Linder Bálint cikkei

Mentőöv a reménytelen pillanatokban

Március 30. és április 2. között összeül az első Művészetterápiás Világkongresszus. A Magyar Országos Művészetterápiás Egyesület által kezdeményezett és szervezett négynapos világtalálkozónak a Budapest Kongresszusi Központ ad otthont.

A művészetek segítő, fejlesztő és gyógyító erejét azóta ismerik az emberek, amióta művészet egyáltalán létezik, sőt egyes elméletek szerint a különböző művészeti ágakat többek között éppen a testi és lelki bajok orvoslásának igénye hívta életre. A mágikus céllal a barlang falára rajzolt bölény ugyanúgy az ember félelmét, szorongását oldhatta, mint az ősi tánc, a dobbal vert ritmus vagy az ének. A mese, az irodalmi szövegek is a lélek ápolását szolgálhatták már a kezdet kezdetén és később is. A Bibliából tudjuk, hogy Dávid király hárfával kúrálta Saul törődött lelkét, a virágzó középkorban pedig a zene egyenesen része volt az orvosi képzésnek.

Shakespeare a Viharban így ír a művészet gyógyító hatalmáról: „Legjobb orvosság a zavart idegre, Lassú zene gyógyítsa bús velőd...” A XIX. század közepéig kellett azonban várni, míg megkezdték a tudatos művészetterápiás módszerek kimunkálását és a tapasztalatokat rendszerbe foglalták. Az első modern kori öngyógyító páciensek azok az előkelő betegek voltak, akiket pénzük, rangjuk megóvott a kor szigorú kusztodiális rendszerű pszichiátriai intézményeitől, és kastélyaikban hegedűt, pennát, vésőt ragadtak, hogy a kreatív önkifejezés útjait járva próbáljanak megszabadulni a pátikus létmód súlyos pszichés terheitől. A XX. század elején a könyv gyógyításban betöltött szerepének egyik első fontos megméretése volt az első világháborúból hazatérő amerikai katonák mentális rehabilitációjára tett biblioterápiás kísérlet.

Több forrást igényelnek

Míg az EU országaiban a társadalombiztosítási forrásokból harmadannyit, Magyarországon hetedannyit fordítanak gyógyászati segédeszközökre, mint gyógyszerekre. Az OEP új ártárgyalásra és a támogatott eszközök listájának kibővítésére készül.

Magyarországon több tízezer amputált végtagú ember él, a társadalombiztosítás évente 3000–3500 művi végtagvesztést regisztrál. Ezek 95 százaléka az alsó, 5 százaléka a felső végtagot érinti.

Kenesei István a világ egyik vezető protetikai cégének, az Otto Bock magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója. Megítélése szerint a társadalombiztosítás által finanszírozott eszközök listájáról a közgyógyellátásra jogosultak elfogadható minőségű, de mélyen a világszínvonal alatti eszközökhöz juthatnak. Pedig a korszerűbb műlábak és műkezek magasabb szinten rehabilitálnak és adják vissza az életminőséget – érvel. A támogatási rendszerben uralkodó rövidlátó költségszemlélet nem veszi figyelembe sem azt, hogy egy adott eszköz milyen hosszú ideig használható, hányszor kell javítani vagy újra felírni, sem azt, hogy egészében mennyit változtat a beteg állapotán.