2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Húsvét utánra ígér lazítást Orbán Viktor

Március 15-re minden hatvan év feletti regisztráltat be fognak oltani, ígérte a miniszterelnök szokásos pénteki interjújában a Magyar Nemzet szerint.

Stagnálásról és némi romlásról beszélhetünk – mondta a koronavírus-járvány adataival kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! cím műsorában.

A legfrissebb számok alapján az elmúlt 24 órában 1576 új koronavírus megbetegedést regisztráltak, ami azt jelenti, hogy az elmúlt négy nap hoz képest mért javulás megállt, kicsit romlott is. A miniszterelnök hozzátette, ezzel párhuzamosan van egy másik számsor is, az oltottak száma, melynek alapján a mai napon már 264.530 polgárt oltottak be Magyarországon, 92.000 polgár pedig már a második oltást is megkapta.

– Ez fordulópont, már mi támadunk, a vírus védekezik – fűzte hozzá Orbán Viktor.

Arról is beszélt, hogy az oltási tervet módosítani kellett, mert kevesebb vakcina érkezett, a miniszterelnök elismerte, van némi bizonytalanság a rendszerben.

– Az oltási helyzetből kiolvasható a tendencia, a szakemberek számolják az oltottak, a fertőzésen átesett, védettséget érkező polgárok számát. Március elején az egymilliót is meghaladhatja ez a szám, március 15-re minden hatvan év feletti regisztrált polgárt be fognak oltani egy oltás erejéig mindenki védett lesz. Április elejére ez a szám kétmilliós lesz, a kínai vakcina alkalmazásával – ennek a tesztelése folyamatos – ez a szám nőhet, ezzel már lehet kezdeni valamit – sorolta a kormányfő, hozzátéve: ezek a számok a nagy valószínűséggel bekövetkező vakcina mennyiségre lettek kiszámítva, ez a legrosszabb forgatókönyv.

Azt is elmondta, hogy a brüsszeli vakcinabeszerzés lassan halad. Hozzátette, hogy a jóindulatú olvasata ennek az, hogy a brüsszeli bürokraták azt tartották szem előtt, hogy olcsón tudjanak oltóanyagot beszerezni. Ezzel szemben azonban a tagállamok szintjén bár fontos a pénz, de az életek fontosabbak a miniszterelnök szerint.

– A zárással és a nyitással kapcsolatos intézkedéseknél lényeges, hogy mit fogadnak el az emberek –folytatta. A miniszterelnök elmondta, nem ördögtől való, hogy akik védettséget élveznek gyorsabb nyitást élvezhessenek, de ha a többi polgár ezt nem tartja méltányosnak, akkor ehhez kell igazodnia a kormánynak, illetve az intézkedéseknek. – Erre egy konzultáció során szeretne választ kapni a kormány, nem akarva szétroncsolni a társadalmat. Erre akkor kerülhet sor, ha a közvetlen életveszélyben levők már védettek lesznek – hangsúlyozta. Hozzátette: a járvány első hulláma idején kiküldött konzultáció alapozta meg a jelenlegi védekezést.

– A gazdaságvédelem átadta a helyét a gazdaság újraindításának. Vita van arról, hogy sikeres volt-e a védekezés, azonban 2020 decemberében többen dolgoztak Magyarországon, mint egy évvel korábban – mondta. A miniszterelnök hangsúlyozta: a sikereket a munkahelyek megtartásában lehet mérni. –Mivel ha munka van, minden van – szögezte le a Magyar Nemzet szerint.

Azt is elmondta Orbán Viktor, hogy április elején születnek meg azok a döntések, amelyek a felsőoktatás kutatás-fejlesztés átalakításáról szól majd: ezerötszáz milliárd forintnyi fejlesztésről van szó. Majd úgy folytatta: a teljes magyar energiagazdaság és az agrárium fejlesztését célozzuk meg. Október és november környékére lesz minden szegmense újraindítva a gazdaságnak. – Nemzetközi összevetésben a 2020-as évünk sem néz ki rosszul – tette hozzá Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint öt-hat százalék körüli a visszaesés hazánkban, amely egy jó start az idei év számára.

(forrás: Magyar Nemzet)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés