesülni látszik, ahogyan a kamara korábban sikerrel protestált a parlamenti képviselőknél is; így sikerült a szakdolgozói társadalmat érintő fontos változtatásokat elérni például az alapellátási törvényben is.

Nap nap után folytatódik a médiában és a közösségi portálokon az a köpködés és személyeskedő támadássorozat, amit a MESZK már nem tud tolerálni, az elmúlt időszak kommunikációja nem az összefogás jegyében zajlott – reflektált az elnök Kiss László lapunknak adott nyilatkozatára. Amíg a FESZ, illetve az akciószövetség nem határolódik el ezektől kijelentésektől, addig nem lehet egyeztetni és együttműködni. Minderről elnökségi döntés is született, amiről hivatalos levélben is tájékoztatást adtak a FESZ elnökének. Kérdésünkre Balogh Zoltán elmondta, előzetes összesítés pénteken lesz a szerdai megmozdulásról, de a szervezés jelenlegi állásából úgy tűnik, hogy a május 12-ei demonstrációhoz hasonló létszámmal számolhatnak, ismét közel 90 busszal érkeznek majd a szakdolgozók az ország minden pontjáról. (A MESZK július elsejei felhívása itt érhető el.)

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

cimkék

hirdetés

Könyveink