hirdetés
2020. február. 28., péntek - Ákos, Bátor.
hirdetés

Beszélgetés dr. Beneda Attila helyettes államtitkárral

Az alapozás időszaka után indulhat a rendeletgyártás

Elkészült az alapellátási törvény, a képviselők döntő többsége igent mondott rá. Van aki azt állítja, a kelleténél hosszabb ideig fogalmazták a paragrafusokat, az Emmi egészségpolitikai helyettes államtitkára, dr. Beneda Attila szerint viszont az elért konszenzus megérte az árát.

hirdetés

- Egyetért a kritikával?

- Egy-másfél éven keresztül folyamatosan egyeztettünk a szereplők mindegyikével. Figyelembe vettük a véleményüket, sajátos szempontjaikat, érdekeiket, ahol pedig – mint például az önkormányzatok szövetsége esetében – ellentéteket tapasztaltunk, ott ezek feloldása volt a cél. Ez a törvény – s erre korábban nem volt példa – az alapellátást komplex módon igyekszik kezelni. A háziorvosi, házi gyermekorvosi, iskola-orvosi, fogorvosi és védőnői rendszert egységként szemléli, s ehhez hozzárendeli – igaz, egyelőre még csak érintőlegesen – a foglalkozás-egészségügyet. Ez utóbbinak a jövőben az alapellátással például sokkal szorosabb kapcsolatban kell lennie, hiszen a lakosság jelentős százaléka esetében az orvos-beteg találkozók jelentős része kizárólag itt jön létre, miközben jelenleg alig rendelkezünk adatokkal a munkájukkal, illetve annak hatékonyságával kapcsolatban. Kiemelkedően fontosnak tartom továbbá az otthonápolás háziorvosokhoz rendelését – csupán néhányat említve a fontos elképzelésekről, változásokról. A törvényt egyébként olyan alapnak tekintjük, amelyre az építményt azoknak a rendeleteknek a segítségével húzzuk fel, amelyek megfogalmazása az elkövetkezendő hetek, hónapok feladata.

 

- Összesen mennyi rendelet megfogalmazása vár a tárcára?

- Mindig salátáról szoktunk beszélni, lesz ebből a műfajból egy újabb is, amelyben a gyakorlati kérdéseket igazítjuk az új törvényhez. Ennek során azokra a javaslatokra reflektálunk, amelyek a szakmai szervezetektől érkeztek az egyeztetés hónapjai során. A praxishitel kidolgozása ­– önálló rendeletként – mindenképp az idei esztendő második felének feladata, akárcsak annak szabályozása, hogy miként lehet a további szakvizsgák használatát beilleszteni az alapellátás rendszerébe. S ezzel kapcsolatban persze szabályozni szükséges jó néhány fontos kérdést, mint például a finanszírozás mikéntjét, az eljárásrendet, illetve a minimumfeltételeket. Ez hosszabb történetnek ígérkezik, de az biztos, hogy elindulunk vele.

 - Maradjunk egyelőre a konkrét paragrafusoknál. A körzetekről egységes nyilvántartást kívánnak vezetni. Miért, ez eddig nem így volt?

- Több helyen, az Országos Alapellátási Intézetben (OALI), az orvosi kamarában is készült regiszter. Most az OALI egy sokkal egyértelműbb helyet kapott az OTH rendszerében. Az önkormányzatokkal való kapcsolattartásnál, a praxisok nyilvántartásánál is fontos, hogy legyen egy törvényi szinten is dedikált helye a körzetek regiszterének. Ez egyébként lényeges a törvény más pontjaival kapcsolatban is. Mint említettem, az év második felében kidolgozunk egy, a patikai tulajdonrész vásárlásához hasonló, kedvezményes praxisvásárlási  hitelkonstrukciót, amelynek működtetéséhez elengedhetetlen a körzetek korrekt, naprakész lajstroma, annál is inkább, mivel az új szabályok értelmében a kölcsön törlesztése akár a finanszírozási bevételből is lehetséges lesz.

 

- Ha jól értem, akkor ezt a nyilvántartást az OALI fogja vezetni?

- Erről nincs végleges döntés, hiszen az államreform még nem zárult le. De más szempontból is fontos a pontos nyilvántartás. A sajtóban gyakran írnak a betöltetlen praxisokról. A törvényalkotás során kíváncsiak voltunk, hogy ezek vajon teljesen kiüresedtek-e, s főként arra: hova kerültek az egykor hozzájuk tartozó lakosok. Kiderült, hogy senki sem maradt ellátatlan, a legtöbb esetben a szomszédos körzetben, településen dolgozó háziorvoshoz jelentkeztek át az emberek. Sok helyen ugyanakkor azt érzékeltük – bár erről jelenleg még nincs biztos tudásunk –, hogy a betöltetlen praxissal rendelkező önkormányzat szerződik a szomszédos háziorvossal, akinek átadja a praxis finanszírozásának 50-60 százalékát, a maradékból pedig saját maga gazdálkodik. Ez jó az orvosnak és az önkormányzatnak, legkevésbé viszont a lakosságnak. A körzetek pontos ismeretének birtokában reményeink szerint rábírhatjuk az önkormányzatokat a helyi orvoshiány megoldására.

 

- A paragrafusok arra is utalnak, mintha újra szabályozni szeretnék a háziorvos választás rendjét. Az azóta eliminálódott, egykori előírás szerint évente egyszer, ha emlékezetem nem csal, az adott esztendő végén vagy elején válthattunk háziorvost.

- Először is szögezzük le: megmarad a háziorvos választásának szabadsága! Az más kérdés, hogy például az adott praxis kiszámíthatóbb finanszírozása érdekében a ma már kicsit kaotikus – akad példa arra is, hogy valaki évente akár kétszer-háromszor is doktort vált – rendszert érdemes újra installálni.

 

- A majd száz oldalas stratégiai tanulmányban, s a törvényben is kétféle továbblépési lehetőséggel számolnak: a praxisközösséggel, illetve a csoportpraxissal, határozott állást viszont egyik mellett sem foglalnak. Ez a politikusi óvatosság számlájára írható, vagy egy még valóban nyitott kérdésről van szó, illetve arról, hogy a „virágozzék száz virág” elve jegyében helytől és adott körülményektől függ majd, melyik alkalmazásában célszerű gondolkodni?

- Ez utóbbi is igaz, másfelől most a fogalmak tisztázása volt az elsődleges célunk, mivel mindkét kategória többféle meghatározással rendelkezik. Az általunk deklarált nomenklatúra szerint a praxisközösség háziorvosok horizontális szerveződését jelenti, míg a csoportpraxis szakorvosokat is magában foglaló vertikális integráció. Nem preferáljuk sem az egyiket, sem a másikat, hiszen mindkettő esetében a lakóhely közeli ellátás megvalósítása a cél, ám más szükséglet jelentkezik egy faluban, egy vidéki kisvárosban, vagy a fővárosban. Egész más, ha egy térségi ellátó központ mellett, azzal karöltve működik a háziorvosi praxis – tehát, ahol könnyen megoldható a vertikális integráció –, miközben Budapesten erre nincs szükség, hiszen a vidékhez képest, itt némi túlzással azt is mondhatom, szinte minden sarkon áll egy szakrendelő.

 

- A törvényt előkészítő stratégiában, illetve a TÁMOP segítségével a közösségi ellátás kialakulásának elősegítését célzó munka során új fogalmak sokaságával ismerkedtünk meg. KEF és TEF – közösségi és térségi egészségfejlesztés – EFI és NEFI, s végül a „Lakóhely-közeli Egészség-szolgáltatás”, a LESZ. Tegyük rendbe ezt a kavalkádot. A LESZ például – legalábbis a stratégia mintha erre utalna – annak a rövidítése, aminek végül a jelenlegi háziorvoslásnak egykor majd lennie kell?

- Ez a koncepció utolsó része, ami elsősorban a jövő vízióit tartalmazza. Szójáték, a lényeg az, hogy az ellátás minél olcsóbb és hatékonyabb legyen, minél közelebb kerüljön az emberekhez. Ami biztos, az Országos Tisztiorvosi Szolgálat keretei között működő Egészségfejlesztési Intézetből először Országos,  majd Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (NEFI) lett. Immár e szervezet alá tartozik többek között a korábban önálló – bár szintén az OTH szervezetéhez tartozó – Országos Alapellátási Intézet egy része is. Ettől egy kicsikét függetlenül, uniós finanszírozásból jöttek létre az EFI-k, az egészségfejlesztési irodák, amelyekkel kapcsolatban az a cél, hogy minden járásban alakuljon egy. Most 61 működik közülük. Ezek ernyőszervezete lesz a NEFI, de a jelenlegi finanszírozás miatt most még átmeneti időszakot élünk, s a NEFI-nél is van egy kis mozgás azzal kapcsolatban, hogy miként tudnának a leghatékonyabban működni. De ne azt képzeljük, hogy bürokratikus szervezetek létrehozása a cél, hiszen épp az a lényeg, hogy szervezetileg laza, tevékenységüket tekintve viszont szoros kapcsolatban lévő egységek működjenek.

 

- Az alapellátás egyik legnagyobb problémája az elöregedés, az utánpótlás hiánya. S ennek nem csak a hosszú képzési idő miatti vagy jövedelmi okai vannak. A fiatalok elutasításában nyilván az is szerepet játszik, hogy a háziorvosi lét választása egyben maguk és családjuk jövőjéről – például a szakmai továbblépés, karrier vagy a gyerekek iskoláztatásának lehetőségéről –  szóló, hosszú távra ható döntés. Életstratégia kérdése. Erről ritkán esik szó. S akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az elmaradott térségek egyéb fejlesztése nélkül várhatunk-e csodát a több tíz milliárdból megújuló alapellátástól.

- Ma már közhely, hogy az egészségi állapot milyensége nem csak az egészségügyi ellátórendszer függvénye, ilyen értelemben tehát egy mégoly megújított alapellátás sem képes csodákra, miközben persze nem csak anyagi szempontokon múlik, hogy egy elmaradott térségben mit és hogyan lehet fejleszteni. Mi annyit tehetünk, hogy szakmailag és anyagilag igyekszünk a lehető legvonzóbbá tenni a praxisokat. A migrációs tendenciák nagyon szomorúak, s meglehet, már túl vagyunk akár a 24. órán, de azért ne felejtsük el, hogy mégis nőtt 40 százalékkal az alapellátás finanszírozása az elmúlt években, s a tervek szerint ez folytatódik a jövőben is. Emellett olyan vissza nem térítendő hitelkonstrukciót dolgoztunk ki, amelynek révén akár 10 millió forinthoz is juthat a hosszú ideje betöltetlen praxist vállaló fiatal vagy néhány millióhoz, ha idős, visszavonuló kolléga praxisát veszi át. S az is látható, hogy az önkormányzatok egy része igyekszik magához csábítani, vagy ott tartani az orvosokat. Segítenek lakásprogrammal, vagy egy gépkocsival ahhoz, hogy a közeli kisvárosból naponta munkába járhasson hozzájuk a doktor. Ne tagadjuk, hogy ez azért számít az életkezdésnél!

 

- Az egészségügyi alapellátás önkormányzati feladat, így érthető, hogy őket sikerül mozgósítani. A térségek fejlesztéséhez elengedhetetlen a különböző szakterületek összefogása. Mennyire fogékonyak erre az egyes területeket képviselő minisztériumok?

- Az alapellátási törvény legnagyobb eredménye, hogy az egészségügyet sikerült visszaemelni a politikai gondolkodás centrumába. Ezt mutatja egyébként az is, hogy a Parlamentben közel négyötödös többséggel fogadták el a benyújtott tervezetet. Ez az ágazat egyik legfontosabb prioritása, annak a folyamatos érvelésnek és figyelem-felkeltésnek az eredménye, amit jó néhány éve viszünk.

 

- Az alapellátás népegészségügyi alapokra helyezése – ismerve az ezzel kapcsolatos lehangoló országos mutatókat – komoly eredménye a tárcának és a rendszer megújításán fáradozó szakembereknek. Ráadásul a svájci modell eredményei azt mutatják, hogy ez kimondottan jó irány. De komolyan nyilván senki sem hiheti, hogy az alapellátás egymagában képes a hazai statisztikák újraírására. Hol lelhetők fel a népegészségügy fejlesztésének további „lábai”? Például a több mint két évtizede várt és ígért iskolai egészségnevelési tantárgy?

- Teljesen egyetértünk, s éppen ezért azokban a modellkísérletekben, amelyek  a svájci, illetve az uniós programokban zajlanak, keressük azokat a megoldásokat, amelyek eredményeként az orvosok mellé olyan szakembereket rendelhetünk, akik megosztják vele, az ön által is említett munkát és felelősséget. További megoldásnak ígérkezik a törvény szellemisége, amelyet népegészségügyi paradigmaváltásként szoktunk meghatározni. Ennek végső célja, hogy minél kevesebben, minél később betegedjenek meg. Meg fogjuk találni azokat a finanszírozási eszközöket, amelyekkel az orvosokat anyagilag is érdekelté tesszük abban, hogy minél nagyobb energiával koncentráljanak erre a feladatra. 

 

- A primér prevenció előtérbe helyezése nem feltételezi a háziorvosi képzés illetve szakképzés újragondolását?

- Erről már ebben a félévben egyeztetünk az egyetemekkel, mivel a graduális képzésben nem képviselteti magát kellő súllyal az alapellátás. Amennyiben az egész ellátórendszerben nagyobb szerepet szánunk, nagyobb terhet rakunk az alapellátásra, akkor erre minden egyes orvost jobban fel kell készíteni. A posztgraduális képzést is szükséges újragondolni annak érdekében, hogy minél hamarabb, minél több fiatal orvos menjen ki a praxisokba. 

 

- A rendeletek megfogalmazásán túl mivel folytatódik az alapellátás reformja?

- Mindenképpen szeretnénk a széles körű egyeztetést folytatni. Most egy picit ki is fogjuk terjeszteni, de ennek formájával most nem mennék előre. A másik fontos és aktuális feladat a társtárcákkal, például az oktatási államtitkársággal, illetve a szociális ágazat képviselőivel való tárgyalások megkezdése.

 

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink