Dózsa: Nem jó irányba megy a kormány
Az adósságprobléma hatékony kezeléséhez a nem a menedzsmenten múló okokat kellene megszüntetni, írja a 444.hu.
„Nem jó irányba megy a kormány, amikor azt mondja, főként a kórházak működésének belső racionalizálásával, a párhuzamosságok megszüntetésével, és a menedzsment hibáinak kijavításával kell kezelni a kórházak adósságproblémáját”, értékelte a kormány kiszivárgott átalakítási tervezetét a 444-nek Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász. Szerinte ezt a munkát már most is végzik a kórházak vezetői. „Ha nem tennék, akkor számításaim szerint még a mostani 70 milliárdnál is több, úgy 120-150 milliárd forint lenne az összesített adósságállományuk”, magyarázta. Szerinte mostanra már a legtöbb intézmény a lehető legszorosabbra húzta a derékszíját, és nem párhuzamosságok, hanem inkább hiánygazdálkodás van az egészségügyben.
Ezért a létező adósságprobléma hatékony kezelésére annak objektív (tehát nem a menedzsmenten múló) okait kellene megszüntetni, amire a javaslat csak alig tesz kísérletet. Egy szó sem esik például arról, hogy a kórházakban az orvosok és más egészségügyi dolgozók megtartására kifizetett bérpótlékok és a béremelések költségeit be kellene építeni a finanszírozásába. Pedig ez az egyik legfőbb oka az adósságállomány újratermelődésének.
A javaslat nem foglalkozik az esetalapú finanszírozási rendszer átfogó kiigazításával sem, pedig az ellátás alapdíja már jó ideje elértéktelenedett az infláció miatt. A kórházak működését Magyarországon az aktív kórházi ágyakon elvégzett ellátás után finanszírozzák. Ez az úgynevezett Homogén Betegcsoportok (HBCs-k) rendszere, amiben minden esetnek megvan a saját díjazása. A mostani alapdíj 198 ezer forint, Dózsa szerint ennek az infláció miatt legalább 235 ezer forintnak kellene lennie. De az alapdíj még ezzel a korrekcióval sem követné le az ellátás drágulását, amit az orvoslás folyamatos fejlődése okoz.
„A kórházak adósságállományában tízmilliárdos összegekben mérhető az olyan adósság, ami azért keletkezik, mert a kórház korszerű ellátást nyújt a pácienseknek, amit viszont az államkassza nem fizet meg.” Dózsa szerint ezzel a problémával sem foglalkozik a most megismert javaslatcsomag.
Az Emmi anyagában „hosszú távú stratégiaként” megjelenő javaslatokról az egészségügyi közgazdász azt mondta, egy probléma van velük: a helyi szükségletekre szabott ellátásszervezés „triviális” szükségletét „hatóságilag”, és nem alulról építkezve, decentralizáltan akarja megoldani. Dózsa arra a részre gondol, ami Járási Egészségközpontokra bízná a betegutak kialakítását, és a háziorvosi praxisközösségek megszervezését. Szerinte nemzetközi jó példák igazolják, hogy az ellátásszervezés akkor a leghatékonyabb, ha helyben, a szakrendelőkben vagy a háziorvosok mellett dolgoznak olyan diszpécserek, szervezők, akik a pácienseket a rendszerben irányítják.
A magyar magánegészségügyben már jó ideje így szervezik a munkát, és lehet, hogy a kormány most az állami egészségügyben is kísérletet tenne erre, de Dózsa szerint „ennek hivatali hatáskörbe rendelése csak az így is túlterjeszkedő államapparátust növeli tovább”.
