hirdetés
2019. május. 23., csütörtök - Dezső.
hirdetés

Félnek a Szent János Kórház átalakításától

A többmilliárdos felújításra mindenképpen szükség van, de sokan kizártnak tartják, hogy ennyi pénz elég lesz. A Pulmonológiai Klinika új helyén pedig egyelőre csak por és sitteszsákok állnak, közölte a hvg.hu.

hirdetés

Ambiciózus terveket szőtt a kormány a Szent János Kórház és a Kútvölgyi Klinikai Tömb átalakításáról. Ha sikerrel járnak, a kormányzati ciklus végéig teljesen megújított, új szakmai koncepcióval dolgozó súlyponti kórház fogadja majd a budaiakat a most sokszor elkeserítő állapotban lévő épületkomplexum helyén. A helyzetet ismerők azonban kétlik, hogy az előirányzott 9 milliárd forint elég lesz az átalakításokra, az ott dolgozókat pedig eközben a bizonytalanság és az információhiány készíti ki.

Az, hogy az orvosoknak és a nővéreknek fenntartásaik vannak az átalakításokkal kapcsolatban, a részleteket ismerve nem csoda. A kormány tavaly harangozta be, hogy kilencmilliárd forintból nemcsak a régóta pusztuló Szent János épületeit, hanem eszközparkját is megújítja. Igaz, néhány éve még azért indult aláírásgyűjtés, hogy az intézmény területén, vagy annak közvetlen közelében épüljön fel az új budapesti szuperkórház. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter végül azt jelentette be, hogy súlyponti kórházat alakítanak ki a területen, ehhez viszont nemcsak pénzre, hanem hatalmas átszervezésre is szükség van – és a jelek szerint az utóbbival van több gond.

Ahhoz ugyanis, hogy elindulhassanak az átépítések, először a Semmelweis Egyetemnek ki kell költöznie Kútvölgyi Klinikai Tömbből (itt lesznek majd a II. és XII. kerületi szakrendelések), valamint a János egyik épületében működő Pulmonológiai Klinikát is új helyre kell vinni. Ez utóbbinak már a pontos helye is megvan: az intézmény a Semmelweis Egyetem Tömő utcai épületébe kerül, idén június 30-áig.

A lappal mind az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mind az SE sajtóosztálya úgy nyilatkozott, hogy a munka jól halad, és a forrás biztosítása is megtörtént: a kormány a költözésre 1,5 milliárd forintot szán, így a jelenlegi körülményekhez képest sokkal jobb betegellátási környezetbe érkezhet a klinika. Több kórházi forrás azonban úgy vélte, „kizárt dolog”, hogy a betegeket nyár végén már a VIII. kerületben fogadják. A kiköltöztetésre várók pedig attól is tartanak, hogy a változások szétbomlasztják a jól összeszokott orvosi csapatokat.

Ezzel az opcióval a tavalyi kormányhatározat is számol, mely szerint, ha valamilyen okból nem sikerült elköltöztetni a Pulmonológiai Klinikát, akkor december 31-ig az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe kell helyezni. Ennél is nagyobb kérdés a Kútvölgyi Klinikai Tömb helyzete, ahol a 261 ágyon kívül kutatólaborok és gyógyszertár is van: az itt dolgozóknak és a betegeknek év végéig kell elhagyniuk az épületet. Ők viszont nem egy helyre kerülnek majd, hanem a SOTE különböző intézményeibe, így egy ideig biztosan szűkös lesz a helyük.

További részletek a teljes cikkben

(forrás: hvg.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink