hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Itt a DoingGood, a PPH új CSR-versenye

A felelős és fenntartható vállalkozások, a társadalmi ügyekbe beleálló márkák, a közösségért tenni kívánó projektek egyre hangsúlyosabban jelennek meg világszerte. Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni!

 

A pályázást 2020. július 22-én  nyitjuk meg, ide kattintva lehet nevezni 2018. augusztus 1. és 2020. augusztus 1. közötti, Magyarországon futott társadalmi felelősségvállalási projektekkel. Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet.

Most, de inkább tegnap

Ahhoz, hogy esélyünk legyen ezen a bolygón, a környezettudatosság és fenntarthatóság megkerülhetetlen szemponttá kellene, hogy váljon. A koronavírus okozta világjárvány – egyelőre úgy tűnik –, csak felerősítette a már elindult trendeket és a környezetvédelem mellett az emberi jogi kérdések is hangsúlyosabban szerepelnek a márkák kommunikációjában. Mi, a PPH szerkesztőségeiben a karantén idején annyi felajánlással találkoztunk, hogy elindítottuk a Doing Good oldalt. Nem minden projekt lesz sikeres , de az már látszik, hogy fogyasztói és munkavállalói szempontból is egyre meghatározóbbá válik a vállalkozások társadalmi szerepvállalása. Mi szeretnénk bemutatni itthonról a legjobbakat.

Miért jó mindez?

A nevezett pályázatokat részletesen bemutatjuk a Doing Good kommunikációs felületein, az esettanulmányok pedig egy online letölthető, korlátlanul felhasználható kiadványba kerülnek majd. Ezt a kiadványt a PPH Média teljes portfóliója számára elérhetővé tesszük. Mindemellett a győztes pályázatok bemutatására best practices workshopot is rendezünk, ahol bármilyen érdeklődő megismerheti a projekteket és az abban résztvevő szakembereket.

Logóhasználat: az elnyert díj (évszámmal feltüntetve) korlátlan ideig felhasználható egyéb díjazás nélkül (a nevezési díjba foglalva).

 

A nevezés menete

Pályázni a 2018. augusztus 1. és 2020. augusztus 1. között, Magyarországon futott CSR megoldásokkal lehet. A versenybe nevezhet minden, Magyarországon tevékenykedő cég, amely ellen jogerős ítélet szabálysértési eljárásban nem született. Egy kampány több kategóriába is nevezhető. 

Egy kategóriába érkező pályamű nevezési díja a nevező cég 2019 évi árbevételének mértékétől függően

  • kisvállalkozások 0-1 milliárd forint árbevétel között: 99.000 forint + ÁFA nevezési díj,

  • közepes méretű vállalkozások 1-5 milliárd forint árbevétel között: 135.000 forint + ÁFA nevezési díj,

  • nagyvállalatok ötmilliárd forint feletti árbevétel: 165.000 forint + ÁFA nevezési díj.

A nevezési díj tartalmazza: 

  • a nevezési anyagok versenyen való részvételét,

  • a professzionális, szakmai zsűri bírálatát,

  • a díjátadón való részvétel lehetőségét (2 fő számára) – amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi a személyes találkozást,  illetve

  • a PPH Média kommunikációs csomagját, melyben a Doing Good összes platformján és a versenyt bemutató online kiadványban is megjelenést biztosítunk.

Nevezni egy űrlap kitöltésével lehet, ennek részei

  • a hivatalos cégnév, a számlázási cím, a bankszámlaszám, az adószám, a kapcsolattartó neve/e-mail címe/ telefonszáma,

  • a pályamunka címe,

  • az aktivitás célja, menete, eredménye (max. 3-4 oldalas esettanulmány), illetve

  • a mellékelt dokumentációk: fotók (max. 10 db), videók (max. 5 perc), prezentáció, statisztika, valamint bármely egyéb anyag, amely bizonyítja a pályázat hitelességét és eredményességét.

Kategóriák

A Vállalati ügyek főkategóriába olyan vállalatok jelentkezését várjuk, melyek etikus, felelősségteljes szereplői az üzleti életnek, prioritás számukra az értékteremtő gazdasági, környezeti és társadalmi aspektus, valamint az igazságosság és az átláthatóság. Fő alapelv, hogy a vállalat felelősséget vállal a  munkatársakért, üzleti partnerekért, vállalati környezetének jólétéért. Célja a hosszú távú fenntartható növekedés, melynek kulcsát többek között az érintettek jólétének biztosításában látja. 

/ Vállalati ügyek alkategóriák

  • szervezetfejlesztés és a munkavállalókat érintő fejlesztések

  • értékalapú gazdálkodás, etikus vállalat, nemes ügyhöz kapcsolódó marketing, design megoldások a hátrányos vásárlói szegmensek számára

  • együttműködésen alapuló nonprofit projektek (partnerség és szponzoráció)

  • együttműködésen alapuló gazdasági projektek (partnerség és szponzoráció)

A Szociális ügyek főkategóriába azokat a pályázatokat várjuk, melyek a felelősségvállalás aspektusaiból a közösségfejlesztés és a társadalom értékeinek, illetve kulturális értékeink megőrzésére, átadására, a társadalmi részvétel maximalizálásra, az átláthatóságra és az esélyegyenlőség javítására ösztönöznek.

/ Szociális ügyek alkategóriák

  • képessététel és közösségfejlesztés, tanulási folyamatok

  • esélyegyenlőség, felelősségvállalás, adományozás, hátrányos helyzetű csoportok segítése

  • értékmentő, értékátadó tevékenységek (kulturális értékmentés, gyerekesély, Z generáció, mint célcsoport)

  • tudatos állampolgárságot elősegítő projektek, önkéntesség, átláthatóság és kommunikáció, elszámol(tat)hatóság, fogyasztóvédelem és szakpolitikai együttműködés, lobbizás

  • eseti megoldások, rövidtávú projektek, egyszemélyes projektek

A Környezeti ügyek főkategóriábaolyan cégek nevezését várjuk, melyek döntéseiben meghatározó elemként jelenik meg a környezet iránti elkötelezettség (környezetmenedzsment, ökohatékonyság). Legfőbb irányelvük, hogy a gazdasági hasznot, profitszerzést és a környezeti hatást együttesen mérlegelik. Várjuk azok pályázatait, akik sikeres projektet vagy programot hajtottak végre az alábbi alkategóriák valamelyikében.

/ Környezeti ügyek alkategóriák

  • fenntarthatósági nonprofit projektek

  • fenntarthatósági gazdasági projektek, fair trade

  • energia és hulladékgazdálkodást érintő projektek

  • zöld innováció 

Az Integrált CSR/Impact befektetések főkategóriába olyan vállalatok jelentkezését várjuk, melyek üzleti tevékenysége teret ad – a profitszerzés mellett –, a pozitív társadalmi, valamint környezeti változások elősegítésének. Vagyis vállalati folyamataik is társadalmilag és ökológiailag fenntarthatók, így a CSR aktivitás a termékek és szolgáltatások teljes életciklusára vonatkozhat (pl. termékfejlesztés, értékhozzáadási lánc, élettartam és újrahasznosítás). 

/ Integrált CSR alkategóriák

  • integrált CSR projekt megvalósulása

  • új termék, szolgáltatás, technológia bevezetése


NEVEZEK!

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink