hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A reform idején kell az erős kezű vezető az egészségügyben

Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász kommentálta a Népszavának a kórház-főigazgatóságról megjelent kormányrendeletet.

– Azoknak nem gond, akiknek keménykezű osztályfőnökük volt iskolás éveik alatt, a többieknek azért még újdonság lesz, hogy az egészségügyi vezetésből is félkatonai, pontosabban egy belügyi szervezetet csinál a kormány – kommentálta az új helyzetet a Népszavának Rékassy Balázs orvos, egészségpolitikai szakértő. Hozzátette: az új Országos Kórházi Főigazgatóság nemcsak átveszi az eddig AEEK szerepét, hanem sokkal szélesebb kőrű és alaposabb jogosultságokkal is rendelkezik majd. A szervezet gyakorlatilag olyan feladatokat is ellát majd, amelyek klasszikusan az egészségügyi tárcához, illetve az ÁNTSZ-hez tartoznának, így például az új főigazgatóság feladata lesz az egészségügyi tevékenység végzésére jogosító oklevelek elismerése, bizonyítványok kiadása, fejlesztési-, kapacitási-, szolgáltatási-, átcsoportosítási tervek készítése. Ennek a szervnek lesz felettese a belügyminiszter. Rékassy Balázs hozzátette:

– Mindez az egészségügyi dolgozóban vegyes érzéseket kelt, de azt kell mondanom, hogy egészségpolitikailag, reform menedzsment szempontjából merész és okos lépés egy, a szakma felé nem elkötelezett, független, vaskezű vezetőre bízni egy kőkemény, erős lobbival rendelkező ágazat megújítását.

Az időzítésre utalva Rékassy Balázs azt mondta: ezt olyan helyzetben lépik meg, amikor az egészségügy minden egyes, évtiezedek óta húzodó problémája, elhanyagoltsága megmutatkozik, a járvány az egészségügyi dolgozók minden erejét elveszi, így senkinek nincs ideje nézni, mi is történik a feje felett.

Megjegyezte: az egészségügyben indított hatalomkoncentráció később hatékonyabb átalakítási lehetőséget biztosít a kormány számára. Kérdéses azonban, hogy ha a kórházakat már belügyminiszter fogja felügyelni, akkor meghallgatják-e az orvos-szakmai szempontokat. Nem tudni továbbá azt sem, mi lesz az önkormányzati hatáskörbe tartozó járóbeteg szakrendelőkkel, valamint az alapellátással.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink