hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Kinevezték Tonio Borgot

Kinevezte szerdán az Európai Bizottság fogyasztóvédelmi és egészségügyi posztjára Tonio Borg máltai politikust az Európai Unió tanácsa.

A tanács rövid közleménye ismerteti, hogy a testület a bizottság elnökének beleegyezésével az Európai Bizottság megbízatásának hátralévő idejére, a szintén máltai John Dalli lemondása révén megüresedett posztra kinevezi Málta eddigi miniszterelnök-helyettesét és külügyminiszterét, Tonio Borgot.

Tonio Borgot a máltai kormány John Dalli helyére jelölte, akinek azért kellett lemondania, mert egy svéd dohányipari cég azt állította: egy máltai vállalkozó a biztos nevében azzal kereste meg őket, hogy pénzért cserében befolyásolni képes az uniós dohányipari irányelv módosítására vonatkozó döntést.

Borgot november elején hallgatták meg a képviselők az EP illetékes bizottságaiban, ahol liberális, zöldpárti és baloldali képviselők konzervatív nézeteiről, és korábban az abortuszra illetőleg a melegekre tett megjegyzéseiről is faggatták a katolikus ország kormányának közismerten vallásos konzervatív jelöltjét. Ő több bírálója szerint homofób, nem szavazta meg, hogy Máltán létrejöjjön a válás jogi intézménye, s ellenezte, hogy máltai nők külföldre utazzanak, ha azt azzal a céllal teszik, hogy művi terhességmegszakításon essenek át.

Borg a meghallgatáson visszautasította, hogy homofób lenne: mint elmondta, ő maga is megszavazta azt a javaslatot, amelynek révén Máltán létrejött az élettársi kapcsolat jogi intézménye, amellyel nemi hovatartozásra tekintet nélkül bárki élhet. Kifejtette, hogy bár Máltán elvileg tilos az abortusz, de senki sem akadályozható meg abban, hogy ezt olyan országban megtegye, ahol erre lehetősége van.

Borg a bizottságban leszögezte, személyes meggyőződésein nem tud változtatni, de biztosi munkáját az uniós szerződések keretein belül, az alapjogi charta előírásai szerint fogja végezni.

Nem mulasztotta el továbbá leszögezni, hogy a képviselők által feszegetett kérdések kivétel nélkül olyan területeket érintenek, amelyek szabályozása teljes mértékben a tagállamok hatáskörébe tartozik, az uniós jog pedig semmilyen formában nem engedi meg, hogy ezekbe beleszóljon.

"Nem máltai biztos leszek, hanem európai biztos, akit mellesleg Málta küld",- jelentette ki Borg.

Konsiczky Zoltán
a szerző cikkei

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink