Amibe belerokkanhat a magyar egészségügy
Kevés szó esik a társadalom idősödéséről. Bodrogi József egészségügyi közgazdász a Portfolio-nak adott interjút.
(...) Melyek azok a trendek, amelyek szétfeszítik az egész rendszert?
Az egyik legfontosabb ok, hogy a technológiai költségek – gondolok itt a fejlett gyógyszeres terápiákra, a diagnosztikára, az orvosi műszerekre, valamint az informatikára - az egekbe emelkedtek, de nyilván ennek nemcsak a hátrányait érzékeljük. A másik lényeges probléma pedig a társadalom idősödése. Fontos látni, hogy a 65 év alattiak és 65 év felettiek közötti egészségügyi fogyasztás aránya 1:4. Eközben viszont nagyon kevés figyelem fordul az élet utolsó szakaszára, annak az egészségügyre gyakorolt hatására.
Idehaza is ez a helyzet?
Nem meglepő módon Magyarországon ezzel érdemben senki nem foglalkozik. Ennek köszönhető, hogy az időskori ellátások elsődleges epicentruma az egészségügy, holott ennek nem így kellene lennie, mert az a legdrágább. És közben bajban vagyunk, mert nem is tudjuk, hogy milyen rendszerekkel kezeljük ezeket a problémákat. A világban van egy eltolódás az aktív ellátás, valamint a szociális szektor között. A legfejlettebb országokban kezdtek el tudatosan az end of life témájával foglalkozni.
Mert ott az idősödés ezt korábban kikényszerítette?
Abszolút. Az Egyesült Királyságban 1900-ban 45 év volt a várható élettartam, most pedig 85 év. Relatív kevés tudásunk van arról, hogy hogyan kell kezelni az időskori problémákat. Ennek egyrészt van egy politikai magyarázata. Az időskori ellátások közgazdasági racionalitások mentén való szűrése politikailag kockázatos lenne, mert miközben az egészségügyi közgazdaságtanban két szempont fut egymással szemben, a hatékonyság és a méltányosság, addig látni kell, hogy az időskori ellátások nagy része nem költséghatékony.
Angliában, Amerikában és Hollandiában már end of life care kifejezést használnak nem end of life treatment kifejezést, mert itt már nem csak gyógyításról beszélünk, hanem a helyzet kezeléséről. Az emberek kétharmada keringési és onkológiai betegségekben hal meg. Mit csináljunk akkor, amikor érkezik a súlyos infarktus, agyvérzés meg az ötszörös áttét az idősebb betegeknél? Milyen szakmai protokollok mentén, milyen morális standardok mentén kell megoldani az idősek ellátását? Ez tucatjával omlik rá a rendszerre. (...)
A fejlett világban miben tartanak előrébb?
Angliában és Amerikában például azt próbálják meghatározni, hogy mi is valójában az end of life tartalma, milyen betegségek jelentkeznek jellemzően, például mozgásszervi betegségek (derék, láb), vagy központi idegrendszeri. Ezek közül három betegséget szoktak kiemelni, a demenciát, annak egy speciális fajtája az Alzheimer-kór és a Parkinson. A demencia olyan súlyos gond Nyugat-Európában, hogy a kórházi büdzsék egyhetede, egynyolcada már erre megy el úgy, hogy semmi esély nincs arra, hogy az embert meggyógyítsák. Az egészségügy ápolja ezeket a betegeket. De közben a döntéshozók észlelték, hogy mennyi pénzt költenek el, és feltették azt a kérdést, hogy mi az eredménye. A demencia ellen jelenleg nincs ellenszer. Tudják, hogy mi az a mechanizmus, ami miatt kialakul, de nincs rá gyógyszer. Magyarországon meg úgy teszünk, mintha ez teljesen rendben lenne. (...) Magyarországon állami közfinanszírozásban nem alakultak ki azok a struktúrák, amik a geriátria kérdéseit kezelnék. (...)
Jöjjön az ápolási biztosítás?
Vannak biztosítók, amelyek magánápolásra is kínálnak szolgáltatást. Magyarországon is lesz ilyen, csak nem ma, majd 20 év múlva. A keresleti oldal meglenne már hozzá, viszont a filozófia nincs meg. Most amikor a piac oldja meg ezt a helyzetet az államnak az a felelőssége, hogy szabályozza ezt a folyamatot. Van valamennyi protokoll, de az nagyon vékonyan szabályozott. Hiányzik idehaza a gondolkozás arról, hogy mit értünk idősgondozás alatt. A politika menekül tőle. (...) Az ápolásbiztosítást meg kellene oldani már holnapután. De közben hiányzik az a csapat, akik ezt képesek lennének kidolgozni és levezényelni.
