Kőrös László cikkei

Hit és orvoslás az iszlámban

A muszlim világban az orvosok vallási elvek alapján megfogalmazott esküt tesznek. Ez lényegében nem különbözik a hippokratészitől – túlságosan nem is különbözhet, hiszen hivatásuk tárgya ugyanúgy az ember, mint a nyugati medicinában. Az igazi érdekességet azonban azok az eltérések jelentik, amelyek a kétféle szellemiség különbségeiből adódnak.

A Mohamed által a Kr. u. 7. században alapított vallás sajátságos aszinkronban van a tudományos fejlődéssel. Az iszlám térhódításának első évszázadaiban a muzulmán orvosok tudásban és technikában jócskán megelőzték nyugati kollégáikat, s a Nyugat ezt a lemaradást csak az újkor hajnalán hozta be. A párhuzamos fejlődés fordulópontja az volt, amikor 1527-ben Paracelsus nyilvánosan elégette az arab Avicenna nagy gyógyászati kompendiumát, a „Kánon”-t.

Kelet-nyugati átjáró

Az európai kultúrkört átható természettudományos szellemiség kevéssé, az orvosi know-how azonban egyértelműen utat talált a Keletre is. Sajátos helyzet állott elő: miközben az arab, a maláj, az indonéziai és más muszlim orvosok a legfrissebb tudományos vívmányokat igyekeznek alkalmazni, a klérus tagjai olykor ezerháromszáz éves és gyakran kétes hitelű hagyományok alapján próbálják befolyásolni munkájukat.