hirdetés

Egészségügy: megy az ötletelés

Nagy a nyüzsgés a negyedik Orbán-kormány újraformálódó egészségpolitikája körül. A Népszava szerint szinte mindenki koncepciót ír.

Még nem tudni, hogy a miniszterelnök milyen formában – egy óriás tárca részeként, vagy önálló minisztériumként – működtetné az egészségügyet. A lap információi szerint a kormányfő még nem döntött az új kormány végleges struktúrájáról, s ha ez megvan, csak akkor kerülhet szóba ki, milyen területet irányít.

Források szerint Novák Katalinnak, a családügyi államtitkárnak van a legnagyobb esélye arra, hogy az egészségügyet más területekkel együtt irányíthatja. Volt olyan is, aki szerint Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter kerülhet, ha egyben marad, az EMMI élére. A politikus ugyan pénteki nyilatkozatával azt erősítette, hogy inkább visszatér Hódmezővásárhelyre, de azt sem zárta ki, hogy kaphat visszautasíthatatlan ajánlatot a miniszterelnöktől. Államtitkárként Velkey György, a Bethesda gyermek kórház főigazgatója, Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint Nagy Anikó, a Heim Pál gyermek kórház főigazgatója neve is felmerült.

Gyakorló egészségpolitikusokból, szakértőkből több műhely is alakult, megy az ötletelés, készülnek a koncepciók. Ha a miniszterelnök választása valamelyikükre is esne, gyorsan legyen kéznél javaslatuk. Ezekben főként a forráshiányra, a magán- és a közellátás kapcsolatára, s legolcsóbb költségcsökkentésként a megelőzésre fókuszálnak. Van olyan, aki megemlíti azt is, hogy szükség volna a kórházi szektor méretének csökkentésére, ám rögtön hozzá teszi: az intézménybezárásokra a helyi tiltakozások miatt nem kerülhet sor. Ellenben összevonni, feladatokat összehangolni szabad. Van olyan javaslat is, amely szerint térítésmentes egészségügyi szolgáltatásokat nyújtanának a határon túli magyaroknak az egyházak bevonásával. A betegelégedetlenség orvoslására kampányszerű kórházi mosdó-, és várófelújításba kezdenének.

A háztáji koncepcióktól függetlenül az bizonyosan várható, hogy az egészségügy irányításának gyakorlata nem változik. Legalábbis annyiban, hogy a feladatra kijelölt minisztérium foglalkozhat a szakpolitikával, de azt továbbra is a gazdasági tárca dönti el, mire költhet, s mire nem az ágazat.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...